TÁJBRINGA CSÜTÖRTÖKI SZÉRIA V.

HEGYIKERÉKPÁR 2009-05-15

Május második csütörtöke ismét a tájbringáé volt. A múlt heti törökbálinti fordulót kihagytam, de mentségemre szolgáljon, hogy ez volt az első mulasztásom. Szóval az újabb állomás ismét a Hűvös-völgy felé a Hármashatár-hegy lábához szólított minket.

Egész nap szürke, borongós, esős idő volt és a hőmérséklet sem nagyon akart 15 °C fokról magasabbra emelkedni, amelyek elég kedvezőtlen előjeleknek ítélhetők. Mikor végeztem a napi teendőimmel és hazaértem éppen nem esett, így nem sokat gondolkoztam és elindultam. A rajt a Páfrány út végénél volt, ahol az erdei utak kezdődnek. A helyszínt a Szépvölgyi út, Görgényi út irányából közelítettem meg, így a néhányszáz méter szint és a 6 km melegítésnek éppen megfelelt. A súlyos szürke felhők alatt, az őszies időben meglepően sokan készülődtek, vagy éppen vágtak neki a távnak. Neveztem, térképtartót rögzítettem, majd térképet tanulmányoztam és igyekeztem a fejemben elhelyezni a térképtűket, amelyekkel a Füzy Anna által megálmodott pályát memorizáltam.

Néhány pontot mosolyogva fogadtam, hiszen első feltételezéseim szerint pontosan tudtam, hogy hol vannak, így gyors teljesítést tűztem ki célul. A chip törlése után gyorsan a rajtot rögzítő olvasóba helyeztem a dugókámat, majd hatalmas lendülettel választottam a legrövidebb, ám legmeredekebb emelkedőt kezdésnek. Ez a mászás gyakran belekerül az edzőköreimbe, így tudtam, hogy a szigorú 20% körüli kaptató nem annyira hosszú, így lelkileg már a továbbiakra készültem. Mászás közben kinéztem az ösvényt, amelyen az első három szabadon megfogható, - azaz bármilyen sorrendben megtalálható – pontot fogom megközelíteni.

Ezen erdei út nem volt olyan szigorú, de folyamatosan emelkedett és a lendületes kezdésemből kifolyólag gyorsan 170-180 körüli lett a pulzusom. Számomra szokatlanul egyértelműen sikerül tájékozódnom és néhány kilométer megtétele után, a három első bóját gond nélkül találtam meg. A negyedik pont a Hármashatár-hegy melletti vitorlázó repülőtér város felé eső végén volt jelölve, amit kicsit félve fogadtam, mert egy korábbi alkalommal egy itt elhelyezett bóját hosszas keresgélés után sem tudtam megtalálni. Gyorsan elnéztem egy elágazást, így némi kerülő közbeiktatásával érkeztem a kérdéses helyre, ahol éppen deja vú érzésem kezdett kialakulni a bója keresése közben, mikor két versenytárs által okozott „pittyenő” hang útbaigazított, hogy merre is van a check point.



Az ötös állomás, amelynek irányát oly biztosan tudtam, következett és ennek megfelelően nagy tempóban kezdtem tekerni a pont felé. Az odáig rendben is volt, hogy elképzeltem merre fogom megtalálni a bóját, az is rendben van, hogy az elképzelt helyet gyorsan meg is közelítettem, ám az már nem volt rendben, hogy sem a bója nem volt a „helyén”, sem a térképen nem találtam magamat. Azt sejtettem, hogy annyira rossz helyen nem lehetek, így lassabban, a szememet meresztve újra bejártam a feltételezett pont környékét, de csak nem sikerült rábukkanom a narancssárga bójára, így mit volt mit tenni, szélesíteni kezdtem a keresési kört. Lassan kezdett az idegesség egyre feljebb kúszni bennem, és a térképolvasási képességembe vetett hitem elszállni, mikor megtaláltam a hatos pontot. Mivel nem szándékoztam kihagyni az ötöst, a hatos pont ismeretében könnyebben belőttem az irányt, amiben segített a szemből érkező, térképtartós bringások látványa is. Le a dombról, - check! – visszamászás, – check! – majd irány Hármashatár-hegyet megkerülve, egész a Fenyőgyöngye magasságában jelölt hetes pont felé. Menet közben a gyors teljesítésről szőtt célkitűzéseimet leredukáltam a reálisabbnak tűnő, minden pont szakszerű megtalálására.

Köves meredek mászás, majd gyors lejtő, újabb kanyargós emelkedő után az eldugott bóját úgy találtam meg, mintha mindig ezt csináltam volna, majd nyargaltam is a következő pont irányába. Lejtőzés vissza reptér felé, amihez a hosszabb de szélesebb utakat választottam, mert napfény nem lévén, elég rosszul lehetett látni az erdőben és nem volt kedvem valami meredek gyökeres ösvényen perecelni. Így nem kockáztatva, a hosszabb, ám biztosabb uton újabb súlyos perceket szóram el bőkezűen, amit ekkor már cseppet sem sajnáltam. A nyolcas pontot egy hídon átkelve, az utak és ösvények sűrű hálójában pillanatok alatt megtaláltam és keményen taposva indultam vissza a kiindulási pontra, amitől egy mászás és a kezdésnek választott meredek, immáron lejtőt jelentő út választott el.

Újabb baklövést nem sikerült elkövetnem, így terv szerint, sikerült visszaérnem a rajt/cél területre. A pálya megtéeteléhez felhasznált idő ugyan nem repített a jobbak közé, de minden esetre én ismét roppant jól szórakoztam, leszámítva az elbizakodottságom okán, közel 20 percig keresett ötös pontot, amely szerzett egy-két bosszús percet.

A jövő hét csütörtöki tatai állomáson sajnos nem tudok részt venni, - pedig Roni jelöli a pályát és nagyon szerettem volna ott lenni – mert a Sportágválasztós szervezői teendőim nem engedik. Ám, ezúton is invitálok mindenkit, hogy pénteken vagy szombaton látogasson ki a Merkapt Maraton Sportközpontba, ahol a kipróbálható több mint 80 sportág között, - ha tájbringa nem is - tájfutás biztos, hogy lesz.

Beszámoló: Fülöp Miklós