KECSKEMÉTEN ZÁRTAK A CROSSOSOK

HEGYIKERÉKPÁR 2017-01-17

A múlt heti Cyclocross Országos Bajnokság után rám írt Miki azzal, hogy reméli, hogy már írom a beszámolót... Nem akartam hazudni neki, nagyon nem akartam írni róla, ami nem a rendezvényt minősíti, inkább a hangulatomat. Előre akartam nézni, nem azzal foglalkozni, hogy mit szúrtam el, miért nem ment jól, senki nem szeret nyafogós beszámolót olvasni (személy szerint én írni sem!). Ez az előre tekintés viszont a nem is olyan távoli jövőt jelentette akkor, hiszen csak pár nappal voltunk az itthoni cyclocross szezon kecskeméti záró futama előtt, ami igazi CX körülményekkel kecsegtetett.

A héten fagyott, olvadt, majd újra fagyott. Esett hó, havas eső, ónos eső. Fehér Csabi üzent is, hogy menjünk-e, mert neki egy kicsit kezd elmenni a kedve. Meggyőztem, hogy jó lesz ez nekünk, kicsit csodálkoztam, hogy elsőre elhitte.

Hajnali 8:45-re beszéltük meg a találkozót, mivel Csabi futama csak 11:30-kor rajtolt, én pedig az időmilliomosok táborát erősítem a 13:30-as rajtjaimmal. Elcsacsogtuk az utat, beszélgettünk mindenféléről, majd egy kis doppingra még beugrottunk egy benzinkútra, ugyanis Csabi még nem kávézott. A reggelijét is a kocsiban ette meg, amíg várt rám. Csak a miheztartás végett, nem én késtem, ő jött értem hamarabb! :)

A doppingot csak amiatt említem, mert a kutas leányzó végül két espresso-t szolgált föl, viszont mivel én nem kávézom, Csabi kapta meg mindkettőt. Mondanom sem kell, öt perc múlva, már pörgött. :)

Így érkeztünk meg a helyszínre ahol rögtön elkezdtük faggatni a többieket a pálya állapotát illetően. Jellemzően két táborra oszlott a társaság, Alexre és a többiekre. A "többiek" szörnyülködve mesélték, hogy jeges, havas, csúszik, jégbordás, meg különben is... Alex viszont csak vigyorgott, hogy jó lesz az! :) Ő egyébként most a szervezésben segédkezett, majdnem helyi erőként tette bele szívét, lelkét már a szombati jelölésbe is.

Amíg Csabi ment egy kört a pályán, én gyalogszerrel nézelődtem egy kicsit, hogy fölmérjem a terepet. Közben ismerősökkel annyira sikerült belemerülni a sztorizgatásba, hogy majdnem lekéstem Csabi rajtját, pedig megígértem neki, hogy elveszem tőle a fölös cuccait. Ő nem aggódott, szép nyugodtan elfoglalta a szokásos rajthelyét leghátul, még a bringája is a másik irányba nézett, mint amerre indulnia kellene. Hiába, a lazaság a vérében van. :)

Míg ő körözött, én szorgalmasan szurkoltam, illetve a hasam fogtam a nevetéstől, hogy egy-két rézsűs rész mennyire tud csúszni. Azt hiszem Benny Hill büszke lenne ránk! :) Hiába, ez egy ilyen sport, ám lassan én is sorra kerültem, hogy bemutathassam balett-tudásom.

A mezőny most egy kicsit foghíjas volt, a szezon csúcspontján, az OB-n már túlvoltunk, nem tudom, hogy ez, vagy a körülmények tartották távol a társaság egy részét. Sikerült nekem is elég hátulról rajtolni, de mivel nem voltunk sokan, ez sokat nem számított, amúgy is elég óvatos voltam a jeges aszfalton. Semmi szükségem nem volt egy esésre, a bal csuklóm így is fáj még egy kicsit az OB előtti pályabejárásom óta.

Valamiért nekem könnyebb, ha üldözök valakit, jobban motivál, hogy bedaráljak valakit, mint az, hogy meneküljek előre. Nem tudom miért van így, gondolkodtam már rajta párszor. Mindenesetre ma mindig volt előttem valaki, akit lehetett kergetni. Amíg távol voltak, addig ez előny volt nekem, viszont amint már odáig jutottam, hogy előzni lehetne, kicsit megnehezítette a dolgom a pálya. Pár helyen volt egy ideális nyom, ahol aránylag jó tempót lehetett menni, viszont mellette mély hóval találkozott az emberfia. Na, ott erőből ellépni nem volt egyszerű. Illetve csak én vagyok kevés hozzá.

Féltáv után kezdtem ráérezni a pályára, hogy hol, hogyan, milyen íveken, melyik barázdába betámasztva lehet a legjobban kanyarodni, hol érdemes nyomni. Ekkor kezdett tudatosulni bennem az is, hogy a pálya mellett szurkolnak is nekem. Mindez egyébként nem nagyon látszott rajtam, mivel felöltöttem a szokásos szenvedő arcomat, amire kaptam pár megjegyzést is közben... Ekkor tette föl az i-re a pontot az, hogy Fejes Miki a hangosbemondó segítségével próbált minket motiválni. Ekkor mondtam azt, hogy na, ebből elég, inkább foglalkozom a magam kis versenyével és nem figyelek semmi másra.

Be is futottam a nyolcadik helyen, egy-két fotóst, bringást majdnem elgázolva a sprint után, amit Háden Tomival lejtettünk még a legvégén, amolyan desszert gyanánt. Hát, legközelebb inkább egy fél citrom, annyira jólesett. :)

Ezzel vége is itthon a 2016/17-es cyclocross szezonnak, jó kis versenyeink voltak, hiányérzetem inkább csak magammal szemben van egy kicsit. De ez most lényegtelen, megyünk tovább, októberben újra találkozunk!

Addig is: cross is coming!

Beszámoló: Szántai Vecsera Bálint
Fotó: Csete Sándor