Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



TOUR DE RING: 174 KÖR ÉS 730 KM UTÁN A DOBOGÓ CSÚCSÁN!

HEGYIKERÉKPÁR 2015-07-16

Ha lúd legyen kövér! Kicsit ez a hangulat jellemez mostanában minket. Kezdődött a már sokat emlegetett HERO-val amire igazából edzettünk és készültünk már fejben tavaly ősz óta, kora tavasztól pedig fizikailag is. Ennek köszönhetően mikor megtudtuk, hogy a kiskunlacházi 24 órás idén elmarad, nem maradt más választás, mint a Ring, aminek csak az időpontját nem éreztük igazán ideálisnak. HERO június utolsó hétvégéje, rá 2 hétre országúti duó, rá 2 hétre 24 órás monti duó. Bevállaltuk!

A HERO után jött egy Duna maraton, amin csak úgy pikk-pakk átestünk. Szerencsére meg se nagyon éreztük. Egy nagyon fontos dolgot tudtunk meg a Duna maratonon, amit Kakas Laci közölt, hogy ő bizony vegyes duóban indul a Ringen Kun Kittivel és ezt most találták ki! Mivel nevezési listát nem lehet elérni, így idáig azt se tudtuk van-e ellenfelünk, de ebben a pillanatban sejtettük, hogy ha más nem is lesz, velük komolyan meggyűlhet a bajunk.

A maradék pár napban a nálam már megszokott módon erősen beindult a matek. Kaklacnak nem kellett utána nézni, tudjuk, hogy piszok erős és idén se lazsált, neki a 24 órás EB szóló volt a dopping, Kittiről nem sokat tudtunk, csak egy idei Balaton maraton eredménylista maradt kiindulásnak, amiből úgy láttuk, jó eséllyel erősebb tudok lenni nála.

Szombat reggel 10 óra környékén már – csak hogy hangolódjunk – Kaklacékkal együtt álltunk a nevezési csomag átvételénél, ahol végre láttunk nevezési listát és meg is állapítottuk, hogy igen, mi maradtunk egymásnak. Tehát az elmélet az lett, hogy amennyit Kaklac fog főleg rajtam, azt meg kell próbálni Kittin visszavenni.

Elfoglaltuk a táborhelyet, felmérve minden stratégiailag fontos helyet, egy órányit még ejtőztünk majd fél 1-kor még egy laza pályabejárást megejtettünk. Fél 2-kor eligazítás és ¾ 2-kor egy lassú felvezető kört meg kellett tenni és 2-kor rajt! A már évek óta jól bevált taktikát vetettük most is be, 3 órás váltások, én kezdek, majd Miki fejezi be.

tour-de-ring-24-2015-3_1

Nagyon fárasztó volt a pálya! Ez nem egy repülőtér sík aszfaltja, hogy kell egy jó csoport, elég kevés rutin és szépen lehet órákon keresztül utazgatni. A lejtőkön akármilyen kicsire húztam magam a 20-30 kg „hátrányom” nem hagyta, hogy úgy gyorsuljak, mint a fiúk, így az emelkedőn kellett visszakapaszkodni és nem engedni, hogy leszakadjak. Azért a felére nagyjából meg lett a tökéletes technika, de fárasztó volt rendesen.

Ahogy vártam Laci meg is érkezett 50 perc környékén. Előre vártam, hogy kb. óránként fogok kapni tőle egy kört.  De mondogattam, hogy messze még a vége és biztos fárad majd azért ő is. A váltásnál már Alexünk is ott volt, ami nagyon nagy öröm volt!

tour_de_ring_24_2015_2

Igyekeztünk a 3 órás pihenőket minél inkább kihasználni. 1,5 óra, ha nem is alvás, de fekvés legalább, a többi pedig elment a szakszerű evés, ivás, zuhanyzás, krémezés, na és online eredménylista nézésével.

19 órakor felmentek a 13 körösök, akik közé sikerült ügyesen beépülnie Mikinek, így rögtön felülírta a 3 órát, majd mi számoltunk gyorsan, hogy az nagyjából 1,5 óra tehát fél 9-ig nem jöhet le! A 3 kör hátrányból 2 kör előny lett, mivel Kaklacék is váltottak és Miki szépen hozta vissza a köröket. Innen én mentem éjfélig 3,5 órát, majd egy-egy 3 órás szakasz és még egy-egy 2,5 órás szakasz maradt.

tour_de_ring_24_2015

Az utolsó 2,5 órámban kaptam még egy kört Lacitól, de a váltásuk után Kittitől vissza is vettem, így Miki stabil 4 kör előnnyel ment neki az utolsó 2,5 órának, amiben még nagy segítség volt a 10 órakor rajtoló 24 körös futam, mivel itt egy jó kis csoportba Lacival együtt beépültek, és együtt mentek át folyamatosan az időmérő kapun, de a 4 kör előny nem változott.

Én szegény Alexet stresszeltem állandóan, hogy 2 óra alatt csak akkor lehet hozni Mikin 4 kört ha valami nagyon nagy baj van, de akkor meg felmegyek még én és rajtam is csak óránként tudott egy kört hozni, tehát meg lesz az!

A 24 körös csoport fél 2 magasságában távozott a pályáról és utána Laci és Miki együtt mentek, én meg mosolyogva bíztattam őket a pálya széléről, hiszen kibicnek semmi se drága! Tudtam, hogy itt már akkor is megvan, ha csak gurulgat.

tour_de_ring_24_2015_1

Az utolsó kör végénél becsatlakoztam Miki mellé és elmondhatatlan boldogságban gurultunk át a célkapun.

És akkor az egyenlet vége: ha én 12 óra alatt 82 kör, 344 km, 2950 m szintet megyek, Miki 92 kör, 386 km, 3312 m szintet megy akkor győztünk!

Innen egyértelműen mentünk Laciékhoz, gratuláció, baráti ölelések és megérdemelt meghalás következett!

Hatalmas köszönet illeti Alexet, aki Ismét kitartott mellettünk/velünk ebben az igen kemény 24 órában, váltott, frissített, ébresztett, eredményt figyelt, keverte az algánkat ! :D És köszönet még sokaknak, akik a pályán sporttársként, ismerősként egy-egy jó szóval, szélárnyékkal, kanyarvételi technikai oktatással segítettek. Illetve azoknak is, akik bárhol máshol voltak, de gondoltak ránk és szurkoltak nekünk! :)

tour_de_ring_24_2015_4

A vegyes duó első helye ismét a miénk lett! …és abszolútban is tizedikek lettünk. 2 hét múlva Zánkán folytatás!

Képek: Szigethi Zoltán, Bak Ferenc


CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

Fördős Panni, a Zselic Maraton master 1-es női győztesének küzdeleme a verseny előtt, közben és után. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: egy + öt =