BE BE BE A BAKONYBE VÁRPALOTÁRA

HEGYIKERÉKPÁR 2012-04-22

Napfényes vasárnap reggel volt, örömmel toltam ki a bringát Alex autójához, hogy elinduljunk Várpalota felé, a Be Be Be a Bakonybe Várpalotára teljesítménytúrára, ahol immár hivatalos merkaptosként debütálhattam a hegyen. Biztonság kedvéért az esőkabát is ott figyelt a hátizsákban, csak hogy elijesszük az esőt. Majdnem sikerült...(sikerült! az a kis szemerkélés semmi nem volt, elő se vettem a kabátot! - Alex)

Kissé lekésve a rajtot (igen, igen, az én hibám!- Alex) a fotózós, túrázós MTB középtáv mellett döntve Szilárd, Alex és én elindultunk. Pontos leírások és útinformációk alapján csak a kék nyilakra kellett figyelnünk, valamint arra, hogy a jásdi ellenörzőponthoz fél 1-ig odaérjünk.

Némi aszfalt és kitartó szembeszél után rögtön egy murvás útra kanyarodtunk, ahol a váltóm úgy döntött, a mai nap mégsem kerékpározásra alkalmas és szeretne nem működni. De Alex nagy meggyőző erejével rábírtuk a ténykedésre és a későbbiekben már ő is élvezte a tekerést (na ja, miután Szilárd szólt, hogy nem igazán azt a csavart tekergetem amelyiket kéne…- Alex).

Az út kellemes, tekerhető emelkedők és enyhe lejtők változatosságával és folyamatos szembeszéllel folytatódott. Majd az erdőböl kiérve az aszfalton egy lendületes gurulás és irány vissza az erdőbe, lapos emelkedő, vadászház és újra egy hatalmas gurulás.

Már nem voltunk messze Jásdtól, amikor Alex úgy döntött, megnyomja egy kicsit a tempót, hogy időben elérje az ellenörzőpontot és megmentsen nekünk némi ételt és kezeltesse a papírokat. Ezután Szilárddal kettesben folytattuk az utat és igyekeztünk Alex után.

Viszonylag emelkedőmentes volt a hátralévő 10 km és megörültünk, amikor megláttuk a Jásd táblát. De az út cselesen elkanyarodott előtte és egy nagyon rövid, de meredek emelkedőre vitt el, ami már valóban bevitt a településre. Innen már csak gurultunk, követve a kék nyilakat, amik elvezettek az első frissítő és ellenörzőpontra.

Egy üres asztalra számítottunk, ahol csak Alex van néhány almával a kezében, ehhez képest egy egész szurkológárda, nagyon jó hangulat és rengeteg zsíroskenyér és fröccs fogadott minket. Kellemes meglepetés volt, hogy nem csak minket vártak meg, hanem más későn befutót is. Energiával és lelkesedéssel telve folytattuk az utat, ahol néhány meredekebb emelkedő várt ránk. Ezúton gratulálok a trekkinges lányoknak, akik megküzdve az meredekséggel, feljutottak az emelkedőn.

És ismét lejtő csak azért, hogy egy hosszú, lapos emelkedő következzen, ami bevitt Tésre. Az ellenörzőponton alma, jaffaszörp és hideg eső várt minket. Bélyegzés, ivás, bíztatás, hogy már csak egy csúszós, köves lejtő van hátra, esőkabát fel és irány az utolsó szakasz. Az esőkabát valóban hasznos esőűző, mert 5 perc után ismét kisütött a nap és a célig velünk tartott.

Egy csinos rét következett narancssárga szalagokkal tarkítva jól követhető jelzésekként. Lassan haladtunk a terep könnyedsége ellenére, mert Alexet megihlette a látvány és csak fotózott és fotózott és fotózott... Majd egy kellemes hullámvasút és a várva várt lejtő, 5 km hosszú, kicsit köves, kanyargós, tempós. Ahogy Szilárd fogalmazott, az a lejtő, amikor nem tudod eldönteni, melyik nagyobb: a sebesség, az adrenalin vagy a mosolyod (ó az az ösvény! Azt hittem enduro versenyen vagyunk, valahol 1500 méteren! Irigylem a helyieket! - Alex).

A lejtő legvégén Várpalota és egyre közelebb a cél. Egy kis aszfalt, néhány kanyar és befutottunk. Emléklap, kulcstartó, zsíroskenyér és rengeteg élmény. És egy jó tanács a végére: a jelzéseket néha a földön is keressétek! Mert mi majdnem az utolsó 300 méteren tévedtünk el. :-)

Köszönjük a szervezőknek a pontos jelzéseket, a gyönyörű utat, az utolsó lejtőt, az ellenörzőpontok jó hangulatát és a jásdi fröccsöt! A következőn is mindenképpen ott leszünk!

Beszámoló: Kálmánchey Emő (és Alex)