Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

HEGYIKERÉKPÁR 2018-04-17

Szinte már holnap van, de illene pár szót írnom a tegnapról. Tegnap, 2018. április 15-én egy szuper versenyen állhattam rajthoz, amit erős kételyek és gondolkodás előzött meg, de kezdjük is az elején…

Az utóbbi pár hétben nem igazán úgy mentek az “edzések”, mint vártam, akartam. Amikor sikerült kicsit kiszakadnom a mindennapokból és bringára ülnöm, újra minden méter, minden pedálcsapás szó szerint szenvedés volt. Páran tudjátok az (elő)történetet, gondolhatjátok a 2. ilyen szenvedős hét után mik járhattak a fejemben. A lelkiismeretem hajtott, hogy menjek ki, de közben végig ott volt bennem, hogy biztos ez a jó döntés?! Tanácstalan voltam, csalódott, féltem és a motiváció, mint egy hullócsillag zuhant a végtelen mélybe. Nem csak a profiknak, az amatőröknek is kell valami, ami hajtja, motiválja, előreviszi. Most ezt vesztettem el, miközben nem tudtuk mi okozza a rosszulléteket és ezt a falat, blokkot, amit egyszerűen sehogy sem tudtam áttörni. Elengedtem, hagytam, hogy minden úgy alakuljon, ahogy azt szeretné. Így volt ez a hétvégi Zselic Maratonnal is.

30073622_1585606398154440_8988452417368735887_o

Tavalyról már ismertem a pályát, de utolsó pillanatig kérdéses volt a jövője számomra. Nulla pihenés, pakolás és szombati leutazás előzte meg. Miután nekem ez nem csak móka, hanem munka is volt, ezért szombaton korán leutaztunk két hűséges segédemmel és csapattársammal Alexel és Tibivel a Ropolyi tó partján megrendezésre kerülő Zselic Maratonra. Egy gyors kipakolás után még jutott idő egy nem túl gyors, de (részemről) annál szenvedősebb pályajáráshoz. A pálya már előző nap szuperül ki volt jelölve! Ha akartam volna se tudtam volna eltévedni! No de ahogy haladtunk a pályán, egyre jobban elkezdtek felettem/bennem gyűlni a viharfelhők...és kitört a vihar. Csak kullogtam az árnyékom után és vágtam a centit, ahogy gyűjtöttük a métereket, kilométereket. Van, hogy érzed, hogy valami nagyon nem stimmel, de mi ilyenkor a teendő? Magamban el kezdte elengedni a másnapi rajthoz állást.

Visszaértünk. Pakolás, rajtszámok felvétele, bepakolás. Szerencsémre vagy éppen ellenkezőleg egy szuper rajtszámot kaptam, 111! Ajajjj, ezzel illene elindulnom, bármi is a kifogás! Este lett, morfondírozás, pro-kontra, osztottam-szoroztam, hol rá-, hol lebeszélés, mindez magamban. Eredmény semmi, holnap meglátjuk. Holnap lett, egy átbulizott éjszaka fültanújaként nem túl sok alvással... Oda úton már pont meggyőztem magam, mikor Tibi kezdett rá az én nótámra, kissé újra megingatva engem, de szerencsére hamar abba hagyta a slágert.

Kiértünk a versenyre, csoda tesztparipák kipakolása, chipek felragasztása és egy nem túl szerencsés, de életmentő kávééééé. Innentől már minden hihetetlen gyorsan történt. Még bemelegítés előtt hirtelen lett pár perc időm, hogy újra elővegyem a slágerem, de Tibi nem engedte, hogy kibontakozzon, így hirtelen arra eszméltem, hogy a bringa nyergében ülök és pörögnek a lábaim. Nem esett jól, csodák nincsenek, még mindig ott volt az a kis fránya valami és a pulzusom az egekben, de mi veszteni valóm van, okosan és visszafogva egy kör sima ügy, ha bármi van, maximum nem megyek ki a második etapomra.

30167968_796479600548726_8192787200453924022_o

29983198_796478077215545_7750010366144755478_o

Mire ezeket megbeszéltem magammal már a rajtban álltam. Visszaszámolás és a jól ismert Fireeeee. A gitárszóló első pár akkordja után a pulzusom is átvette a ritmust a lábaimmal együtt és már meg is volt az első pár kilométer. Az elmúlt hetekhez képest meglepően jobban haladt a bringa, bár a pulzust nem mertem megnézni. Hullámvölgyek most is voltak, de sokkal jobban éreztem magam a bringán. A pálya szuper volt és egyedül sem voltam soha, mert az elején ketten csajok összeálltunk Liával és gyűjtöttük a kilométereket. Az első körben nekem esett jobban a tempó, míg a második körre Lia is bemelegedett és begyújtotta a rakétákat. Nem mindig esett jól, de legalább megvolt a motiváció.

Első kör vége felé sajnos éreztem, hogy csak negyed adag reggeli ment le és a nem túl esztétikus, de annál finomabb zabkásából semmi sem maradt már bennem. Újabb morfondírozás, melyik a jobbik rossz, a számomra tiltólistás energiazselé és akkor innentől 30-40 percenként egy zselé és hosszú szenvedés, vagy menjek „zsírból”. Zselé elő, betölt, órát megnéz. Elég hamar éreztem, hogy megérkezett az energialöket, de nem sokkal rá megérkezett az árnyoldala is, hello fruktóz intolerancia… Innentől kezdve hárman mentünk együtt, Lia, én és a magzatpóz.

30425193_796274220569264_3856810897136846106_o_1

Második és egyben utolsó körben sok újdonság nem történt, szedtük az embereket, én vonatoztam, kerregtek a váltók, gyűltek a kilométerek, az elfogyasztott zselék, előzgetések, leszorítások és szenvedés. Mindezek ellenére még így is sokkal jobban ment, mint az elmúlt pár hétben. Nem tudom ezt honnan, miből hoztam ki, de én is csak pislogtam.

Az utolsó pár kilométeren végül csak jelezte a rendszer, hogy nem volt jó ötlet ez a zselé hadjárat, de már halottnak csók, szóval gatyát fel, csücsörítés, ezt már fél lábbal is megcsináljuk!

30171223_796480060548680_1038134069568225341_o

29983124_796464683883551_3917819535089592824_o

Hát, hogy őszinte legyek, ilyen nehéz fél lábazásom rég volt, de vágtam a centit és már kezdett pislákolni az alagút végén a fény! Kiérve az utolsó aszfaltos szakaszra sportágat váltottam és megúsztam végül, de ezzel nem volt vége a versenynek! Pár saras kanyar után újra előttem volt Lia, sikerült elakadnia egy csöppet kijárt, mély, saras hupliban és végül a gravitáció nyert, mindezt a céltól kb. 1 kilométerre. A befutót szerencsére egy szélesebb részre tették, így miután újra együtt volt a fogat, mehetett a küzdelem. Nem tudom mi „hajtott” jobban, az a pár elfogyasztott zselé, vagy a versenyszellem, de végül sprintbefutóra jöttünk és sikerült begurulni az első helyre.

IMG_0686

Jó volt látni mennyien kijöttek a pályára szurkolni, vagy csak nézni, hogy szenvedünk a kaptatókon. Nagyon jó hangulatú verseny volt és rengeteg ismerős arccal találkoztam, nem csak a tükörben. Az egész szinte egy hatalmas baráti társaság volt, már nagyon hiányzott!

Miután kicsit helyreállt a rendszer átváltottam porszívó üzemmódba és szinte minden szilárd ételt beszippantottam, kezdve Laca isteni finom almájával. Mindenki kínálgatott minden finomsággal, kicsit úgy éreztem magam, mint amikor átmész Nagymamához, aki egy komplett 50 fős, 6 fogásos menüvel vár. Azért ennyire csak nem néztem ki rosszul. :D

Összegzésül, nem mentem szuperül, de várakozásomon felül teljesítettem és fájt volna a szívem, ha végül nem indulok el, főleg, hogy Nórával egy dobogóra állhattunk! :)

Az utóbbi hetekben minden egyes métert megszenvedtem, de most sikerült kicsit kijönnöm ebből a mókuskerékből és egy teljesen más Pannit hoznom, ami azért megnyugtató, de fontos az eddigi visszajelzés is azért, szóval most kicsit visszaveszünk és meglátjuk merre.

Beszámoló: Fördős Panni
Fotók: Máhr Attila, Bigfoot Fotó


CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

A ZSELIC MARATONON RÖFFENTETTÜK BE IGAZÁN A SZEZONT!

Ugyan a szezonnyitó táborunkra már márciusban sor került, azonban 2018 első mountain bike maratonjára április közepéig várni kellett. Csapatunk a Somogy megye déli részén, Ropolypusztán megrendezésre kerülő Zselic Maratonon indította be végérvényesen az idei versenyszezont. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: kilenc + hét =