Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
ADÓ 1 %



TÁMOGATÓINK

ravak

FNT



SÁRKÁNYHAJÓ ROADSHOW I. - GYŐR

SÁRKÁNYHAJÓ 2012-05-12

A Csepeli évadnyitó verseny után – ahol nem sikerült a döntőbe jutás - kissé óvatosa, de reménykedve indultunk el Győrbe a Sárkányhajó Roadshow I. állomására. A pálya ismeretlen volt számunkra, előző évben lekéstük a szezon indulását, a csapat még nem állt teljesen össze, így ezt az állomást akkor kihagytunk.

sarkanyhajo_merkapt_se_gyor00

A Mosoni-Duna holtágán fekvő, lakás, zöld partoldallal szegélyezett homokos strand, ideális környezetet biztosított a verseny számára. 

Az előfutamhoz készülődve a felevezés és melegítés alatt a hajónkban érezhető volt az izgalom, többen első versenyükön vettek részt, így némi ingerültséggel éltük meg a rajt előtti robbanásig feszült pillanatokat. Kormányos edzőnk Indián, hogy az indulatok csillapodjanak, hagyta a hajót jóval a célvonalon túlsiklani anélkül, hogy tudtuk volna, jelentős előnnyel nyertünk.

Második futamunkban hihetetlenül rossz rajtot vettünk, sem a két oldal nem volt egy ütemben, sem az egymás mögött lapátolók nem tudtak egyszerre elrajtolni, az első két rossz húzás végighullámzott a hajón, balról át a jobb oldalra, majd a hajó végén újra vissza, mint egy kígyó tekeredett végig a hajón. Néhány csapát követően sikerült rendezni a mozgást, de a rossz rajtnak köszönhetően hátrányba kerültünk a Kolónia a csapatával szemben. Látva, hogy a mezőny szorosan együtt van, nem marad más megoldás, mint, minden erőnket megfeszítve küzdeni. Az utolsó 50 méteren balról az A-HÍD is ijesztően közel került, vizet fogva húzták magukat egyre közelebb. Szerencsére a célvonalon elsőként jutottunk át, ugyan csak századokkal nyertünk, de a kiélezett küzdelemnek köszönhetően remek időt futottunk.

sarkanyhajo_merkapt_se_gyor40

A döntőben győri egységekkel kerültünk szembe, aki elő és középfutamaikat rendre nyerték. A győri csapatokról egyébként is tudtuk, hogy nagyon erősek, így nem kevés izgalommal vágtunk neki a döntőnek. Köszönhetően, az aznapi első, összeszedett, jól végrehajtott rajtjának, szoros küzdelemben ugyan, de sikerül a győrieket magunk mögé utasítani, ezzel az idei Roadshow szezont aranyéremmel indítani.

sarkanyhajo_merkapt_se_gyor20

Napközben az időjárás viharosra fordult, az előrejelzés alapján tudni lehetett, hogy délutánra erős szél és nagy mennyiségű eső várható, a szervezők megpróbálták felgyorsítani a versenyt a futamok közti pihenőidőket lerövidítve. Az döntők alatt a felhők egyre sötétebben kezdtek gomolyogni, így a versenybíróság azt a döntést hozta, - legnagyobb sajnálatunkra - hogy a 2000 méteres futamok nem kerülnek megrendezésre. Biztos vagyok benne, hogy sok versenyző, mint ahogy mi is, vállalta volna a viharos esőben való versenyzést. A sors fintora, hogy a vihar végül elkerült bennünket, a gomolygó felhőkön és a szitáló esőn kívül csupán a vihar előszele érte el az Aranypartot.

sarkanyhajo_merkapt_se_gyor10

Beszámoló: Fülöp Ildikó


CIKKAJÁNLÓ



2013-07-28  SÁRKÁNYHAJÓ

SÁRKÁNYHAJÓ ROADSHOW 2013, KECSKEMÉT

1,2,3,4... - Kecskemét! Négy versenyszám, négy helyezés, "egy csapat", az ötödik Sárkányhajó Roadshow eredménye. A kecskeméti verseny a közeli homokos strand miatt is a csapat egyik kedvenc helyszíne... [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: öt + hat =