Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ




Sportagvalaszto_logo

underworld_logo



TRAGÉDIA TÖRTE KETTÉ A SIKERES SZEZONT

LABDARÚGÁS 2010-06-13

ÖSSZEFOGLALÓ: BLSZ OB II. OSZTÁLY, KELETI CSOPORT 2009/10

Befejeződött a Budapesti Labdarúgó Szövetség bajnoksága, ahol az Old Boys II. osztály, keleti csoportjában szerepel a Merkapt SE labdarúgócsapata. Az őszi szezon végén huszáros hajrát produkált a csapat, amely az utolsó öt fordulót öt győzelemmel, 17 rúgott és csak 4 kapott góllal teljesítette. A társaságnak nem volt más dolga mint átmenteni a remek formájukat és lelkesedésüket a 2010-es évre is.

A kiváló szereplés (csapatunk négy együttessel holtversenyben, a vezető Hungarian Talent mögött két ponttal lemeradva telelt), valamint a tavaszi szezonra igazolt nagyágyú, a Ferencváros korábbi klasszisa, Varga Zoltán személye további szép reményekre jogosította fel a társaságot.

Ennek szellemében az első mérkőzésen a 1908 SZAC 2-0 arányú legyőzésével nyitott a együttesünk. A második fordulóban igazi rangadó következett a listavezető Hungarian Talens ellen. A gólzáporos mérkőzésen csapatunk 5-3-ra múlta felül riválisát, így a vezetést átvéve a tabella élére állt a Merkapt FC.

merkapt_majalis_focitorna

A szép álomból a tavaszi 3. fodulóban a Skála-Rosco elleni derbin lett rémálom. A mérkőzés második félideje éppen elkezdődött, 0-0-ra álltak a csapatok, amikor a Merkapt FC kispadján ülő Varga Zoltán rosszul lett...

A történtekre Horváth János csapatvezető így emlékszik:

„Varga Zoltán az első félidő 27. percében lépett pályára a Merkapt FC színeiben a Skála-Rosco elleni öregfiú meccsen a Kövér Lajos utcai Danuvia-pályán. Nyolc percet játszot, ezalatt volt pár ragyogó labdája, majd a szünetben szólt, hogy nem érzi jól magát, cserét kért. A második félidő 3-4. percében a kispadon lett rosszul, lebicsaklott a feje és már nem tért magához. Azonnal szívmasszázst alkalmaztunk, hogy újraélesszük, de nem jártunk sikerrel. A 24 perc múlva kiérkező mentősök még 30 percig próbálkoztak de csak a halál beálltát tudták megállapítani.”

A tragédia a hátralévő mérkőzésekre is rányomta a bélyegét. A harmadik fordulót követően 5 vereség és 2 döntetlen mellett csupán egy győzelmet ünnepelhettünk, így a csapatunk hátracsúszott a tabellán.  A szezont végül a hatodik helyen fejezte be a labdarúgó csapatunk.


CIKKAJÁNLÓ



2017-12-05  LABDARÚGÁS

TAO: PÁLYÁZATI DOKUMENTUMOK 2017/18

Közzétételi kötelezettségünknek eleget téve a weboldalunkon nyilvánosságra hozzuk a pályázati dokumentumokat. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: hat + egy =