XI. BUDA MARATON
HEGYIKERÉKPÁR 2013-05-01 A „Buda” visszatérő idénykezdő verseny minden évben. Idén ugyan elkényeztetnek minket a versenyszervezők a kínálattal, de a 11. alkalom mégis csak becsülendő a Sportaktív szervezőgárdájától.
Az idei évem nyugisra terveztem. Olyan versenyeket vettem célba, ahova eddig nem jutottam el, és végül beikszeltem mellé a Buda Maratont, ha már úgyis itt van a szomszédban, és szabad a hétvégém, megpróbálok beilleszkedni a tömegbe és szokni a versenykörülményeket. Ennek megfelelően a rákészülést is lazán kezdtem. Két nappal előtte szétszedtem a villát és a rugóstagot, amit aztán szerviz gondjaira bíztam. Az alkatrészek a verseny előtti este kerültek a vázba, a főpróbát pedig a garázs félhomályában tartottam.
„Hosszú távra kell a kalória” elméletemhez hűen most is grillkolbásszal kezdtem a reggelt. Ennek eredményessége ugyan vitatható, de mindenképp végtelen nyugalommal töltött el a verseny előtti készülődés óráira. A helyszínre kiérve Hajtány Mikiék már kész sátorhellyel vártak minket. A nevezésnél nem volt sor, és az égen pedig egy felhőt sem láttunk, így minden adott volt egy jó versenyhez.
A maratonok rajtját mindig igyekszem lazán venni, a hosszabb távon induláshoz nem tesz jót, ha az embert már az elején szétveti az ideg, így a sátor hűsében pihengettem inkább kedvesemmel. A bringát belovagoltam: gumik rendben, teleszkópok beállítva, a kormány kiegyenesítve, a váltó működik, fékek fognak, létfontosságú holmik a zsebben, indulhat a móka…
A rajtban is összetartott a Merkaptos csapat. Alakzatba tömörülve vágtunk neki a reptér lankájának, mikor elkiáltották a startot. Pár száz méter után egy bukás is összejött mögöttünk, de szerencsére közülünk senki sem esett áldozatul. Innentől legfőbb célom a túlélés lett. Igyekeztem elkerülni a sűrű helyzeteket, a forróvérű rakétákat elengedtem és kíméltem a gépezetet. A pálya módosításával kapcsolatos latolgatásokkal ellentétben én vészes tömörüléssel nem találkoztam. Ahol kellett elengedtek és persze én is elengedtem, aki elég határozottan közeledett. Az első erősebb emelkedő végére nagyjából rendeződtek az erőviszonyok, mindenki megtalálta a helyét.
A taktikám abból állt, hogy végigmegyek a saját tempómban, és megpróbálok egy élvezetes-erős edzést kihozni a versenyből. Így lejtőn nem kockáztattam, emelkedőn pedig egyenletes tempót diktáltam magamnak. Sok ismerőssel találkoztam menet közben, mint Horváth Ági, Szentiványi István és a többiek. És innentől hiába volt meg a kezdeti nyugalom, előtört belőlem a versenyző. Az első durva aszfaltos emelkedő végére feltűnt Füzy Anna is, akivel a tájbringás edzéseken kb. együtt szoktunk haladni. Az utolsó izgalmas kőtengeren keresztül, egymást előzgetve jutottunk fel a „Hármas” csúcsára, de itt begyújtottam a fully rakétáit, és meg sem álltam a cél előtti mászásig.
Az első kör után kellemes fáradtsággal, de görcsök és légszomj nélkül indultam a másodikra, amihez az átfutásnál még egy csókot is kaptam Lilytől útravalónak. A második kör nyomvonala az előző heti tájbringás edzés miatt friss élmény volt. Méterre a fejemben voltak az emelkedők és lejtők és ez sokat segített. Egy heggyel később Laci is feltűnt a horizonton. Először nem értettem, hogy lehet ez, de amikor egymás mellé értünk éreztem, hogy rajta már kifogott a májusi kánikula.
Tavaly sokat kerülgettük egymást a hosszú maratonokon, de most nem tudunk együtt menetelni a célig. Az utolsó nagy genyó mászás előtti hullámokon egy ZKSE–s fiatal sráccal egyeztettük a taktikát. Ő edzői utasítás szerint nem mehetett 170-es pulzus fölé, én pedig küzdöttem a saját tempóm megtartásáért. Az emelkedőt keményen lenyomtuk, és már megéreztem a cél hívó szavát.
Leszáguldottunk az utolsó dombról és ráfordultunk a lankás reptérkerülő útra. A nyílt terepen a mezőny hosszan elnyúlt a látómezőben, de a triatlon zseni Poór Brigit gyorsan kiszúrtam, akit sikerült is beérni. Újabb ellenfél újabb lendület, Kovács Andris következett a Merida Teamből, akit pont az emelkedő végére sikerült utolérnem. Itt nagyot bakiztam, lassan mentem el mellette, ráadásul lelkesen biztattam is, amit sosem tudok megállni. Ő felvette a kesztyűt, és szélárnyékból megindult mögöttem a befutó hosszú tekerős lejtőjén. A játszmát végül Fortuna döntötte el, és Andris az utolsó kanyarban a szalagon kívül találta magát, én pedig begurultam a célba. A befutó után persze kezet fogtunk, de jobb lett volna ezt erőből eldönteni…
Ami edzésnek indult, végül versenybe csapott át, és igazán nem bánom, hogy az ismerős terepen most is rajthoz álltam. Teljesen más a csapattal mezőnyben menni, mint meló után égetni a kalóriákat.
Élveztem az utolsó percig, sőt még utána is volt erőm egy kicsit bandázni, nem csak a levegőt kapkodtam az árnyékban fekve. Megvolt a majális hangulat is. Ettünk finom tócsnit és találtunk egy aranyos csengőt a szép múltú, kiérdemelten kirándulóssá minősült Trek bringánkra is, így örömmel zártam a rendhagyó hét közbeni versenyt. Ez volt az első versenyem a Merkapt SE színeiben, de úgy érzem, sok fogja még követni.
Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette a szerdai kihívást! Le a kalappal Hudák Szilvi és Imre Szabi előtt, akik egyaránt a 4. helyet szerezték meg kategóriájukban!
Beszámoló: Fehér Csaba Fotók: Breuer Tamás
|