SALZKAMMER (MAJD JÖVŐRE) GUT

HEGYIKERÉKPÁR 2013-07-13

2009-ben futottam neki először a történetnek, akkor leesett a hó. Az évek teltek, az emlékek leülepedtek és idén ismét arra vetemedtem, hogy részt veszek a Salzkammergut Trophy-n.

Választhattam kb. egy rövid, egy picit hosszabb, egy középtávnyi vagy erős középtávnyi, az utóbbinál pont egy akkora ugrással hosszabb, hogy megijesszen, illetve egy, a fejemben meg sem forduló, ultra hosszúságú távból.
Legyen akkor a rettenet fokából kiindulva, hátulról a második. A Bé. A beugratós táv… Szia, te melyiken indulsz? A Bén… he-he… vágtam rá határozottan, mindig más hangsúllyal és pont olyan sebességgel, hogy az igazi válaszban rajtam kívül senki se legyen biztos.

Nos, a B-táv 119,5 km-t és 3848 m-t takar. (A 119,5 km a pálya hossza, a 3848 m pedig egy rövidebb szakasz, amit pókjárásban kell teljesíteni, ráknak öltözve. :-))

Mivel a verseny napja a szombat, ezért a pénteki pihenőnapom 5 és fél óra kocsikázással, kb. 3 óra sorban állással és expózással, és természetesen a standokon található repi gumicukrok lemeózásával töltöttem. Ideális rákészülés… Zárásként frittatensuppe, kaiser smarni, némi bábozás a szálláson található kitömött állatkákkal, schlafen sie gut.



Szombat, reggel 6, a kozmetikusomat idézve: kelés, pattanás, pakolás! Morgen! Wie gehts? Danke, prima gut. Ne dumálj már annyit és egyél, mert sietnünk kell a rajtba! Sietni kell bizony! Tapasztaltabb társaimtól kaptam az ukázt; egy órával rajt előtt már be kell állni a depóba, ha nem szeretném az egész versenyt a turisták kerülgetésével tölteni…hurrá! Az ilyen és ehhez hasonló dolgok mindig pozitívan hatnak az idegrendszeremre.

8.10-kor bizonytalanul támasztom a kordonnak a bringám. Sehol egy lélek. Illetve hazudok, bocs! Az, akitől az „állj be korán” infó származik és azok, akik velem egyetemben hittek neki, mind ott tobzódnak. 5 fő. Sebaj, legalább nem kell könyökölni.



8.20-kor már kezdenek szállingózni a sporttársak, 8.40-kor én is elkezdem a bemelegítést: egyhelyben tipegek, a nap süt, bringám már mellettem, és éles küzdelem a megszerzett territóriumomért, amint valaki a kerekemnek/lábamnak koccol a pulzusom hopp! 150.
Ezzel meg is volnánk.

9-kor rajt, a „nem kezdünk be” részt rajtam kívül, mindenki betartja… A „hű,de melegem van” és a „hű, de bemelegítettem” közötti óriási különbség nagyjából 15 m megtétele után jelentkezik egy teljesen beálló combizom formájában. Annyira elkezdett fájni, hogy komoly dilemmába estem a folytatást illetően. Visszaváltottam, majd megegyeztünk én és a lábam, hogy szépen felpörgetek az első hegyre, aztán ha a tetején is fáj, legurulok a célba.
Kb. fél óra elteltével elviselhetővé vált az állapotom, innen egyértelműen mennem kellett tovább.

A verseny. Tetszett is, meg nem is.
Erős szociális beállítottságomnak köszönhetően, pl. egyáltalán nem élveztem, hogy ennyi ember nyüzsög körülöttem. Szerencsé(m)re az egy négyzetméterre eső bringások száma a megtett kilométerekkel fordított arányban csökkent. A pálya, számomra elég egysíkú, mondhatni unalmas volt. Viszont a látvány az csillagos 5-ös! Legyen 1-1.

A frissítőkön édes és sós étkek tömkelege. Száraz kolbász, sajt, kekszek, sütik, puszedli, friss gyümölcsök, aszalt gyümölcsök, kóla, redbull, izó, víz….ááá….az első megállásom alakalmával elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam feltérképezni a teljes kínálatot. A bőség zavara okozta totális döntésképtelenség, időveszteséggel kombinált változatát, konkrét célok (a következő frissítőn csak „piros”, vagy „van benne piros” dolgokat fogyasztok) kitűzésével igyekeztem kikerülni a továbbiakban.

A pályán a technikásabb szekciókat kb. az első hegyen letudtuk, onnan fel is út, le is út - mi meg Szilvivel haladtunk rajta… Kb. ennyi maradt meg. Meg egy függőhíd! Ja, és a sóbánya, ahogy a tűző napon bringát tologatva azon tűnődöm, mikor jön már az ”olyan meredekségű az aszfaltút, hogy visszacsúszik rajta a lábam” című urban legend, továbbá – ha a hőmérséklet nem csökken - az aláöltözetemet mindjárt cafatokra tépem és levetem a mélybe…
Nos, egyikből sem lett semmi. Felértem és a gúnyám is érintetlen maradt.



Rövid gurulás, legyintgető osztrák néni (amikor rájött, hogy nem egy kategóriában versenyzünk, hiszen van köztünk kb. 30 év, az ő javára), vízesés, sziklás hegység, fenyves erdő, száraz, szauna illat, az út mellett csörgedező kispatakok, tűző nap, monoton, szűnni nem akaró emelkedő. Szilvivel szó nélkül terheljük a pedált.

Egyszer csak megugrik a láncom. Egyszer, még egyszer, végül elől ledobja a belső tányérról. ”+%@CX§!ß<*$!!” – gondoltam és megálltam visszatenni. Igen ám, de amint visszatettem, befeszült a hátsóváltóm oly módon, hogy se előre, se hátra nem tudtam megmozdítani a hajtókart. Próbáltam váltani elől-hátul, semmi. Vagyis de! Ha sikerült tekerni a hajtókart, vagy elől, vagy hátul ugrott le a lánc. Klassz. Körbenézek, Szilvi már árkon-bokron is túl, magyarok naná, hogy ilyenkor sehol…nincs más hátra, nekem kell megoldanom a problémát. A MacGyver sorozatból rám ragadt műszaki érzékkel, laza kacsa!

Szerencsémre egy német srác megkérdezte, hogy segíthet-e. Sajnos nem tudott, sőt elképzelése sem volt, mi lehet a baj. Mivel nem tudtam, hogy mennyit kéne még felfelé megtennem a következő frissítőig, biztosra mentem és inkább lefelé indultam, mert gurulni még gurult a bringa….A szembejövőktől rendkívül sok segítséget kaptam, pl. minden második figura figyelmeztetett, hogy rossz irányba megyek. Okkké! Köszi-pacsi-puszi!

Sajnos nem lejtett végig az út, az első próbálkozásom, hogy körbetekerem a pedált ismét kudarcba fulladt. Gyorsan felsoroltam az általam ismert, valamennyi káromkodást, mire újabb segítőm akadt, ezúttal egy olasz srác személyében. Kérdezi mi a baj, mutatom, elhadar valamit, amit nem értek és bősz kutatásba kezd a nyeregtáskájában. Izgalommal figyelem és azon filózok, hogy miért nem tudtam jobban húzni a féket lefelé, mert ha ő most megjavítja a bringám, újból egy csomót tekerhetek fel… A ”megmentőm” kisvártatva büszkén a kezembe nyom egy kábelkötegelőt, és valószínűleg a részemről elmaradt öröm-tánc miatt „You can fix it!” mondattal ad nagyobb nyomatékot hős cselekedetének… Ühüm, de hogyan? - kérdésemre, nevetve közli, hogy ő azt ugyan nem tudja… Azért megköszöntem a kábelkötegelőt, meghallgattam, hogyan esett el, mennyire fáj ez+az, együttérzően mosolyogtam és lö pá.

Pechemre a frissítőponton nem volt szervizsátor, tehát tényleg vége. Ennyi. Fel kell adnom. Legurultam Hallstatt-ba, közben sikerült találni egy fokozatot, ahol csak kisebbeket ugrott a lánc. Sajnos nem bírtam sokáig az őrült 13 km/h-s száguldást, váltogatni kezdtem. Persze a korábbi gondok hatványozódva újra jelentkeztek és sikerült elérni, hogy ismét egyáltalán ne tudjam tekerni a kerékpárt. Pazar. Mielőtt teljesen kiakadhattam volna, a sétáló utcán hömpölygő tömegből ismerős arcok tűntek fel. Berkes Janiék épp szappant vásárolni igyekeztek.



Gyorsan elétártam a problémám.
Jani kicsit szűkítette a kört: el van hajolva a váltófülem. De gond egy szál se, van a váltófül egyengetésére egy kiváló szerszám, ”egy ilyen izé, kb. ekkora, ide kell tenni,stbstb” mutogatásos körülírása után két dologban voltam biztos:
1. Javítható.
2. Nem szeretném, ha egy Activity játékban János lenne a párom.

Megegyeztünk, hogy elindulok a versenyközpont irányába, aztán ha utolérnek, visszahúznak-vonnak valahogyan. Kicsit megnyugodtam, de nem tartott sokáig, mert amint elkezdett emelkedni az út, a terhelés hatására újra megjelent a tekerhetetlenségi együttható. Nekiálltam tolni az út mellett a bringát…pár perc után meguntam, hogy nem haladok és jobban szemügyre vettem a hajtást, hátha mégis működőképessé lehetne tenni. Addig nézegettem, míg felfedeztem, hogy egy láncszem félig szétnyílt…Ezt már végképp nem hiszem el! Mi jön még? Egy pályájáról letért aszteroida, ami pont a bringámba csapódik, és nem marad más csak egy marék hamu?



Számat sírásra görbítettem volna, ha nem kapok egy újabb, már majdnem igazi segítséget. Egy arra kerékpározó osztrák srác érdeklődött, hogy mi a baj. A lassan már bevásárló lista hosszúságú meghibásodásokat felsoroltam, külön kiemelve a legfrissebb, lánc szétnyílást. Amire ő, hopp, átmászott a szalagkorláton rövid időre eltűnt a domboldalban, végül visszatért egy falevéllel…pfff…ennél, még a kábelkötegelő is jobb volt….most tényleg ezzel fogja megpróbálni összekötözni a hibás láncszemet? Persze, hogy nem! Osztrák ismeretlen vs. női logika: 1:0. A falevél azért kellett, hogy azzal fogja meg és próbálja összenyomni a nem túl tiszta láncszemet. Nem sikerült, de egy percig sem csüggedt. Szalagkorláton át, felszívódás, majd két nagyobb kődarabbal megjelenés, részemről megijedés aztán megnyugvás, amikor a láncot kezdte el vele két oldalról püfölni és nem engem.

Sokkal jobb nem lett a helyzet, abban maradtunk, ha elég „lucky” vagyok, talán eljutok Bad Goisern-be. És naná, hogy AZ vagyok! :D Mert útszéli chat-elésünk alatt, érkezett egy, szintén a versenyt feladó B-távos, láncbontót rejtő nyeregtáskával. Az osztrák srác elmondta németül, hogy mit kéne csinálni, az egyéb nyelvet nem beszélő másiknak, majd magunkra hagyott.

Emberünk csak 80%-osan értett a láncbontóhoz, ezért teljesen kitolta a szemből a stiftet, ami lehetetlenné tette az összeszerelést. Hála égnek, nem volt nagy sor a szappan boltban és Janiék ennél a résznél érkeztek meg. Ő elmondta magyarul, hogy mit kéne a srácnak tenni, én meg próbáltam angolul megértetni vele. A „nem csinálnád, meg Jani?” - kérdés viszonylag hamar (10mp) felszínre tört belőlem. De csírájában el lett fojtva egy ”figyi, én nem olajozom össze a kezem, csinálja csak ő.”- válasszal.

Magyar barátom kizárólag a fotó dokumentáció terén aktivizálta magát, illetve a bringám singlespeed-re alakítása végén, a közeli bozótosból kikukázott egy baseball sapkát, hogy a srác megtörölhesse benne a kezét, aki nem élt a lehetőséggel, így a maradék láncom elcsomagoltam a sapiba és Jani szélárnyékában visszapörgettem a célhoz….



Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült befejezni a versenyt. Bár 2009-hez képes mindenképp előrelépés, hogy elindultam, sőt egészen sokáig el is jutottam a pályán.
Jövőre mi lesz? Szakadó eső és 10 fok? De nem érdekel, egyszer tuti, hogy végig csinálom! Találkozunk 2014. Július 12-én 8.10-kor a depóban!

Beszámoló: Manka