Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



SALGÓTARJÁNI TÓKERÜLŐ CX TÚRA

HEGYIKERÉKPÁR 2014-11-23

A címből már érezhető némi csalódottság: sajnos idén változott a verseny helyszíne, és nem éppen előnyére.

Eddig ez a város adott helyet a legtechnikásabb, és legtöbb szintet jelentő pályának. A település maradt, de a helyszín változott, ezzel a pálya jellege is pont az eddigi ellenkezője lett. A verseny előtti napokban közzétett videóból már sejtettük, hogy sík versenyünk lesz, sok kanyarral, hosszú egyenessel. Ezzel szembesültünk a bejáráson is. Az enyhe emelkedésű, valamikori aszfalt utat, kátyúk és ökölnyi éles, zúzott kövek fűszerezték, ami miatt a nagy tempó könnyen defektbe torkollhatott.

A verseny legnagyobb kihívását talán épp ez adta. A többi füves, néhol sáros kanyar, apróbb szintlépések csak ujjgyakorlatot jelentettek. Hogy a pálya bemutatása ne legyen ennyire savanyú, hozzá kell tennem, hogy a szervezők a terep adottságait tényleg kiaknázták. Profi volt a szalagozás, a versenyközpont pedig átlagon felüli kényelmet kínált. Közeli, kényelemes öltöző, fürdő várt minket, meleg teával, mákos és grízes tésztával, energiapótlás gyanánt.

supercross_merkapt_feher_csaba_kalditomi

A veszprémi amortizáció után mindegyikünknek sikerült újra hadi rendbe álltani a gépet, így a csapatból hárman álltunk végül rajthoz: Zoli és Laci a második futamban, és jómagam a záró nekifutásban.

Zolinak nem igazán tetszett a pálya, de sajnos nem is jutott elég ideje megbarátkozni vele. Két kör után defekt miatt feladni kényszerült a versenyt. Laci szép, egyenletes köröket futott. Nem haladt úgy mint szeretett volna, de a lányok élbolyában, kellemesen gyűltek körei. Végül a kategória 14. helyen ért célba.

supercross_merkapt_pasztor_laszlo_kalditomi

Rá kellett jönnöm, hogy saját futamomat már a rajtál elrontottam. Udvariasan az utolsó sorba álltam, de a kátyús-kavicsos aszfalton, nagy tempónál esélytelen volt az előzés, utána pedig a széles szalagköz ellenére egyetlen használható nyomon haladtunk. A sprinterek elgyengülése után, az első kör második felében kezdhettem ledolgozni a lemaradásomat, ami az egyórás futam végéig töretlenül kitartott. Akikkel a veszprémi sárban küzdöttem, most látótávolságon túlra kerültek. Egyértelművé vált, hogy erőben van még hova fejlődnöm, nem a bringakezelésen múlik az eredménytelenség.

supercross_merkapt_keczko_zoltan_2

A verseny utolsó köreire maradt még egy csatám Brauner Balázzsal, akire körről-körre közeledtem, majd három körrel a vége előtt felértem rá a hosszú egyenesen. Két körön keresztül megpróbáltam a kanyarokban növelni az előnyöm, az egyenesekben spórolva az erővel, de sikertelenül, így látszott, hogy nem úszom meg fájdalommentesen, ha előtte akarok beérni. Utolsó körre – az éppen minket leköröző - Búr Zsoltival indultunk el, így megpróbáltam átvenni a tempóját, és a hosszú egyenes emelkedőn vele maradni. A szélárnyékhoz sajnos későn indultam meg, de a tempó megvolt, és a végén 10 mp előnnyel indulhattam a kanyargós szakaszra. Hátra-hátranézve őriztem az előnyt, ami végül kitartott a befutóig, így a gyengécske 12. helyen, de egy kissebb sikerélménnyel zártam a versenyt.

supercross_merkapt_feher_csaba_kalditomi_10

A bringák most nem szorulnak felújításra, így remélem, nekünk is sikerül kipihenni a versenyt, és jövő vasárnap ismét erőtől duzzadva állunk majd rajthoz a Balassagyarmati futamon.

Beszámoló: Fehér Csaba
Fotó: Káldi Tamás


CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

Fördős Panni, a Zselic Maraton master 1-es női győztesének küzdeleme a verseny előtt, közben és után. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: öt + nyolc =