VII. BUDA MARATON

HEGYIKERÉKPÁR 2009-05-01

Kellemes napsütéses idő és bringások sokasága fogadta a Hármashatárhegy melletti vitorlázó repülőtérre érkezőket, hogy a 2009-es év első maratonjával végérvényesen elkezdődjön a szezon. Csapatunkból tízen döntöttünk úgy, hogy a Buda Maratonon majálisozunk.

A délre meghirdetett rajt nem igényelt korán kelést, pláne nem részemről, hiszen a rajt-cél terület közelsége okán egyébként is bringával indultam a helyszínre, ahol már a csapat tagjai vártak. Volt, akivel hónapok óta nem találkoztunk, így jó volt viszontlátni egymást. Sztorizás, röhögés, fotózkodás és hanyagul elvégzett bemelegítés után sorakoztunk fel a rajthoz, ahol sosem kell dulakodni a jó helyekért, hiszen szinte egy vonalból rajtol el a mezőny.

Az első erőpróba előtt mindig kérdéses, hogy kinek hogyan sikerült a felkészülés, ki mennyi munkát végzett, mennyi kilométer gyűlt a lábakba, és hogy idén mire is lesz képes. Ezekkel a kérdésekkel vágtunk neki 700 másik bringással együtt a Buda Maratonnak, hogy az emelkedőktől és a lejtőktől megkapjuk a válaszokat.



Ez egyszerre meglóduló több száz bringás hajmeresztő tempóban kezdett neki az enyhén emelkedő repülőtéren a versenynek, hogy a kifutó végéhez közeledve egy hurkot leírva forduljon meg, majd kapcsoljon még magasabb fokozatba. Meg mondom őszintén, hogy nem szeretem az ilyen rajtokat, mert egy figyelmetlen sporttárs is elég, hogy egyből véget is érjen a futam, így igyekeztem az óvatosságra tenni a hangsúlyt és távol tartani magam a cikázó, száguldozó arcoktól. Mondanom sem kell, hogy általában ezek a síkon és lejtőn szaggató bringások szoktak a leghamarabb levegőért kapkodva vöröslő fejjel eldőlni az első komolyabb emelkedőn.



Mivel jól ismerem a pályát nem ugrottam neki az első hegymenetnek mert tudtam, hogy a végére fog szigorodni. Sikerült jó tempóban felérnem és elkerülnöm a tolásra kényszerülők miatti feltorlódást. A csapatból Röfi és Balu haladt előttem, de a hátukat mindig láttam magam előtt fel-feltűnni. A lejtőzés alatt nem nagyon lehetett előzni, mert elég szűkek voltak az ösvények, így az emelkedőkön kellett befogni az előttünk állókat. Az első kör legizmosabb egynyomos emelkedőjét is sikerült kitekernem, ahol végül Röfi és Balu elé kerültem. A körből hátralévő szakaszt hárman együtt tettük meg, ahol az utolsó lejtőn Balu faképnél hagyott, majd eltűnt a szemem elől, mint később kiderült a második kört nem vállalta be, ami jócskán meglepett.



A második 20 km-t Röfivel kezdtük először felmászva a Virágos nyeregig, majd onnan egynyomos, meredek, poros, alagútszerű lejtőn lezúgva. Kb. 1,5 km mászás várt ránk, amíg visszakapaszkodtunk a Virágos nyeregre, majd onnan pihenő nélkül fel a Hármashatárhegy meredekebb oldalán a csúcsig. Innen hosszabb, több kilométeren át tartó lejtőzés következett, ahol végig együtt tudtunk haladni. Egy hosszabb kevésbé szigorú és egy rövidebb meredek mászás volt hátra, hogy a fák közül, újra a reptérre rontsunk és kis kanyargás után a célba érjünk. Néhány perccel mögöttünk érkezett Kovács Sanyi, majd sorban a többiek.



Feltétlenül említést érdemel még Roni 2:12 perces ideje, amivel az abszolult második helyet szerezte meg a nők között, amihez gartulálunk.

Jó kis tömény, plafonra nyomott pulzusú, közel 1500 méter szintet magába foglaló száguldás kerekedett ezen a május elsejei pénteken. Remélem, mindannyian élveztétek mert nekem nagyon tetszett, olyannyira, hogy vasárnap - egy kicsivel nyugodtabb tempóban - újra letekertem. :-)

Szeretem a Buda Maratont, de jövőre mehetnénk már újra a gardára:-)))