ERDŐBÉNYE DRÓTSZAMÁR FESZTIVÁL
HEGYIKERÉKPÁR 2013-06-29 Erdőbénye gyakorlatilag kötelező programmá vált az elmúlt három évben. Idén sem volt kérdés, hogy megyünk e „szöllészni” a Béres birtokra.
Alex volt a szállító, Buki, Matolcsi Zita, Szabolcs és én pedig a poggyász. Hogy összekössük a kellemest a hasznossal, (vagy a kellemest a kellemesebbel) már csütörtökön elindultunk a Zemplén felé útbaejtve a Hegyalját és Tokajt. No meg a borokat. Alex Skodáját Pesten dugig megpakoltuk bringákkal, hátizsákokkal, sátorral, kajával, bepréselődtünk a maradék szabad helyekre és irány az M3-as!
Lehet hogy öregszem, de amikor megláttam a sok félrészeg kiskorút Martens bakancsban dülöngélni délután 5 körül, nem nagyon sajnáltam, hogy végül nem vettünk napijegyet a Hegyalja Fesztiválra. Zita azért lelkes volt, ki is tettük a fesztiválnál és mentünk a kempingbe, ahol Alex már előre lefoglalt egy faházat. Végülis arra jó volt a háznak nevezett két doboz, hogy ne ázzunk meg amikor jött a zuhé, és éjjel távol tartotta a szúnyogokat. Buki és Alex még megmászták a tokaji hegyeket amíg mi várost néztünk és végigkóstoltuk pincekínálatot. Este Alex átment a fesztiválra, mi meg aludtunk egy jót.
Másnap reggel továbbindultunk a Zemplén felé. Mire felértünk a Béres birtokra, a HegyiBringa teljes csapata lázasan dolgozott már a pályán. Mi is csatlakoztunk díjakat pakolni, gyerekpályát jelölni, cserébe Gabesz meghívott elpusztítani a hadseregnek főzött ebédet. Délután lementünk elfoglalni a korábbi években már bevált szállást a falu elején, ahonnan végre sikeresen kiirtották a hangyákat.
Buki és Alex ment is pályát jelölni, mi pedig Szabolccsal bejártuk a nagyobb kört. Én eredetileg úgy gondoltam, hogy csak megmutatom milyen is egy ilyen pálya, de aztán addig másztunk-gurultunk-másztunk-gurultunk míg végül körbeértünk a nagyobbik körön. Estére kiderült, hogy a jelölőcsapat utólag változtatott néhány kanyaron. Nem lett volna tanácsos az egyik dózerút mellett tanyázó méhraj támadását kockáztatni, ezért a sima kanyar helyett kaptunk egy élvezetes lefelét másnap, és a péntek esti zuhé is megváltoztatta a viszonyokat néhány helyen.
Mire visszaértünk, megérkeztek Csabiék és a debreceni különítmény is. Buki már nagyon várta hogy visszamenjünk a birtokra (és vigyünk neki valami pulcsit), mert a közben lezúduló eső elég rendesen lehűtötte a levegőt. Begyűjtöttük a rajtcsomagokat, volt vacsora, majd megkóstoltuk szőlőbirtok termékeit mielőtt visszavonultunk a szállásra pihenni.
Másnap már sokan álltak a parkolóban mire feltekertünk a birtokra. Oszi is megérkezett, majd végszóra Szilvi is berobogott. Alex, Buki, Csabi, Oszi és én a hosszútávot választottuk, Szilvi csak rövidtávot ment, de azon elég jó tempót diktált. A rajt előtt Fejes Miki szokás szerint felült a platóskocsira és onnan szórakoztatta jobbnál jobb poénokkal a népet. A felvezető rendőrautó csak nem akart megérkezni, úgyhogy végül eluntuk a várakozást, és elindult a felvezető kör keresztül a falun. Útközben sikerült a rendőrautót is begyűjteni, majd a falu végére érve lekanyarodott a mezőny a dombok felé és kezdetét vette az igazi verseny.
Én szokás szerint a mezőny hátsó részén gurultam, amíg ki nem fáradt néhány keménylegény és a 8 km-es felfelén szépen lassan meg nem előztem őket. Majdnem egy óra mászás után jó volt már lefelé gurulni egy kicsit. Gondoltam, na végre mehetek, a hátsó teló úgyis kimozogja ezeket a huplikat. De elkezdett zörögni valami. Megálltam. Néztem, mozgattam a bicajt, semmi. Irány tovább. Felfelé rendben is volt, de lefelé megint jött az az irdatlan csörömpölés. Megint megálltam. Megnéztem az első kereket, semmi. Kilazítottam a hátsót, visszaraktam, semmi. De csak zörög lefelé. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy csak a kulacstartó lazult ki, és az verődik neki a váznak lefelé. Mire megoldottam rejtélyt, az egész mezőny szépen lassan megelőzött. Az én nem kimondottan sprinter lábaimmal tekerhettem ám utánuk.
Közben ismét kidörzsölődött az egy héttel korábban szerzett sebem, és egyre jobban fájt, ahogy tekertem. Azért mentem, úgyis mindegy alapon. Az újonnan beiktatott lefelét és a patakátkeléseket nagyon élveztem, de jól megtréfált a frissen felszántott szántó közvetlen a faluba érkezés előtt. Az előző napi esőtől úgy felázott a széle, hogy alig lehetett menni rajta. Úgy beragadt a kerék, hogy meg kellett állni kiszedni a felszedett saras fűcsomókat, mert már nem forgott egyáltalán. Végül csak beértünk a faluba. Utána még volt egy kis mászás, megkerültük a birtokot, és visszagurultunk a rajtterületre. Én már a saras-ragadóson eldöntöttem, hogy kihagyom a szőlőket, így végül nem mentem ki a plusz körre, inkább befejeztem a versenyt. Tavalyelőtt egy kört mentem, tavaly kettőt, most megint egyet. Jövőre megint kettő!
Szilvi a rövidtávon ismét megcsípte a dobogót, Oszi pedig elvitte a kisorsolt görög utat. A verseny után lehetett választani a vega és a húsos menü közül, azt hiszem senki sem maradt éhen. Délután-estefelé pedig ismét a boroké volt a főszerep, majd lassan szétoszlott a tömeg.
Este még elmentünk vacsorázni, gyümölcslevet és bort kóstolni a HegyiBringásokkal. Másnapi délelőtt Buki és Alex segített a szervezőknek összeszedni a szalagokat és a táblákat a pályáról, mi pedig addig beszereztük az Alex által rendelt házi gyümölcslét. Visszafelé begyűjtöttük Zitát a Hegyalján (és a sok bigyót, amit összeszedett a három nap alatt) és visszakocsiztunk a nagyvárosba.
A szervezők kitettek magukért, tökéletes kis versenyt sikerült ismét összehozni. Jövőre ismét számíthattok egy Merkapt-különítményre!
Beszámoló: Szántai Vecsera Orsolya Fotó: Vavrek Veronika, Csete Sándor
|