A BALATON PARTJÁRA KÖLTÖZÖTT A MONTIS MAJÁLIS

HEGYIKERÉKPÁR 2016-05-03

Több mint 10 év után a Balaton partján újult meg a montis majális, a Buda Maraton, ami valójában annyit jelent, hogy a szervezők a Hármashatárhegyi repülőtér helyett, immáron Balatonfüreden rendeznek versenyt május elsején. A Balaton Maratonon szép számban vettünk részt Merkaptosok és a tisztes helytállás mellett, két dobogós helyezést is begyűjtöttünk. Mindezt elolvashatjátok Panni és Zézó beszámolójából.

Vasárnap reggel volt, a napfény első sugarai be-beszűrődtek a redőny apró rései között és táncot jártak a padlón. A madarak csiripelése, a tavasz illata és a táncoló fények hívogató szava még az ébresztőm előtt kikeltettek az ágyból. Előző nap már mindent összekészítettem a versenyre, így sok dolgom reggel már nem volt. Feltettem a teához a vizet, és míg az elkészült én is elkészültem, indulásra készen álltam. Telefon csörög, bepakolás és hogy egy klasszikust idézzek, kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be. Kettőt pislogtam és már túl voltam az oda úton, a bemelegítésen és a rajtban álltam.

A percek teltek az elmúlt hetek történései meg jöttek egymás után. Olyan volt, mint egy álom, vagy egy mese, amiben minden szép és jó, amiben bármi megtörténhet, amit elképzelsz és meg is történik. Edzéseken szinte szárnyaltam, nem volt lehetetlen se a technikás leejtőkben, se az erős mászásokban, se tempóban. Minden mintha összejött volna. Kipihent voltam, fel voltam töltődve és erős voltam. Mintha az elmúlt lassan 10 év harcai, hullámvölgyei egy varázsütésre most hirtelen erősítenének és csak öröm, bódottá van, no meg bringa. Elindult a visszaszámlálás, 15 másodpercen belül vagyunk, most már bármikor eldörrenhet a rajtpisztoly. Erős vagyok, jól vagyok, motivált vagyok! És megszólal a háttérből egy ismerős zene. Halkan, messziről. A mezőny még mindig feszülten várja a rajtot, de a zene kezd kizökkenteni és nem jövök rá hirtelen honnan olyan ismerős. Egyre közelebbről és tisztábban hallom, de ezzel párhuzamosan a rajt kezd távolodni, az emberek, az arcok…

Reggel van, vasárnap reggel, az ébresztőm lenyomom, most nincs 5 perc szundi még, bár hullafáradtnak érzem magam, de ez csak a szokásos. A bringám rajtra készen az előszobában vár, a táskám púposodik a bepakolt cuccoktól, hidegre-melegre-esőre a fél bringás szekrényemet belepasszíroztam. Gyors reggeli összekészítése az útra, reggeli tabim bevéve, és most már tényleg készen az útra, azonban Bukira már megint várni kell, mert naturálba akarta nyomni és otthon hagyta a bringásgatyóját. Míg mindent lecuccoltunk és bepakoltunk a Hajtány mobilba megérkezett Buki is és irány Füred. Érkezés, déli bogyóm gyorsan még beveszem rajt előtt, pakolás, nevezések átvétele, bemelegítés és már újra rajt is van, de most tényleg.

Kicsit kitoltam a bemelegítést, mert már mindenki sorakozik a rajtnál, de sikerül valahogy az álldogáló mezőny második felénél találnom egy helyet tolakodás nélkül. Hátulról megszólal egy hang, „Szia Panni!”, Tibi elé, az új csipetcsapat tag elé sikerült beállnom. Buki velem egy sorban a túloldalon, Szilviék valahol elől, többiek meg a tömegben. Jó kis csapat jött össze a versenyre, és már indultunk is. Szerencsére sok gyorslábú aránylag hátulról rajtolt, így velük sikerült is felérnem az elejére. Taktika nem volt, csak menni, kihozni a maximumot a helyzetből és figyelni, hogy reagál szervezetem, persze remények mindig vannak, de az más kategória.

2 etapból állt a pálya, az első kb. 30 km dimbes-dombos volt, a maradék 20 km viszont aránylag haladósabb. Az első 10-12 percet kicsit túlságosan is megnyomtam. Nagyon fáradtnak éreztem magamat is meg a lábaimat is, de ennek ellenére haladtam és nagy örömömre jól voltam, csak kicsit erősebben mentem a kelleténél, a végére meg is éreztem. A női mezőnyből hárman szinte végig együtt mentünk és előzgettük egymást elég sokáig, aztán beállt a sorrend, de szerintem mindhármunkat hajtotta, hogy fölérjen a másikra, vagy hogy ellószoljon. Mint később kiderült, nem az én kategóriámba tartoztak, de jó motiváció volt.

A fáradtság a pulzusomon is meglátszott, mert végig elég magasan mozgott, de jól éreztem magamat a bringán. Harmincadik km környékén egyszer csak kezdtem magam furán érezni, oké, akkor fejben kell egy kis turbo, nem megijedni, nem lesz itt baj, ez csak a déli gyógyszer hatása. Pár kilométerig voltak gondok, de ahogy jöttek a tünetek úgy tűntek is el hirtelen és újra csak a fáradtság kísért engem. Nem sokkal a befutó előtt egy ismerős hang kezdett szólongatni, szerencsére nem csak képzeltem, Zoli ért utol és állt az élre, őt idézve, nehogy már a végére lassulj be. Jókor jött a segítség, már kezdtem elkényelmesedni. Sajnos nem tudtunk egyszerre begurulni a célba, mert az egyik kanyart kicsit szűkebben vette a kelletnél és kicsit lepihent. Próbáltam tartani az előtte diktált tempóját, de azért reménykedtem, hogy újra megjelenik és be tudunk gurulni együtt. Sajnos egyedül gurultam át a célon, de nagyon boldog voltam.

A pálya nekem nagyon tetszett, bár nem igényelt különösebb technikai tudást, de gyors, haladós és élvezetes pályát raktak össze a szervezők. A körülményekhez képest várakozáson felül ment számomra, felnőtt nők között sikerült beérnem a második helyre. Szilvi szintén dobogós, kategória harmadik helyezett lett, Jucus őt követve a negyedik helyen gurult be, Buki kategória tizenharmadik lett, így a csapat női szekciója Bukival az élen jól teljesített a mai nap és az idővel is szerencsénk volt, mert egy csepp eső sem esett, amíg a pályán voltunk.

A férfi szekciónkat Miki, Alex, Zoli, Tibi erősítette, akik szintén nagyon szépet mentek. Balu sajnos nem tudott indulni, de szuper volt, hogy ennek ellenére kijött szurkolni.

Az utóbbi közel egy hónap, számomra nem túl könnyen telt, sok mindenen átmentem és még csak az elején tartok. A hétvégi teljesítményem normál esetben nem érdemel különösebb ujjongást, vagy meglepetést, de a mögötte álló hetekkel és körülménnyel számomra ennél nagyobb meglepetést nem tudott volna okozni. Ehhez a meglepetéshez és eredményhez nagyon sokan hozzájárultak/hozzájárultatok, felsorolni se tudom őket, de nagyon hálás vagyok és boldog, hogy ennyi emberre számíthatok és segítenek, ahogy csak tudnak! Szívből köszönöm és remélem lesz még pár ilyen versenyem az idén!

Beszámoló: Fördős Panni

Mivel eléggé kétesélyes volt az időjárás, így a helyszíni nevezés mellet döntöttem, mert tudtam, hogy elég agyagos a pálya és nem is adtak a szervezők valami nagy kedvezményt az előnevezőknek.

Már szombaton leutaztunk és barátoknál szálltunk meg Nemesvámoson, így az előző napi pörgetés veszprémi bringás városnézéssel indult és veszprémfajszi velőspirítóssal ért véget, elvégre tölteni kell a raktárakat.

Vasárnap már 10 órakor lent voltam így sikerült jó helyen megállni majd jött a nevezés és a kötelező traccspartik, amik nálam a verseny szerves részét képezik. Melegíteni Hajtányékkal és Alexel mentem el, amiből visszaérve vagy 400 embert láttam a rajtvonalon, ahova már természetesen a rövid távosok is beálltak, így Alex-szal szó szerint az utolsók közül indultunk.

A rajt után sok választásom nem volt, szó sem lehetett szép lassan felpörgetni magamat, toltam neki, ahogy bírtam, hogy a hobby rakétákat még a terep előtt beérjem. Ez nem sikerült, de azért elég rendesen haladtam. Először Jucust, majd nem sokkal később Szilvit értem be és egy pillanatra megláttam Pannit is, aztán szinte rögtön jött egy hatalmas dugó. Álltak az emberek szép sorban, valami lejtő tetején és vártak. Egy Nelsonos sráccal elkezdtünk oldalra gurulni, majd szépen elmentünk a sor mellett és kb. 30 méter múlva már hivatalosan is ketté nyíló pálya tök üres szakaszán robogtunk és előztünk meg 60 méteren 50 embert.

Itt a szűkebb részeken ment még az adok-kapok, és a még éppen beférek játékok, de azért szépen mindenki megtalálta azt a pár embert, akivel együtt tekerte le a versenyt.

A pálya nekem hazai viszonylatban kifejezetten tetszett, pihenésről szó sem lehetett, rövid lejtök, lendületes emelkedők, némi aszfalttal vegyítve. „Tízenkilométernél” ismét megpillantottam Pannit és ekkor az lett a cél, hogy utol érjem és ha tudom húzzam egy kicsit. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, a megvalósítás nehezebb volt. 24,5 km-nél volt egy hosszabb emelkedő, na ott már majdnem megvolt. A Strava Flybys szerint 20 mp volt kettőnk között, azonban a tetején kicsit elpilledtem és kanyarodás helyet simán eldőltem, mint egy zsák krumpli. Kezdhettem elölről, ismét lett 90 mp előnye. 40,1 km-nél értem utol és elkezdtem húzni, azonban ez nem tartott sokáig, mert a 44. km-nél lévő visszafordításnál feltorlódtak a kollégák, amit megpróbáltam kikerülni és csináltam egy meseszép kormányon átrepülést. Nem tudtam megmozdulni, mert elkezdtem görcsölni, szerencsére felsegítettek. Jött egy emelkedő, ahol végig azon imádkoztam, hogy ne görcsöljön be teljesen a combom. Innen már csak pár km volt és beértünk a célba, ahol gratuláltam Panninak a jó helyezéshez.

Azt kell még megtanulnom, hogyan kéne a verseny végén kihozni még egy kicsit magamból, mert most is úgy éreztem, hogy maradt még bennem egy kicsi, amit elő kéne még bányászni.  Bennem egy jó, pörgős versenyként és egy szép hétvége emlékeként marad meg a Balaton Maraton.

Beszámoló: Keczkó Zoltán