VÉRTES MARATON ÉS AZ ELSŐ TRÓFEA

HEGYIKERÉKPÁR 2015-05-18

Idén bár harmadszorra vettem részt az Endura Villapark Vértes Maratonon, mégis olyan volt mintha először lettem volna. A legelső alkalommal októberben került megrendezésre a verseny, amikor is az évszakhoz képest jóval hűvösebb, őszies idő volt már, 2 évvel ezelőtt pont egy esős napot fogtunk ki és végig dagonyáztunk. Idén sem volt tökéletes az időjárás, de legalább nem esett, a nap sütött a pálya száraz volt, viszont kaptunk hozzá jó kis orkán erejű szelet.

Mivel a Vértes Maraton Magyar Kupa futam volt, így 3 távon indulhattak a bringások, a rövidtáv 23 km (1 kör), a középtáv 57 km (1+2 kör), míg a hosszútáv 80 km-esre (1+2+1 kör) jelöltetett.

Csapat háza táján (és zárt Facebook csoportjában) a megszokotthoz képest - a verseny előtti napokban - nagyobb volt a csend. Ennek megfelelően végül Keczkó Zoli és én voltunk azok, akik rajthoz álltunk. Zoli a hosszútávot szemelte ki magának, én pedig a középtávot választottam.

A rajthoz eléggé az utolsó pillanatban tudtam beállni, így már csak hátul volt hely. Ahogy elindultunk próbáltam egy egyenletes tempót felvenni, amit végig tudok majd tartani. Nem voltak hosszú emelkedők, de akadtak jó kis meredek mászások. A pálya nagyon gyors volt, nem volt idő a pihenésre. A jelölés szerintem tökéletes volt, nem merült fel bennem semmi kétely mikor merre kell menni. Egyértelmű nyilak, sok-sok szalag és később megerősítő szalag. Erre most nagyon odafigyeltek a szervezők.

Amikor az első kör után áthaladtunk a rajt/cél területen, hogy megkezdjük a második körünket, a kisördög nagyon dumált a fülemben hogy itt most meg is állhatnék, és milyen jó lenne, még el sem fáradnék. :-) De ekkor hirtelen feltűnt két ellenfél, és már csak az lebegett a szemem előtt, hogy le ne maradjak róluk és meg tudjam előzni őket. A mászásoknál apránként közelebb és közelebb kerültem, míg végül magam mögött hagytam a lányokat.

Az utolsó kilométereken hosszú lejtőzés helyett jó kis mászások és rövid lejtők jöttek, majd a Várgesztesi Villapark mellett találtuk magunkat, itt már csak be kellett gurulni a célba.

Keczkó Zoli is szerencsésen teljesítette a vállalt távot – nála már-már szokatlan, hogy be tud fejezni valamilyen gond nélkül egy futamot. Technikai problémája nem volt, csak a lábai rakoncátlankodtak és akartak minden emelkedőn vigyázba állni.

Ez volt a kevés maratonok egyike ahol nagyon finom volt a babgulyás - igazán ízletes volt és mindenki sütizhetett szinte annyit amennyi belefért, megvolt rendesen a szénhidrát pótlás. Az eredményeket kicsit később tudtuk csak meg, ekkor derült ki, hogy master 1 kategóriában az első helyen sikerült végeznem, így begyűjtöttem az első idei trófeámat.

Az eredményhírdetés után búcsut vettünk várgesztestől, ám jövőre újra találkozunk - vajon milyen arcát fogja akkor mutatni a Vértes?

Beszámoló: Bartos Judit
Fotó: TKTK