KI MONDTA, HOGY A SELLA RONDA, AVAGY HOGYAN LETTÜNK HŐSÖK?!

HEGYIKERÉKPÁR 2015-07-01

A HERO-ról szóló beszámolót nem a múlt héttel, nem is a múlt hónappal, hanem a múlt évvel kell kezdenem ugyanis 2014. október elsején neveztünk be a versenyre. A közel 9 hónappal korábbi nevezés nem valami túlzott kapkodás folyománya volt, hanem egy jól átgondolt terv része. Aki valaha is elgondolkozott a HERO-n való indulással és kicsit utána nézett a versenynek, az tudja, hogy előfordult már olyan is, hogy decemberben elfogyott minden hely a következő évi eseményre, ami a rendezvény nívóját és egyre növekvő ázsióját látva a jövőben is kalkulálható lesz.

Hasonló a helyzet a szállással is, hiszen akik ennyire előre neveznek, azok igyekeznek a lakhelyüket is időben biztosítani, így fordulhatott elő, hogy a Booking.com háromnegyed évvel előre 95%-os foglaltságot jelzett a Val Gardenaban a kérdéses hétvégére, ám sikerült a szállásunkat is előre fixálni.

A csapatunkból hatan gondoltuk úgy, hogy megpróbáljuk megugrani a magasra tett lécet: Jucus, Szilvi, Hajtány Miki, Alex, Buki és én Miki vállaltuk be a kalandot. A féltucatnyi elszánt csapattag az elmúlt 9 hónapban számtalan beszélgetést, levelezést, „csetelést” lefolytatott a HERO-ról, így a tűz a téli alapozás hónapjaiban sem aludt ki és kellő motivációval szolgált a felkészülés időszaka alatt.

A hatosfogatunk alapvető célkitűzése az volt, hogy sikeresen teljesítsük a verseny hosszútávját, amit a magam részéről kiegészítettem annyival, hogy jó erőben és jó kedvben tudjuk le a bakancslistás SellarondaHERO-t. Ha már a távoknál tartunk, a versenyen két menetre lehet befizetni: a 60 km-es, 3400 méter szintkülönbséget tartalmazó táv a rövidebbik, míg a teljes élmény a 87 km-es, 4700 méternyi szinttel megpakolt hosszabbik távval érhető el. A részvételi díj sem csekély, pontosan 130 eurót kérnek az indulási jogért előnevezés esetén.

Az utazásra a versenyt megelőző napon került sort. Egy Renault Trafic-kal, Budapestről fél 7-kor indulva vágtunk neki a 850 km-es autózásnak. Az észak-olasz települést, Németországot is érintve, Ausztrián és a Brenner-hágón át értük el és kb. 16 órára érkeztünk meg a szálláshelyünkre.

Gyors kipakolás után immáron bringával közelítettük meg a rajtközpontot, ahol kb. egy perc alatt átvettük a nevezési csomagunkat, ami a rajtszámon és a szóróanyagon kívül Enervit csomagot, HERO kispárnát és HERO mezt tartalmazott.

Val Gardena ünnepi díszbe öltözött az eseményre: a villanyoszlopokon, a házak erkélyein HERO zászlók és molinók lobogtak, minden a versenyről szólt. A városka utcáit, tereit, teraszait ellepték a bringások és minden szegletben kerékpáros kiállítók kínálták a portékáikat. Az ünnepi hétre, amely a maratonon kívül számos más bringás eseményt, túrát, enduró versenyt is kínált, közel 10 ezer vendég érkezett a régióba. Némi nézelődés és az elmaradhatatlan pizzázás után tértünk vissza a szállásunkra és kezdtük meg a készülődést és a pihenést a másnapi erőpróbára.

A NAGY NAP!

A 6.30-ra beállított ébresztő már mindenkit ébren talált és az izgalommal vegyes készülődés után együtt tekertünk a rajt helyszínére. A rajtok 7.30-kor kezdődtek a világbajnoki résztvevők startjával, őket követte a licenszelt had, végül a hobbisták jöttek. A lányok a 14-es blokk 8.45-ös rajtjára, míg mi fiúk a 15-ös group 5 perccel későbbi kezdésére vártunk. Mögöttünk már csak a rövidebbik távon indulók sorakoztak, így a 87 km-es mezőny legvégéről vághattunk neki a versenynek, amelyen összesen 4015-en indultak/indulhattak, összesen 14 magyar résztvevővel.

A SellarondaHERO valójában a dolomitok Sella és Sassolungo tömbjének megkerüléséről szól, amelyre négy hágón keresztül vezet az út, amelyek 1900-2400 méter körül vezetnek át a hegyek között. Ha tovább egyszerűsítjük a dolgot, akkor négy ezres mászásról, plusz néhány kisebb-nagyobb hupli megtekeréséről beszélhetünk, de ez a valóságban nem ennyire egyszerű, ugyanis a HERO az egyik legtechnikásabb „nagymaraton” és ezt nyugodtan lehet kézpénznek venni, akármit is olvasni erre-arra. Persze vannak olyanok is, akik némileg túldimenzionálják a dolgot és tekerhetetlen sziklás ösvényekről és életveszélyes lejtőkről beszélnek, ilyen előrejelzéseket is hallottunk – az igazság valahol a kettő között van.

Aszfalton csak elvétve haladtunk, rendszerint a pályát szegélyező és a frissítő zónáknak helyet adó települések érintésekor. A mászások zöme széles sotteres utakon haladt, de bőven akadt egynyomos szakasz, sziklás csiki-csuki, de volt helyenként beadhatatlan meredekségű rövid lejtő is, ahol bizony az élmezőny is tolt. A nyomvonal több sípályát is érint, hiszen télen a Sella, egyedülálló módon, akár körbe is síelhető.

A pálya teljes távját háttérként kísérő dolomitok égbenyúló sziklái varázslatos környezet teremtenek a tekeréshez, a lélegzetelállító látvány minden küzdelmes emelkedőért kárpótolja a résztvevőket. Volt szerencsém már sokfelé bringázni, de ehhez fogható csodálatos látvány csak helyenként adatik meg egy-egy maratonon, a HERO-n viszont szinte végig, köszönhetően, annak is, hogy 1400 méter alá nem is megy a pálya.  

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a sikeres teljesítés kulcsa a felkészülésben rejlik, így ennek megfelelően készültem a versenyre. Ennek köszönhetően szemernyi kétség sem volt bennem afelől, hogy elvégezzük, amiért jöttünk és ezt az érzést csak erősítette, hogy az első emelkedőn százával előzgettük az előttünk rajtolókat, sőt, amikor tolásra kényszerültünk a tömeg és/vagy a meredek pálya miatt, még tolva is gyorsabbak voltunk a körülöttünk haladóktól.   

Szerencsére nem volt ez másként a lefeléken sem, a mezőny felőlünk eső részében közlekedőknek komoly bringakezelési hiányosságai voltak, így a lejtőkön is szorgosan tuszkoltuk magunk mögé az ellenfeleket.

Előzetesen és a helyszínen is úgy tűnt, hogy a sikeres teljesítés útjába egyedül az időjárás állhat, amely az elmúlt években is rendre megtréfálta a mezőnyt. Nem sokkal dél előtt volt egy kisebb eső, ami nem okozott sem lehűlést, sem elázást, ám a harmadik hágóhoz, a 2280 méter magasan lévő Duronhoz érve komolyabb eső volt készülőben. Gyorsan felöltöztünk és a lejtőre vetettük magunkat, ahol a teljesen beszürkülő ég alatt elért minket a villámcsapásokkal és mennydörgéssel kísért zivatar. A heves esőzés elől az utolsó pillanatban tudtunk Bukival bemenekülni az éppen feltűnő frissítőponton lévő sátrak alá, ahol kb. 20 percet időztünk, míg alábbhagyott az eső. Közben megérkezett Hajtány Miki is, aki nem volt ilyen szerencsés és bőrig ázott. A hőmérséklet ekkor kb. 4 °C fok volt, ami vizes ruhában nem túl mókás.

Szerencsére a borúra derű jött és az esős őszből, rövidesen napsütéses nyár lett, így a táv utolsó, kisebb mászásokkal tarkított, lejtőzős részére meg is száradtunk. Bár, ekkorra már legkevésbé érdekelt minket a ruházatunk nedvessége, hiszen a közeledő cél tudata fantasztikus hangulatba hozott bennünket és szinte szálltunk a célkapu felé. A befutó eufórikus élménye leírhatatlan, meg sem próbálom szavakba önteni, elég annyi, hogy megérte! Olyan emlékek születtek itt, amiket sosem felejtünk és nem mellékesen büszkén vallhatjuk magunkat hősöknek.

Az alábbi videóban megpróbálunk visszaadni valamit abból, amit a HERO-n átéltünk, jó szórakozást hozzá.