MTB TRILOGY EXTREME MARATHON

HEGYIKERÉKPÁR 2019-07-15

Talán sejtheted, hogy mi volt az egyik motiváció: az, hogy ilyen szép helyeken járhatsz, sajnos azonban le kell hűtenem a kedélyeket, itt nem megy át a verseny.
De kezdjük az elejéről, évek óta hallok erről a versenyről, hogy nagyon szép és egyben nagyon kemény is. Hogy miért kemény egy külföldi verseny ahol nincs nagyobb mászás 380 méternél egyben? A válasz nagyon egyszerű, itt egy pályán két verseny zajlik egyszerre, egy maraton és egy enduro. A különbség az időmérésben van. A maratonosoknak a rajttól a célig mérik az idejét, míg az endurosoknak külön kijelölt mért szakaszaik vannak ezek természetesen többségében lejtők. Ez alapvető konfliktusforrás is lehetne, de nem az. Nekem már az elején elmondták, hogy rossz ómen egy mért szakaszon beállni a nyomba. Ha jön egy endurós mögötted, inkább állj ki az ideális ívről amint tudsz. Ha kiállt is, akkor már jobb menekülni :) mert sanszosan kétszeres sebességgel fog a nyakadba esni! Azonban az enduros sem akar veled találkozni a mért szakaszán ezért inkább később indul a kapuban, ha bekeveredik elé egy maratonos.
Szóval ez egy olyan verseny ahol felfelé a maratonosoknak kedvez a pálya, az endurosoknak meg lefelé lejt jobban :) azonban mindannyian letekerik az egészet.


A verseny egy prologból 11km 500m és 3teljes szakaszból áll, amik 72-74-80 km hosszúak a szintek pedig 2900-2500-2700m.

A verseny 4 nap szállással, (iskolateremben alvós) szerda estétől vasárnap reggelig félpanzióval, jó frissítőkkel, ajándék zoknival és jó minőségű pólóval cirka 60.000ft-volt.

A felkészülésem nem sikerült tökéletesre, de ezt már megszoktam, elsőre úgy is csak a teljesítés a cél, egy ilyen nehéznek mondott versenyen. Paraferivel indultunk útnak előbb azonban neki még haza kellett érnie Németországból ahol egy outdoor kiállításon vett részt. Dugó miatt először engem vett fel a kisebb rakománynyi motyómmal.  Utána mentünk hozzájuk, és szedtük fel a bringáját és indultunk is Csehországba, ahova meg is érkeztünk este 10 körül. Bementünk egy hatalmas kamionparkolóba autópálya matricát venni, ami sikerült is azonban több száz kamion volt benne, és alig találtunk ki belőle. A következő meglepetés akkor ért minket, amikor átértünk a lengyel határon. Ezt valahogy nem vettük észre az útvonaltervezéskor, azt azonban nagyon is, mikor egy kanyarban ködfolt került a szemünk elé és abban 4-5 őz. Rögtön felébredtünk, attól kezdve az út hátra lévő részét már guvadt szemekkel néztük! Volt is mit, láttunk úgy 15 rókát, 20 őzet, egy komplett nyest családot és rengeteg macskát, mindezt kb. 30km alatt.
Hajnali 2 körül megérkeztünk, és mivel úgy tudtuk a sulit ami a szállásunkként szolgált éjszakára még bezárták, így a kocsiban „próbáltunk” aludni, hát gyötrelmes volt. Reggel „szinte” frissen és kipihenve megbeszéltük a már itt lévő magyar különítménnyel, hogy bejárjuk a prológot. Mivel ők később akartak indulni így Paraferivel és Szentmiklósi Norbival elindultunk az első mászás tetejéig, ahol gyönyörű kilátásvárt minket,

majd kezdődött az  első lefelé, amit soha nem tennének be  egy magyar maratonba, annyira köves és gyökeres út volt.

Sajna itt a pályabejárásunk félbe is szakadt, Ferinek elromlott a hátsó váltója. Szerencsére sikerült orvosolnia a problémát és egy óra múlva már ismét a pályát jártuk a teljes 8 fős magyar csapattal, akiknek rengeteget köszönhettünk, mert rengeteg hasznos tanáccsal láttak el minket.

A prológ pályája fantasztikus! Egyszerre hihetetlen puha, a vastag moha és a tényleg több centi vastag fenyőlevél miatt, és köves sziklás és gyökeres  is egyben, néhol hihetetlen meredekségeken levezetve minket.

Amikor végére értünk a pályabejárásnak már elég fáradt voltam, azonban ez nagyon kellet ahhoz, hogy megtanuljam hogy itt tényleg csak az olyan helyekre rakják ki a halálfejet, ahol valóban életveszélyes helyzetbe kerülsz, általában olyan helyre ahol gyalog sem tanácsos, legalábbis nem egyszerű lejutni.
Viszont a többi veszélyes helyet semmi sem jelöli, az simán az útvonal része, tehát ha egy kanyarba nem látsz be, akkor lassíts, mert úgyis rosszabb vár rád, mint amire számítasz, ha először jársz arra.
További intő jel az ártatlannak kinéző montis bámészkodó és a sziklán hasaló fotós, hidd el ott biztos lesz valami trükk.

Mire véget ért a nap volt bennem 600km autóút egy átkínlódott féléjszakányi kocsiban alvás, 25km 1150m szint tekerés és rengeteg élmény. Fürdés, vacsora a menzán, amiben semmi extra, ellenben elegendő és nem a magyar maratonok kajáival összemérhető. Még traccsoltunk egy keveset majd eltettük magunkat az osztályteremben, és viszonylag gyorsan elaludtunk.

Másnap reggel nem éppen kipihenten ébredtem, a szokásos reggeli készülődés után 9 –kor elkezdődött az igazi verseny. Némi aszfaltos mászás után már el is értük az endurosok első szakaszát ahol szépen el is kezdtek feltorlódni, mert ugye a maratonosok feltartották őket. Kezdődött az első lejtő és a vigyor  Ez csak egy köves poros lejtő volt gyorsan túl voltunk rajta. Ezután következet egy hosszabb átkötő szakasz 16km-nél el is gondolkoztam, hogy ez így érdekes lesz, mert még csak 390m szintnél tartottunk aztán 29km-nél már megkaptam a választ a kérdésemre,  mert itt már 1000m mászáson voltunk túl és már a 3. mért enduro szakaszon is, ez ám a változatosság! Természetesen ez nem csak nagyon meredek kaptatókat jelentett, hanem brutális lefeléket is, itt már meg volt az első halálfejes rész is, ami egy nagyon köves és meredek poros lejtő kezdetét jelezte, ezt nem is vállaltam és a legelejét toltam, ami szintén nem volt egyszerű. Utána már felszálltam és vidáman robogtam tovább.
A következő lejtőt nagyon megjegyeztem, nem azért mert szintén egy halálfejes szakasszal kezdődött, ahol leszálltam és ahol volt egy fotós is, hanem azért mert ezután rögtön visszaültem. Nem túl sikeresen, mert 15m múlva megakadtam az egyik kanyarban a nagyon meredek köves ösvényen, és egyenesen egy pár méterrel lentebb lévő fenyő felé zuhantam. Szerencsére sikerült a bringát eldobni, és valahogy megfordulni még a levegőben, és a hátizsákom szinte az egész becsapódást felfogta, így megúsztam pár karcolással és azzal, hogy mind a két lábam koromfekete lett a portól, szerencsére a bringának sem lett baja. Így a fotós is elkezdett visszamászni a helyére ahonnét nem látott csak hallotta az esésemet.
Innét a lejtő aljáig, ami azért még bőven arrébb volt, ketten ültünk a bringán, a majré meg én. Ami azért gáz, mert egyedül is elég nehéz volt rajta fenn maradni a meredek lejtőn a rengeteg velem együtt csúszó kővel együtt. 
Szerencsére a nap hátra lévő részét már megúsztam esés nélkül, de bőven volt még veszélyes hely.

pl: Amikor az ösvény összeszűkült és az egyszeri bringás azt vette észre, hogy egy sziklagerincen teker. Ez sok helyen alig volt 60 cm széles és lenézve mindkét oldalt legalább 8m-es mélység tátongott. Itt jött a következő halálfej, a keskeny ösvény erősen lejtve bekanyarodott egy szikla mögé egy olyan sziklakiszögelésen, ami a bringa nyergéből úgy nézett ki, mint egy ferdén tartott lapostányér, ahonnét nagy homokkövek között kellett volna lekanyarogni a 60 ° körüli meredekségű poros csúszós talajon.    

A frissítők egy magyar maratonhoz képest bőséges kínálatot biztosítanak: izotóniás ital általában kétféle ízben volt, ez kulacsba és pohárba is töltve, valamint kofola vagy Cola, illetve sör. Lehetett falatozni szőlőcukrot, mazsolát, sós mogyorót, dinnyét, banánt, és mindig volt baget, valamilyen sós sajtkrémmel, ja és egy két gél is. Valamint a kedvencem, valamilyen gyerekeknek szánt  gyümölcspüré, szóval nem „Harangos” frissítők voltak ;)

Amikor a km órán azt láttam, hogy már csak 6 km van hátra, már nagyon vártam a célvonalat, azonban szinte biztos voltam benne, hogy még lesz valami trükk és bele tesznek még valami bringás halálugrást, vagy valamit, de innét már nemsokára aszfaltra értünk és hallottam a célterület hangszóróit. Még egy icipici aszfaltos mászás, majd 180fokban visszafordító ösvény az elején még egy 60cm leléptetés a végére. Még 500m tekerés és letudva az első nap. A cél területen gyorsan megittuk a protein italt és a behabzsoltam a befutó kaját. Gyors fürdés és kaja a menzán és irány az eredményhirdetés, ahol is Balázs Bea és Sass Józsi szépen felsétál a dobogóra a 3. helyre.
Gratula nekik, még egy darabig beszélgetünk, aztán lassan eltesszük magunkat holnapra.

A 2. napi rajtra már mindenki kicsit enerváltabban készülődik, itt is egy aszfaltos résszel kezdtünk, majd egy kellemes lejtőzéssel folyatódott.
Nekem ez a nap lett a kedvencem! Itt volt a legfantasztikusabb a táj, a lejtők kevésbé technikásak, de azért bőven tartogattak kihívásokat. A hatalmas homokkősziklák lenyűgözőek voltak és legalább ennyire szépek a hatalmas sziklákból kirakott utak, ahol a „kockakövek” néha nagyobbak voltak  egy 8 személyes asztallapnál.

Ezeket nagyon élveztem.

Az egyik ilyen nagyon klassz lejtő aljában futottam össze Paraferivel és Szentmiklósi Norbival, akik éppen defektet javítottak, és amikor odaértem rögtön azt kérdezték jól vagyok-e, mert remegett az egész testem. Ez ennek a versenynek az egyik legnagyobb nehézsége, hogy ha felérsz a hegy tetejére 180-as pulzussal, akkor egy normál maratonon valamennyit tudsz piheni a lejtő aljáig. Az itteni lejtőkön kőkeményen kell dolgozni ezért teljesen kikészül az ember. Sőt vannak olyan nem is rövid vízszintes szakaszok ahol hiába sík, a lehető legfárasztóbb rajtuk tekerni annyira gyökeresek. Tekersz hogy haladj, ráadásul jó nagy erővel, de ritmustalanul meg-megakadva, és a felsőtesttel is úgy dolgozol mintha lejtőn lennél, mert folyamatosan rángatni, emelgetni kell a bringát a gyökerek miatt.

Egyébként a pálya jó része a cseh-lengyel határon haladt folyamatosan a határkövek mellett. Így ezen a részen nem is kunszt a pálya jelölés, hisz a határvonal megy át minden puklin, a gerincet követi. A második nap „kellemessége” volt, hogy a reggeli patak átvezető alagúton ismét átkelhetünk. A nehézséget csupán az utána következő 3 méter magas meredek sáros árokpart leküzdése jelentette. Innen már gyorsan beértünk a célba a tegnap nagyrészt már megismert útvonalon. A szokásos esti menetrend következett az eredményhirdetésig, ahol annyi változott, hogy a dobogóra felálltak sora jelentősen bővült.  Így ott volt Balázs Bea, Sass Józsi, Vizdák Jani és még Paraferi is! Kis örömködés, aztán készülődés a 3. szakaszra, azaz alvás. Vagyis jó lett volna ha sikerül, azonban egész éjjel csak forogtam és próbáltam aludni, de nem ment. Pedig nagyon rám fért volna, mert teljesen elfáradtam már. Igazából már nem voltam teljesen rendben, de minden kis jelet, amit a testem küldött a fáradságra hivatkozva gyorsan letudtam.

A reggeli rajtban már mindenkin rendesen látszódott az előző 2 ½ nap tekerése.

Rögtön a faluból kezdünk neki az első jelentősebb emelkedőnek, így 260m szintet már le is tudunk a 6.-ik kilométerre. Utána egy kis sík tekerés majd egy gyors élvezetes lejtővel az endurosok is belevetik magukat a versenybe.

Mondták, hogy ez a 3. nap az egyik legnehezebb. Aláírom eddigre már mindenki fáradt, én legalábbis nagyon, és amúgy sem éreztem magam túl fényesen.

A következő hegyek gerincén szinte végig kilométereken keresztül áfonya bokrok szegélyezték az ösvényeket. Itt ért utol Vizdi, aki az enduro kategóriában indult a 120mm-t mozgó trail bringájával nem is eredménytelenül, hisz mind a két értékelt napon 3. lett kategóriájában. Erre mondják, ha tudsz bringázni mindegy mi van alattad. Ez rá nagyon igaz! :). A következő frissítőnél ismét összefutottam Janival, aki megtömött gumicukorral, és mondott pár biztató szót majd tovább indult. Innentől kezdve minden frissítőt végigettem. Egyre kevésbé pörgött a lábam egyre többször álltam meg tolni emelkedőkön. A 40. km környékén rám tört a szénanátha, folyt az orrom, és állandóan tüsszögtem. A táj továbbra is gyönyörű és a meredek kaptatók után továbbra is nagyon technikás lejtök jöttek sorra egymás után.

Itt jött az utolsó halálfejes szakasz.

Senki se gondolja, hogy minden bringa megússza, ez a Willier ezt a koponyát nem vette komolyan, vagy csak nem adta ki.

Az utolsó mért szakasz rajtjánál futottam össze Paraferivel aki elmesélte, hogy nem rég bukott egyet, és kicsit fájlalja a mellkasát. Hát ez egy ilyen sport, vállaljuk ennek a kockázatát. Innen egy nagyon élvezetes lejtő várt ránk, a vége felé egy hatalmas szikláról legurulással és a végén volt még egy kellemetlen meglepi, egy sötét vasúti alagút. Ebbe az idők folyamán egy patak költözött, és a végén elég kellemetlen volt bele lépni a sárba. Innen volt még egy kevés mászás, aminek még egy kis aszfaltos folytatása is lett, szerintem ez már senkinek sem hiányzott. Utána következett a megváltó lejtő, és nemsokára hallottam a célterületet. Bekanyarodtunk egy kis ösvényre, és jött az utolsó jelzés, ami bevitt két bokor közé. Gyakorlatilag itt vettem észre, hogy ez az utolsó kis lejtő, ami nem volt hosszú, tán 10m és 70°, a szépség az volt az egészben az, hogy volt 2m kifutás a kanyarodáshoz, mert utána a patak kezdődött. Ez volt az utolsó móka, amit a pályaépítőknek köszönhettünk . Még 200m, és beértem életem legkeményebb versenyén a célba.
Az esti díjkiosztón megint volt magyar érdekeltség, Balázs Bea aznap is 3. lett, így abszolútban is hozta a 3. helyet, valamint Vizdi és Paraferi is felálltak a dobogóra. A szokásos beszélgetés után irány a suli, majd összepakolás mert Ferivel mi hajnalban már indultunk haza.
Összegezve ez egy nagyon látványos, fárasztó és legalább középszintű kerékpártudást igénylő verseny, bár a profiknak is okoz bőven kihívást. Ideális bringa nincs, az élmezőny a maraton kategóriában XC fullyval megy. Ha nem a dobogóért akarsz küzdeni, hanem inkább az élmény faktort kergeted, akkor jobb lehet egy trail bringa.  Erre jó példa, hogy Sass Józsi is sokáig tipródót hogy mivel induljon.
Én egy 140-et mozgó trail bringával indultam, de sokan indulnak merev 29-esel, és láttam még egy merev 26-ost is. Tökéletes bringa nincs, viszont az indulok 98-99%-a használ droppert. Aki itt nem használ az gyakorlatilag a lejtők 80%-t eleve végig tolni fogja ugyanis esélye sem lesz a nyeregben, illetve visszaszállni. Aki meg itt ki-betologatná hát nem túl jó ötlet, mert ezt rengetegszer meg kellene tenni naponta.

Szóval én már eldöntöttem jövőre megint megyek! :)

Beszámoló: Keczkó Zoltán
Fotók: Bóša - tvůj fotograf, biketeamkralupy.rajce.net