A ZSELIC MARATONON RÖFFENTETTÜK BE IGAZÁN A SZEZONT!

HEGYIKERÉKPÁR 2018-04-17

Ugyan a szezonnyitó táborunkra már márciusban sor került, azonban 2018 első mountain bike maratonjára április közepéig várni kellett. Csapatunk a Somogy megye déli részén, Ropolypusztán megrendezésre kerülő Zselic Maratonon indította be végérvényesen az idei versenyszezont. A történésekről Fehér Csabi számol be.

A SEFAG KELLYS Zselic Maratonon első alkalommal álltam rajthoz. A fővárostól távoli helyszín és a domborzat adta kis emelkedők nem tudtak eddig Kaposvárra csábítani. A harmadik alakalommal megrendezett versenyre végül szinte az utolsó napokban jelentkeztem. A verseny és egyben csapatunk egyik fő támogatója a Kellys Magyarország biztosított lehetőséget a nevezésre, mellyel többen éltünk is. A beígért kellemes idő és a jó társaság így már biztosra volt vehető. A pálya gyorsnak tűnt, így a nevezésnél beikszeltem egyből mind a három kört, hogy behozzam az eddig elmaradt kilométereket.

Az edzésről szóló elképzeléseim gyorsan köddé foszlottak, mikor eldördült a rajtpisztoly, és nekilódultunk az első aszfaltos emelkedőnek. A hátsó sorból indulva ösztönösen a réseket kerestem, és előzgetve fokoztam a tempót a maximális pulzusom közelébe. Az emelkedő rövidesen síkra váltott és a gyors pályán kezdtünk bolyokba verődni, keresve némi szélárnyékot, hogy maradjon az erőből a befejezésre is. Mint a célban kiderült, az első negyedórában a kategóriám győztesével haladtam együtt, azonban ezzel borítékoltam is a verseny hátralevő részének forgatókönyvét.

A pálya kifejezetten kellemes felépítésű volt. Többnyire széles, jól bringázható utakból állt, ami bringakezelésben a kezdőket sem állította leküzdhetetlen kihívások elé. Kellő erő birtokában az emelkedők mind kitekerhetőek voltak, lefelé zúzva pedig sok lejtő vált izgalmassá és kifejezetten élvezetessé. A pálya jelölése jó volt, a segítők ügyesen irányították a mezőnyt. Frissítőpontból kettő volt a pályán, ami elégséges volt, de magam részéről örültem volna még egynek a rajt utáni emelkedő elején, ahova csak egy asztal jutott az egyénileg kitett saját kulacsok részére.

Az első kört lendületes tempóban, frissen fejeztem be. A második körben próbáltam tartani ezt az időt, ami már sok energiát kivett belőlem. Innentől gyakorlatilag egyedül haladtam, egy-egy versenytárssal össze-össze futva, a lejtők és emelkedők ritmusa függvényében. Időben szinte az első körömet hoztam, de a végére már nem volt őszinte a mosolyom.

Ilyen kezdés után természetesen a harmadik köröm már a túlélésről szólt. Próbáltam sokat enni és inni, az emelkedőket egyenletesen végigtekerni, sík szakaszokon normális tempót elérni, és a lejtőkön gyorsan, koncentrálva, lendületesen átgurulni. Előttem és mögöttem senki sem volt, így bíztam benne, hogy ezekre koncentrálva a célig még el tudok jutni. A 24 km-es kör azonban tartogatott még kihívásokat. A kör felénél, a rajt-cél terület mellett helyezkedett el a leghosszabb emelkedő, ahol elkezdte a görcs rángatni a lábam. Próbáltam szépen, egyenletesen forgatni, és nem leszállni, mert biztosnak tűnt, hogy egy hirtelen mozdulatra, azonnal beáll valamelyik lábam. Végül feljutottam, és innentől már csak fejben kellett legyőznöm a maradék kilométereket. Az utolsó egy óra a visszaszámolásról szólt, de végül eljutottam a nulláig, sőt az elmaradhatatlan egykerekezésből is jutott egy gyengécske a befutóra.

A csapatból a lányok igazán sikeresek voltak. Panni nagy küzdelemben a dobogó tetejére álhatott középtávon. Jucus rövidtávon szerzett bronzérmet. Tibi fél lábbal is letolta a két kört. Alex szép tempóban letekerte hozzám hasonlóan a hosszú távot. A balszerencse most Balut szúrta ki magának, ő gumi gondokkal küzdve nem tudott végigmenni.

A nem túl magas előzetes várakozásaim ellenére abszolút pozitív élményekkel indultam haza: szép környezet, kellemes pálya és jó szervezés fogadott minket a Zselic Maratonon, amit ezúton is köszönök a szervező csapatnak. Mivel is zárhatnám a beszámolót: jövőre ugyanitt?!

Beszámoló: Fehér Csaba
Fotók: Máhr Attila, Bigfoot Fotó