Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
ADÓ 1 %



TÁMOGATÓINK

ravak

FNT



SÁRKÁNYHAJÓ ROADSHOW 2013 - BALATONFÜRED

SÁRKÁNYHAJÓ 2013-05-25

Sárkányhajó Roadshow 2013 - Balatonfüred

Csak két hét telt el a győri versenyt követően, heti két edzéssel számolva, a felkészülésre 4 evezés marad. Maradt volna, de páran a csapatból a győri versenyről Olaszország felé vettük az utunkat, hogy egy hét alatt, bejárva Toscán majd minden szegletét, végül részt vegyünk Velence színes vízikarneválján a Vogalongán.
Rövid felkészülés után újra verseny, most Balatonfüredre utazott a csapatunk. Többen a felülmúlhatatlan vevős pirítósra fenték a fogukat, többen győzelemre vágytak.


A verseny jól indult, szoros előfutamban a nagykanizsai Dr. Padló előtt sikerült a döntőbe kerülnünk, nyugodt heverészéssel a rózsatövek alatt telt az idő, amíg a többi csapat a reményfutammal bajlódott.
A döntőben ügyetlen rajtot vettünk, szinte azonnal hátrányba kerültünk, és a futam végéig ezen már nem sikerült változtatni. Mindkét kanizsai csapat előttünk ért célra. Az elhibázott döntővel a II. osztályban ragadtuk. 2000 méteren a csapat igyekezett jóvátenni a hibát, izgalmas versenyben Merkapt Sárkányok, Napsárkányok, KOLÓnia, NAVI SE, Dr. Padló, Óvári Sárkányok sorrend alakult ki.


DSC_9487_2

Régen dédelgetett álmom volt, hogy női csapattal is rajhoz állhassunk, Győrben irigykedve néztem a versenyző lányokat, mi is ott ülhetnénk köztük. Velencei kiruccanásunk alkalmával a NAVI SE kapitányával eldöntöttük Balatonfüreden összerakunk egy közös csapatot, és a nyílt kategóriában, férfi és női egységet is rajthoz állítunk. Közös edzések és bári féle taktikai egyeztetés híján az utolsó pillanatban döntöttünk a beülésről, gyors pólócsere, fiúk Merkaptos mezben, lányok a NAVI piros színében állak rajthoz. 

DSC_9407

Nem szoktam az első padban evezni, nem tudok higgadtnak maradni, tiszta fejjel gondolkodni, nyerni akarok, erőm fogytáig küzdök, nem törődve a mögöttem ülők bajával. Már a felevezésnél olyan izgatott voltam, mint aki először áll rajthoz, ettől szinte fáradtnak éreztem magam, mire a rajtvonalhoz értünk. Féltem attól, hogy hajóhossznyi vereséget szenvedünk az évek óta együtt versenyző lányoktól.

DSC_9415

A rajtot nagyon ügyesen elkaptuk, a ritmust mellettem ülő társam diktálta, megfelelően követni tudtam, és a hajó szépen jött utánunk. Próbáltam nyugodt maradni, a légzésemre, a mozgásra, a csapásokra figyelni, nem nézni, hogy állunk, csak szépen egyenletesen húzásról húzásra közelebb jutni a célvonalhoz. A befutónál felnéztem és most először boldog voltam attól, hogy nem lehetett tudni mi lett a végeredmény.  Rajthoz álltunk, eveztünk, célba értünk, szinte egyszerre, kiegyenlített küzdelemben. A tudat, hogy nem lett nagy különbség a csapatok közt, doppingként hatott rám, örömmel indultam a következő futamnak. A második futamban érezhetően jobban mentünk, kevesebb csapással, nagyobb lendülettel, jobban siklott a hajó, végig figyelni tudtam, nem hibáztunk, tized, század másodpercnyi különbséggel értünk ismét a célba.
Kiszállás nélkül, két időfutam döntött a végső eredményről.Az elő futamban 3. helyen, a másodikban 2. helyen értünk célba, így a két időfutam összesített eredményeként bronzérem jutalmazta első szereplésünket.


DSC_9447_2


A fiúknak sem volt könnyű dolga, nyílt férfi kategóriában erős csapatokkal küzdöttek, de tisztességes eredményt értek el. Az előfutam 2. helyét reményfutam követte, ahol az újbóli második hely már nem volt elég a döntőbe jutáshoz. Mindkét futamban a Blue Brothers előtt sikerült célba érni, ami kezdetnek talán nem is rossz.

Beszámoló: Fülöp Ildikó


CIKKAJÁNLÓ



2013-07-28  SÁRKÁNYHAJÓ

SÁRKÁNYHAJÓ ROADSHOW 2013, KECSKEMÉT

1,2,3,4... - Kecskemét! Négy versenyszám, négy helyezés, "egy csapat", az ötödik Sárkányhajó Roadshow eredménye. A kecskeméti verseny a közeli homokos strand miatt is a csapat egyik kedvenc helyszíne... [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: nyolc + három =