MEGNYERTÜK VAGY ELVESZTETTÜK? ARANY, EZÜST ÉS BRONZ A 24 ÓRÁS VERSENYEN!

HEGYIKERÉKPÁR 2015-07-28

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a 24 órás MTB váltóversenyt, amelynek idén is Zánka adott otthont. A versenyen 2 csapattal, egy duóval és egy szóló indulóval vettünk részt. Az egyenleg pozitív, hiszen egy arany, egy ezüst és egy bronz érem került a vitrinbe. Ha csak az eredményeket nézzük sima ügy volt, ám ha mögé nézünk kiderül, hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet…

A legkacifántosabban a lánycsapatunknak alakult a történet, erről Bartos Juci számol be:

EZT ELSZÚRTUK!

Ha jól számolom nekem ez volt az ötödik 24 órás versenyem. Volt eddig minden, leállított verseny, óriási küzdés, vegyes csapat, négy a hat ellen. Mind-mind különböző és más nyomot hagyott. Ez a mostani sem volt másként. Egy újabb nyom, amit röviden és tömören úgy foglalhatom össze, hogy ezt elszúrtuk.

De ne ugorjunk ennyire a végére. Idén talán már a szezonnyitónkon beszéltük, hogy azért a 24 órás versenyt idén sem kéne kihagyni, és a már-már hagyománynak számító női csapatot el kellene indítani. Igen ám, de 6 főt sajnos nem tudunk csapaton belül összehozni. A tavalyi 4 fő a 6 ellen küzdés után megfogadtuk, hogy „soha többet négyen”, így „álláshirdetést” adtunk fel a betöltendő 6. helyre. A verseny előtt kb. 1 hónappal sikerült is találnunk egy beugró lányt, Kacsán Kornéliát a Trek SE-ből, így el is kezdődtek a készülődések, regisztrálás, nevezés stb.

A végső csapatot Panni, Mona, Enikő, Orsi, Lia és én (Jucus) alkottuk. Szombat reggel a verseny előtt, gyorsan megbeszéltük a sorrendet, ki-ki erőnlétének megfelelően 3-4 kört, azaz az 1 órás meneteket lőttük be. A pálya szinte megegyezett a tavalyival, kis eltérés volt csak benne, domináltak az egynyomos erdős ösvények, de volt teljesen nyílt rész is, ahol az időnkénti erős szelet, a panoráma kárpótolta. (1 kör 4,3 km volt.)

Női kategóriában rajtunk kívül még 2 csapat indult, az egyik a rutinos versenytársnak és ellenfélnek számító Száguldó Virágok voltak és idén először találkoztunk a Tájbringák néven benevezett lánycsapattal. Szombaton egész nap 30 fok feletti tikkasztó hőség volt, aztán estefelé megérkezett a beígért vihar is, erős széllökésekkel, villámokkal és végül szakadó esővel. A versenyt 1 órára le is állították, ekkor próbálta mindenki menteni a táborhelyét, és csak kapaszkodtunk a sátrakba, hogy ne fújja el a szél.

Az eső nagyon jót tett a pályának, a por eltűnt, a levegő lehűlt, kezdtek ideális körülmények lenni, bár az erős szél szinte végig megmaradt. Az eredményeket folyamatosan figyeltük, de az állandóan változott. Hol az első, hol a harmadik, hol a második helyen voltunk. Ha sikerült is előnyt szereznünk sokat (köröket) nem, csak inkább perceket. Kb. 18 óra eltelte után tudtunk sokáig stabilan az első helyen maradni, és a Száguldó Virágokhoz körelőnyt szerezni, de a Tájbringák közel voltak hozzánk.

Hogy mennyire taktikai verseny egy ilyen, ez most teljes mértékben beigazolódott. A hosszú hajrát megelőző, délelőtt 11 órás eredménykiírásnál mi 1 kör előnnyel vezettünk a Tájbringák előtt. Az utolsó órában a mi csapatunk ereje is kezdett már fogyatkozni, próbáltuk úgy alakítani az utolsó 2 órát, hogy végig tudjuk csinálni a versenyt és ne veszítsünk nagyon időt. Igen ám, de egy ilyen versenynél 1 kör előny nem jelent semmit.

Mert, ahogy a mi esetünkben is történt, amikor a 11 órás eredményeket kinyomtatták, akkor mi már áthaladtunk a rajt/cél vonalon a Tájbringák még nem. Ez papíron 1 kör hátrány, de tulajdonképpen csak percekre voltak. Erre mi nem figyeltünk oda és ez lett a vesztünk. A Tájbringák minden erejüket bevetve küzdöttek, szépen fel is jöttek és végül az utolsó 20 percben átvették a vezetést. Mi pedig, amikor véget ért a 24 órás küzdelem, értetlenül álltunk, hogy ez hogy lehet? Teljes meglepetésként ért minket! De hát ilyen ez a verseny, mi nem figyeltünk a Tájbringák pedig nagyon jól taktikáztak. Ezúttal ezüstéremmel térhettünk haza. Levontuk a következtetéseket, jövőre visszavágunk, reméljük a Tájbringák csapat is jönni fog!

Beszámoló: Bartos Judit 

Az elit kategóriában induló fiú csapatunk versenyéről és személyes élményeiről Buki írt beszámolót:

Eljött ez is, itt a szezon közepe. Innentől már sokszor kicsit levezetés-szagú szokott lenni a dolog, a forma megvan, általában "főverseny" is pipa, már csak versenyezni kell, megtartani a lendületet, a pörgést. Erre tökéletesen megfelel a 24 órás csapatban, van egy kis piknik jellege a dolognak, de maga a verseny mégis intenzív tud lenni.

Évek óta sikerül elkövetnem ugyanazt a hibát, miszerint nem alszom szinte fél órát sem, nem hagyok magamnak semmi pihenőt a 24 óra alatt és nem is eszem eleget. A célom körülbelül annyi volt, hogy ezt végre megoldjam, mellette meg nyomom, mint süket a csengőt. De ez már alap, a legkisebb gond ezzel szokott lenni.

Szerettem volna a lehető legerősebb csapatot összeszedni, esélylatolgatással viszont nem nagyon foglalkoztam. Megyünk, ahogy tudunk, és majd kiderül mire lesz ez elég. Össze is állt egy hatosfogat: Alex, Keczkó Zoli, Csabi, Bencz Zoli a Footstrongból, Wágner Balu és jómagam. Nem álltunk rosszul, Alex ugye hősködik idén, Bencz Zoli és Csabi mindketten gyorslábúak, nem idegen nekik a nyomatás, Zee is elég sokat tudott menni mostanában, Balu volt csak egy kicsit fekete ló, ő maga sem tudta mire lehet képes. Furamód Alex kezdett a leghamarabb rápörögni a dolgokra, két nappal a verseny előtt már a csapatbeosztást kezdte tervezgetni. Ilyet sem gyakran látni tőle. :)

Nagy örömünkre Csabi idén is meginvitált hozzájuk péntek estére a nyaralójukba, így már nem kellett utazni, aránylag kipihenten tudtunk versenyezni. Itt az aránylag szón van a hangsúly, mivel egytől-egyig mindenki holt fáradtan érkezett, és hát éjfél előtt senki nem került ágyba, elalvásról meg főleg ne beszéljünk még ekkor.

A reggeli indulást is sikerült nagyon ellazázni párunknak, valamikor negyed órával tizenegy előtt álltam neki gyorsan cipőt, bukót meg rajtszámot keríteni, hogy még tizenegy előtt kimehessek pályát járni, ne kelljen fű alatt megejteni a dolgot. Velem indítottuk a körözést, emiatt is szerettem volna körbejárni, hogy milyen akadályokra kell figyelnem ha netalán tömegben találom magam, hol vannak olyan helyek ahol fel tudom ütni a kerekem, mit érdemes inkább kerülni.

Valamivel dél előtt az elit csapatokat beszólították a rajtba, ha más nem, legalább ennyi előnye volt Csabi és az én licenszemnek. :) Álldogálunk ott szépen a napon, iszogatunk, pár szót váltunk a körülöttünk lévőkkel. Szokásos vihar előtti csend, csak a vihar érkezett egy kicsit hamarabb, mint vártam. Történt ugyanis, hogy a Gyilkos Lódarazsak egy tagja nagy "bocsizás” közepette a kordonon keresztül beáll mellém a rajthoz az első sorba. Már itt morogtam egy kicsit, annyira azért nem korrekt dolog, más versenyen simán szólnak érte. Nem baj, sok vizet nem fog zavarni, úgyis otthagyom már az első kanyarban. Nézem a rajtszámát, H12, a H betű tollal átfirkálva E (mint elit) betűre. Ez rendben, simán el lehet nézni bármit a nevezésnél, bőven belefér. Az viszont már kiverte a biztosítékot, hogy amint megszólalt, dőlt belőle a piaszag. A nyelve sem forgott már túl jól, annyira már nem volt képben. Végül nem szóltam a versenybíróknak, még nem döntöttem el, hogy jól tettem-e vagy sem. Ez már nem az a szint, amikor valaki a saját biztonságát teszi kockára. Legközelebb valószínű ki fogom záratni a versenybírókkal, ha nincs annyi felelősségtudat valakiben, hogy ne ilyen állapotban álljon rajthoz. Nem fogok szabályzatra hivatkozni, mert ez puszta hozzáállás kérdése. Annyit még hozzátennék, hogy a tavalyi versenyen is volt ugyanebből balhé, akkor a pályáról szedték ki ezen csapat tagját. A csapattársaiban is lehetne annyi tisztelet a többi bringás iránt, hogy nem engedik így odaállni, mert saját magukat is minősítik ezzel.

Ugranék is egyet gyorsan: a második kör legelején estem egy jó nagyot, pont a táborunk előtti kanyarban. Ez is megvolt, még sincs este felkiáltással már mentem is tovább, furcsamód tényleg megkönnyebbültem egy kicsit, hogy már az elején letudtam. A kategória második helyén sikerült átadni Csabinak a stafétabotot, abszolútban is az első tízben lehettünk, a vicces az, hogy ebből kb. három lehetett az elit csapat. Innentől ment mindenki ing-gatya, a második és harmadik hely között ingáztunk attól függően, hogy milyen párosokat sikerült egymás ellen a pályára küldenünk.

A Hajtány duó is nyomatta szépen a már megszokott menetrend szerint, darálták a köröket, ekkor még a második helyen. Kovács Sanyit buzdítottuk, amikor csak tudtuk, megpróbálta idén szólóban teljesíteni a 24 órát. Vele sajnos körülbelül évente találkozunk csak, az Underworld Kupán, kellemes meglepetés volt, hogy eljött.

Egy kicsit nekem beütött a hőség, elkezdett fájni a fejem is, hiába ittam amennyit csak tudtam. Szerencsére a következő menetre már rendbe szedtem magam, csak a hír, hogy jön egy vihar nyugtalanított vagy öt percig. Gondolkodtam rajta, hogy tenni ellene úgysem tudok semmit, menni azt meg kell, akkor meg mit aggódom? Szél lesz, eső lesz, ismerem már mindkettőt, nem vagyok mai gyerek. Sikerült is mennem három kört nyélen mielőtt leállították a versenyt. A nagy zuhét már a tábor sátrai alatt töltöttük a sátrakba kapaszkodva, kissé vacogva, megjött a hidegfront is, amit személy szerint én már vártam.

Egy jó órás szünet után, este fél nyolckor új rajttal folytatódott a verseny. Közben hárman megbeszéltük, hogy miután egy kicsit rendbe szedtük magunkat, elugranánk vacsorázni a közeli étterembe, kocsival közel van, meleg kajához jutunk, nem kell mosogatással, tábori körülményekkel foglalkozni. Kicsit luxusba nyomtuk idén, de jól esett. Mentem már 24 órásra fel Csillebércre bringával, hátamon a 65 literes hátizsákkal, tele kajával, ruhával, hálózsákkal. Így azért sokkal könnyebb jól menni. Mire visszaértünk lassan már mehettem is a következő körömre bele az éjszakába. Bencz Zolitól mehettem volna már egy kicsit korábban is, ő már a váltózónában várt, késtem, majdnem kiment még egy körre. Korábban ilyen azért még nem volt velem…

Az eső ugyan már sehol nem volt, de a szél maradt. A pálya legmagasabb pontján olyan szépen telibe kapta az ember, hogy szinte megállt tőle, nem esett jól, de a tudat, hogy igazából csak ezen az egy helyen volt érezhető segített, hogy ne foglalkozzam vele. Csak négyszer kell kibírni minden menetben. :) Már nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik Hajtányék ekkor már tetemes előnnyel álltak az első helyen, Sanyi meg hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel rótta köreit.

Sikerült végre meleg vízben is lezuhanyozni, utána ismét kaja, majd hab a tortán a sátorban alvás volt, polifoamon és jó kis meleg hálózsákban. Orsinak külön köszönet, hogy idén is befogadott. Igaz, hogy az öccse vagyok, de ő azért van annyira rendes, hogy ennek ellenére beengedjen. :)

Körülbelül két és fél óra alvás után Alexnek viszont annyira már nem örültem. Bencz Zolinak már csak két köre volt hátra, én következtem. De én még aludtam volna, az előre számolt alvásidőmből is lett volna még 15 perc. Úgy tűnik sikerült rendesen mellélőni, gyorsabbak volt a srácok, mint számítottam rá. Gondoltam egy merészet, akkor innen menjen a "Cola only" üzemmód, mivel kajálni nem tudtam volna semmit, egyszerűen nem volt rá idő. Kulacsba bele, szénsav kiráz, föl a bringára és hajrá. A melegítés is annyi volt, amíg elgurultam a váltózónába, de meglepő módon egész jól bírták az izmaim, most sincs semmi bajom. Eseménytelenül teltek a körök, rutinná vált a szinte folyamatos "megyek balról!" felszólítás, néha törte meg csak a magányomat egy-két sporttárs, aki be tudott állni mögém fél-egy kör erejéig. Érdekes volt látni, hogy körről körre egy kicsit azért kezd újra felkúszni a pulzusszámom a koffein meg a cukor hatására, úgy tűnik, tényleg van értelme a szólóversenyzőknél már bevált frissítőnek.

Már újra a táborunkban voltam mikor jött a hír, hogy Balu kiszáll. Nem megy többet, valahogy helyettesítenünk kell. Közben a lányoknál is kezdett szétesni a dolog. Legalább Hajtányék helyezése biztonságban volt, ők nyugodtan aludták az igazak álmát a mobilba bevackolva. Tetemes előnyük volt a második helyezettel szemben, ők ugyanis éjjel nem mentek annyit, inkább pihentek. A mi bajunkra végül találtunk megoldást, bevállaltam egy korábbi menetet, addig Zoli el tudott menni masszázsra, hogy rendben legyen a háta, illetve a lábainak is jót tett a dolog. Úgy számoltuk, hogy három kör elég lesz, az nagyjából 38 perc, addigra végez, ott tud lenni váltani. Szorgalmasan be is mondogattam a táborunknál, hogy mennyit megyek még, de sajnos visszafelé már nem kaptam visszajelzést, hogy csúszás lesz. Végignyomtam a három kört, ahogy csak tudtam, már vártam a váltást, de Alexet láttam csak egyedül, ő mondta, hogy kell még egy, nem jött össze. Az utolsó köröm már dühből ment, egész jó lett az is, csak ami utána jött arra nem volt szükségem. A légzésem körülbelül csak húsz perc múlva állt vissza a normális szintre, nem volt jó érzés ennyire túlhajtani magam, nem tartalékoltam semmit annak a tudatában, hogy nem kell már négy kört mennem.

Kicsivel később hívta fel a figyelmem arra Csabi, hogy a második helyezett csapat pár percen belül van, nem lesz itt még nagy pihengetés! Alex itt kezdett nagy szurkolásba és fröccsözésbe, ezért őt kivettük a forgásból, szerencsére nem is nagyon bánta már a dolgot, innen már négyen is megoldottuk a dolgot. A hátrányunk lényegében már nem változott, több perc maradt, ezzel megszereztük az egyik számomra legkeményebb, de mégis legnyugodtabb harmadik helyünket.

Nem voltak nagy drámák, esések, műszaki hibák, ami jött meg tudtuk oldani, nem volt rajtunk nyomás sem, nem volt eredménykényszer, mégis nyomtuk és jól éreztük magunkat.

Beszámoló: Szántai Vecsera Bálint
Fotó: Csete Sándor

A végére maradt az “aranyos páros” beszámolója (jelen eseben nem a személyiségük jellemzőjeként értendő a jelző, hanem az erdeményességükre), amit Hudák Szilvi írt meg:

AMIKOR AZ ÉSSZERŰSÉG FELÜLÍRTA A BIZONYÍTÁS KÉNYSZERÉT!

Az országúti 24 órást egy tökéletes kikapcsolódós hétvégével folytattuk. Mind fejben, mind fizikailag úgy éreztük, hogy erre most már szükség van. Kicsit furcsán is éreztük magunkat a strandon, de a körülöttünk lévők csodálkozó tekintetét kellett leginkább megszokni, nem értették hogyan tudtunk idáig ilyen érdekesen barnulni. Sokáig azonban nem pihenhettünk, mert jött a 24 órás verseny, ezúttal terepen.

Már szokásosan péntek este érkeztünk Csabiék nyaralójába. A korán érkezők ekkorra már lefoglalták a táborhelyet Zánkán, így a vacsora után igyekeztünk minél hamarabb lefeküdni. Reggel fél 9-re Mikivel és Orsival már mentük is a helyszínre. Nekünk kicsit több időre van ilyenkor szükségünk a helyszínen. A tábornak el kell készülnie, a szakszerűen előkészített bringák azért kapnak még egy átnézést, illetve egy nyugodt reggeli is jólesne ilyenkor, valamint azért egy kört csak menjünk a pályán.

3 vegyes duó indult idén, akik közül az egyiket tekintettük igazán ellenfélnek, tehát őket kellett figyelni. Nem tudtuk milyen taktikát választanak, de mi tudtuk, hogy mi a már nagyon jól bevált 3-3 órás szakaszokat fogjuk végig vinni.



12:00 Fire! Én kezdtem, majd szeretném mondani, hogy 3 óra semmi extrával tűzdelt körözés indult, de a 3. körben épp Jucusra értem fel a pusztás emelkedőn, aki nehezményezte is, hogy nem maradok dumálni, de épp nagyon vitt a lendület - na és verseny volt -, így mentem tovább, majd ahogy a jó kis kanyargós lefelén elindultam, egy pillanat alatt befordult az elsőkerék én pedig repültem a bringáról. Bringát gyorsan fel, hiszen azért jött ott más is (köztük Jucus, aki meg is állt, hogy segít, de küldtem tovább versenyezni), megállapítottam, hogy a bringának semmi baja, csak tökéletesen lapos az első kerék, viszont én a jobb alkaromat elég rondán beütöttem. Sebaj, nem tört, jó eséllyel nem is repedt, telefont elő, hogy készítsenek váltóbringát és rohanás tovább. Ezt leszámítva semmi extra nem volt a váltásig. Váltáskor Duracell Nyuszi (Keszthelyi Móni) nyakába ugrottam, aki eljött szórakozni, mert szerinte az igazi kikapcsolódás, hogy 24 órán keresztül szupportál minket!  



Miki felment és ő már kapta a vihar előszelét, majd kevés esőt is.  Kezdtem lelkesedni, készültem, hogy 6-kor váltom, mert az érkező vihar a harciszellemet hozta ki belőlem. De leintették a versenyt és 1 óra 15 perc kényszerszünet következett. Ekkor még körön belül voltunk az ellenfelekkel.

Negyed 8-kor mehettem újra a rajtba. Nem örültem neki, mert ilyenkor kb egy kör mire megint feláll a rend. Megbeszéltük, hogy megyek addig, amíg jól látok csak a kormányon egy lámpával.

Kevéssel 10 után váltottunk, és a megint erősödő szélben Miki vágott neki a körözésnek. Negyed 2-kor újra váltás és bár olyan viharos volt a szél, hogy normális ember még a házból se megy ki, de irány a pálya, most kell előnyt szerezni. Kértem Mónit, figyelje hogy állunk. Háromnegyed 4-kor lejöttem, és bennem ekkor tudatosult, hogy az ellenfelek bizony elmentek szundikálni, így 14 kör előnyünk van, ami azért egy duó esetében bő 3 óra.

Ekkorra az idő már tényleg nagyon ronda arcát mutatta és volt egy-két hely ahol korcsolyapályává alakult a pálya, így Miki kiment és egy kört letudva közölte, hogy bizony nem fogunk semmit kockáztatni. Egyrészt az én karom eléggé kivolt így is, másrészt nem gyalázzuk a technikát, harmadrészt, akiknek leginkább bizonyítani akarunk, hogy mire vagyunk képesek, azok már úgyis tudják és azok mi magunk vagyunk. Móni berakott minket alukálni ő pedig őrködött, hogy elindul-e az ellenfél. Sokat azért nem aludtunk, így elég korán reggeliztünk mikor láttuk 7-kor hogy Ildi elindult. Megbeszéltük, hogy Miki felmegy még 2 órára én meg még 2 körre, hogy kipróbáljam a Cannondale-t.

Persze Miki lendületet vett, így ment még bő 3 órát én pedig 2 búcsú körrel köszöntem el a zánkai 24 órás pályától, ami adott most nekünk aztán mindent. Volt forróság, hideg, dörgés, villámlás, viharos szél, eső, szóval kalandban nem volt hiány.

Ismét köszönet illeti a sok kedves, barátot, ismerőst, aki szurkolt nekünk és támogatott. Külön kiemelve Duracell Nyuszit, aki megint nagyon kitett magáért! Reméljük, hogy jövőre kialakulhat egy igazi versenyhangulat.

Beszámoló: Hudák Szilvia
Képek: Hostya Zoltán, Borsa Miklós