ZEMPLÉN 50 TELJESÍTMÉNYTÚRA

HEGYIKERÉKPÁR 2009-05-14

Mivel a tavalyi rendezvényről is maradandó emlékeink vannak, adta magát a dolog, hogy idén is tegyünk egy kört a Zemplénben kvázi szervezett keretek közt. Azért írtam, hogy kvázi, mivel aki a maratonok kiszalagozott, agyonjelölt, frissítőállomásos útvonalaihoz szokott, azokat érheti meglepetés, ha teljesítménytúrán vesz részt.

Tehát itt kapsz egy itinert, amit térképpel együtt bölcs dolog áttanulmányozni indulás előtt, majd az idő előrehaladtával felülbírálni néhány helyesnek vélt döntésedet, amikor bebizonyosodik, hogy lementél a térképről. Ez egyrészt jó, mivel megfontoltságra és osztottabb figyelemre késztet, leredukálja őrjítő tempódat, ezáltal fogékonyabbá válsz a természet szépsége iránt, másrészt rossz, ha a többieket hibáztatod a helytelen útvonalválasztás miatt. Tanulva a korábbi hibáinkból, valamint némi helyismerettel felvértezve indultunk neki az idei távnak – a kiváló idő jóvoltából – számos kerékpáros résztvevővel egyetemben. 



A csapatból Röfi, Juhász Peti, Enikő, Zsuzsi és Zsoci, valamint jómagam éreztünk ellenállhatatlan vágyat a részvételhez. A teljesítménytúráknál megszokott módon, nem tömegrajttal indultunk, hanem érkezési sorrendben, az indulási időt meg bemondásos alapon felírták a regisztrációs lapra. Szóval az időeredmény itt túl sokat nem nyomott a latban, maximum az, hogy szintidőn belül teljesíted-e a távot. Ennek tükrében, én egy kellemes jóídős, társaságos beszélgetős, "újvázkipróbálós" tekerésre készültem.

Röfit azonban mintha fűtötte volna valami. Ghislain Lambert –re emlékeztetett a Pedálkirályból, miután erős izgalmi állapotba került a duplán adagolt dopping miatt. Szóval nem vártunk senkire, háromfős csapatunk (Röfi, Röfi haverja Imi, valamint én) már az első ellenőrzőpontig (Újhelyi felvonó állomása) leszakított néhány komoly ellenfelet. Az ellenőrzőponton (sárga) zsírkrétával csekkoltunk, majd ’nemvárunksenkire’ tempóban tovább. Hullámvasút jellegű kiváló terep kezdődött, igazi erdei single-track, némi dózerúttal. Itt beértük Zsociékat, mivel ők visszafordultak egy részen, hogy segítsenek egy fiatal fórumos srácnak, aki balesetet szenvedett (azért túlélte a srác). Nagyjából negyedórás részvétnyilvánítás, és kerékpáros balesetmegelőzési ’BrainStorming’ után együtt indultunk tovább.



Magas élvezeti értékkel bíró lejtő következett, majd az ezzel szerzett lendületből egy gyenge pályaelhagyás. Szerencsére egy GPS-nek köszönhetően hamar felismertük a hibát, és visszamásztunk a helyes útra. Mondanom se kell de Zsociékat is faképnél hagytuk hamarosan. Csekkelés most kéktúrás pecséttel egy tanyánál, ahol cuki kiskölkök és kiskecskék fogadtak. A vicces nevű Makkoshotykán ismét csekkelés, és zsíros kenyér – hagyma kombó várt.



Az ezt követő hosszú dózerutas emelkedőn, mindenki nagy örömére verőfényes napsütés kísért minket (és a leszakított versenyzők hitetlenkedő pillantása). Az emelkedő majdnem tetején csekk (havannabarna) zsírkrétával, még egy kis besavasító mászás, majd a peak. Lefelé Nagyhutáig könnyítésként egy alternatív dózerutat is lehetett volna választani, de mi nem ezt tettük, mivel sportemberek vagyunk. Nagyhutát elhagyva a kék jelzést követve ismét egy emlékezetes lejtmenet után kiérünk a Vágáshutára vezető aszfaltútra. Vágáshután beérjük Zsuzsimat, és Röfi párját Orsit, akik a rövidebb távon indultak. Nagyvonalúan megvendégeljük őket a Hutai italboltban, majd érzékeny búcsút vettünk tőlük.



Kemény, de mérsékelten hosszú emelkedő következik, a végén zsírkrétás (nemtudomilyenszínű) csekk, Röfi és Imi bevárása, majd tova. A hátralévő 15 km tartogat még szilikózist, és retinaleválást okozó poros dózerutas lefelét, egy negatív élvezeti értékkel bíró emelkedőt (ami már egyszer lefelé megtettünk), majd ismét egy kellemes lejtőzést az Újhelyi vasútállomásig.



Itt átvettük a kedves joviális rendező bácsitól az emléklapot, és az elmaradhatatlan kitűzőt. A kérdésünkre miszerint miért 50 km–nek van feltüntetve a táv, miközben minimum egy 55-öt mentünk, azt válaszolta, hogy biztos eltévedtünk, és különben is lefelé a szar is gurul, tehát az utolsó 5 km amúgy sem számít. Nem láttuk értelmét a további szőrszálhasogatásnak, tehát elvonultunk a magunk dolgára. Meglepetésünkre nemsokára a lányok is megérkeztek, bár kissé elcsigázottak voltak. A magam részéről tökéleteshez közeli szabadidős tevékenységnek könyveltem el az idei Zemplén 50-et, amihez nagyban hozzájárult a remek időjárás, a SZÁRAZ út, és a kellemes emberek társasága.

Beszámoló: Szeiler Oszkár