Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



BALASSAGYARMATI CROSS-KALAND

HEGYIKERÉKPÁR 2014-12-05

Zsinórban ez már a harmadik vasárnap volt, hogy hátunkra vettük a vastag gumis országúti bringákat, egy kis dagonyázás kedvéért.
A kevés pihenő és az egyre hidegebb idő is közrejátszott abban, hogy alább hagyott a harci kedvem, Laci pedig épp csak kigyógyult a megfázásból.

A fáradtság miatt nem vártam túl sokat ettől a versenytől. Tavalyról még kellemes emlékeim voltak, és bíztam benne, hogy idén sem fog rosszul esni a pálya. Arra készültem, hogy higgadt tekeréssel letudom a köreimet, hogy kipipálhassam ezt a futamot is. Ezzel a hozzáállással viszont akár otthon is maradhattam volna a szoba melegében… Ilyeneken tépelődtem, három órával a rajt előtt, de szerencsére volt nálam egy jó kávé, a nevezéshez szervezett büfében pedig rám talált egy második rövid fekete.

psztor_laszlo_merkapt

A pálya idén is pont olyan nagyszerűre sikeredett, mint tavaly. A karókat gyanítom a tavalyi lukakba dugták le újra, mert csukott szemmel is végigmentem volna rajta. A kör végén kaptunk két kisebb buckát, ami sokakat megtréfált. Gondolom ők tényleg csukott szemmel próbáltak körbemenni. A homokos talaj épp csak nedves volt, sár csak egy-egy foltban maradt meg, megfűszerezve a kanyarokat.

A rengeteg kanyar mellett itt kaptunk domborzatot is, a salgótarjáni helyszínváltás után az itteni pálya örökölheti meg a leginkább „montis” CX címet. Több közepes hosszúságú egyenes mellett volt egy kellemes, lendületes emelkedő is, titkon ebben bíztam nagyon, ha már a síkon nem vagyok igazán gyors.

feher_csaba_supercross_merkapt

Az első rajt után pár méterrel megvolt az első bukás, többen összeakadtak még az első kanyar előtt, a keréknyomok közötti helyezkedésben. Mindenki tovább tudott menni, de látszott, hogy nem árt észnél lenni a tülekedésben.

A második futamban Laci állt rajtoz, de saját készülődésem miatt az ő futamából nem sokat láttam. A betegség ellenére szépen helyt állt és a 14. helyen futott be.

Szokásomhoz hűen a rajtom és az első köröm gyalázatosan sikerült, a mezőny végén. Innen kapaszkodtam fel körről-körre utolérve a már jól ismert ellenfeleket. A befutóra ismét „B”-vel kettesben készültünk. Az utolsó 3-4 kört egymást előzgetve tekertük végig, egy 2 fős üldözőbolytól kísérve, akiket az utolsó előtti körben leszakítottunk. Az utolsó körben maradék energiámat a taktikai agytorna is emésztette. Balázstól a kanyarokban nem sikerült elszakadnom, és az egyenesekben is hasonló erővel nyomtuk a pedált. Kettőnk harcát végül az ő lánca döntötte el, mikor a felfutó tetején búcsút intett a lánckerék fogainak. Végül a 9. helyen futottam be, ami már ritkaság számba menő, egy számjegyű helyezés.

psztor_laszlo_supercross_merkapt

Megvolt a siker és az öltözés közbeni levezető lábgörcsök is. A szürke reggelből egész jó verseny kerekedett, hála érte a szervezőknek. Köszönjük a kellemes helyszínt, a jó pályát, a nagynyomású mosókat és az óriás pizzát!

Jövőre mindenképp itt leszek, remélem nem csak a CX, hanem a hasonlóan kellemes XC pályán is rajtoz állhatok majd.

Beszámoló: Fehér Csaba
Fotók: Máhr Attila, Le Bidon


CIKKAJÁNLÓ



2018-11-13  HEGYIKERÉKPÁR

ÉLMÉNYBRINGÁZÁS AZ ŐSZI ERDŐBEN

Vasárnap kihasználtuk az évszakhoz képest meleg időt és Fehér Csabi budai edzőkörét derítettük fel közösen. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: hat + kettő =