Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



FAGET MARATON, KOLOZSVÁR

HEGYIKERÉKPÁR 2014-04-27

A kolozsvári MTB maratonon (Maratonul Fagetului) szerzett élményeinket rendhagyó módon fogjuk tálalni. Rendhagyó, mert az elkészítésében a versenyre utazó hat fős csapat minden tagja tevékeny részt vállalt, és rendhagyó a formai megjelenés miatt is, hiszen egy interjú formájában ismerhetitek meg a történteket!

Akik kérdeznek: Hajtány „Újpalotai Hermida” Miklós, Hajtány „Logisztikus” Szilvi, Bartos „hol van WIFI?” Jucus, Csete „Divatdiktátor” Alex, aki felemás zokniban hódítja a világot és nem utolsó sorban Buki, aki maga a megtestesült nyugalom, és taktika. Aki pedig válaszol: Háden Tamás, aki az első lépéseit teszi a nemzetközi mezőnyben…

Szervusz Tamás, mutatkozz be, mesélj magadról egy kicsit. Mikor, és miért kezdtél el komolyabban edzeni?

A komolyabb edzés gondolata a tavalyi év végén fogalmazódott meg bennem, miután főiskolai tanulmányaim befejezése után tudtam, hogy több időt tudok szánni a kerékpározásra. A gondolatokat tettek követték, és csapatbeli mentorom (Pásztor Laci) közbenjárásával kötöttem ki a Buzso által edzett csapatban. A tényleges munkát az év végi egyeztetések után, idén év elején kezdtem el. A beosztásomat átalakítva heti hat alkalommal ültem nyeregbe, ha kellett, akkor este 8 órakor is, hogy az előírt feladatokat el tudjam végezni. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy meguntam a maszatolást, és egy szinttel feljebb akartam lépni a képzeletbeli ranglétrán.

maratonul_fagetului_merkapt_se_8

Honnan jött az ötlet, hogy elindulj a kolozsvári versenyen?

Az ötlet a csapattársak tavalyi élményeinek olvasása után merült fel bennem. Másfelől meg ideális versenynek tűnt a nemzetközi porondon való megmérettetésre. Igaz, első alkalommal még a rövidebb táv (30 km) teljesítésének gondolata fogalmazódott meg bennem.  

Hogyan telt a verseny előtti 24 órád?

Röviden: izgalmakkal teli készülődéssel, utazással, sörözéssel (köszi Alex), Debrecenben fotózással, fantasztikus vacsorával, valamint vendéglátónk által barátságos, minden igényt kielégítő fogadtatással.  Ezen kívül próbáltam fejben összerakni mindazt, amire szükség lehetett a táv eredményes teljesítéséhez. Megjegyzem ehhez nagyon sok segítséget kaptam… :-)

maratonul_fagetului_merkapt_se_4

Rajtcsomag átvétel kellően gyors volt?

Ilyen szervezett átvételt még soha nem tapasztaltam. Konkrétan vendéglátónk, Attila várt vele minket a szállásunkon. Azt gondolom ennél gyorsabb, rugalmasabb rajtcsomag átvételt kívánni sem lehet. Ezúttal is köszönet érte…

Hol aludtatok?

Miki barátainak, Attilának és Laurának a vendégei voltunk, akik az éjszakára átadták nekünk lakásukat. Így minden négyzetmétert gyorsan belakva, teljes nyugalomban és kényelemben tudtunk készülni a másnapra. A verseny reggelén pedig amerikai palacsinta is várt minket.

maratonul_fagetului_merkapt_se_5

Milyen segítséget kértél/kaptál arra nézve, hogy hogyan tudnád a távot leggyorsabban teljesíteni? Mi volt a terv/taktika?

Szilvi szavaival kezdeném, aki kijelentette, hogy meg ne próbáljak a rövidebb távon indulni ennyi utazás után. Azt gondolom ez is egyfajta segítség illetve motiváció volt, másfelől kijelentette, hogy a hosszabb táv szintben sem durvább. Természetesen volt ennél komolyabb felkészítés is, de nem fedhetek fel minden titkot… ;-) A terv mindösszesen annyi volt, hogy ésszel, taktikusan 40 után megnyomva (Buzso szavaival) haladjak. Persze hasznos tanácsot kaptam evéshez – iváshoz is, így azt gondolom, hogy minden a hátsó zsebben (a banán mellett), illetve fejben volt. Ez menet közben annyit változott, hogy a rajt után meglepően könnyen utolértem Bukit és Mikit, akik a rajtnál előrébb helyezkedtek el. Ettől a pillanattól kezdve próbáltam a taktikusan és ésszel haladó Buki minden mozdulatát lekövetni. Azt gondolom ez sikerült, valamint minden jó tanács, ami a fejben volt előjött és segített is.

maratonul_fagetului_merkapt_se_10

Milyennek érezted a rajtot? A hosszú és rövidtávot külön rajtoltatták?

A rajt nagy tömegben (miben másban?) zajlott, helyenként beragadva… A rajt pillanatában, illetve utána közvetlenül magasabb pulzussal indultam, mely után azt gondolom, hogy megfelelő értékre állt be a verseny egésze alatt. A két táv egymástól különválasztva indult, így el lett kerülve a még nagyobb tömörülés.

Úgy tudom, inkább rövidtávokon indulsz, milyen volt kipróbálni magad egy hosszabb, középtávú versenyen?

Erőfelmérésnek, edzésnek szántam a versenyt, illetve tapasztalatszerzésnek. Vicceltem is vele, hogy velem fogják szedetni a jelölő szalagokat. Alapvetően menet közben változott meg minden, amikor egyre inkább kezdtem versenytempóban haladni. Ebben nagy segítségemre volt a verseny alatt Buki jelenléte, és a fejben vitt tanácsok. Összességében nagyon nagy élmény volt, de ehhez hozzájárult egy minden szempontból nagyon kellemes verseny. Mind a pálya nyomvonala, típusa, az időjárás és minden kísérő momentum segített abban, hogy egy nagyon jó versenyről, és pozitív élményről tudok most beszélni. 

maratonul_fagetului_merkapt_se_6

Mik foglalkoztattak, mik jutottak eszedbe a futam közben?

Edzettél, készültél, igyál folyamatosan, ne öld meg magad az elején és hasonló, csak pozitív gondolatok voltak azok, amik a fejemben folyamatosan, mint egy végtelenített szalag futottak. Próbáltam mindent kizárni és csak a teljesítményemre figyelni, illetve kontroll alatt tartani. Ennek köszönhetően sokat a tájról nem tudok elmondani, de azért annyi megmaradt, hogy csodás, helyenként Mátra, helyenként Balaton felvidék hangulatú. És természetesen nem maradhatnak ki a helyi erők (lakosok) sem, akik néha traktorokkal, néha házilag eszkábált járműnek látszó tárgyakkal színesítették az utunkat. Érzések igazából 50. km megtétele után jöttek elő, amikor már éreztem, hogy ez egy jól sikerült történet lesz.

Mennyire volt technikás a pálya?

Kb. a hazai versenyeken megszokott jellegű pálya volt, voltak nagyon jó, lendületes lejtőzések, amire azért kellett figyelni, valamint ide tudom sorolni az utolsó gyilkos emelkedőt is, amikor egy igen köves felfelén kellett megküzdeni a emelkedővel.

maratonul_fagetului_merkapt_se_7

Valamelyik csapattárssal sikerült együtt menni? Ha igen, jól tudtatok alkalmazkodni egymás tempójához?

Meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy Buki által diktált tempó nekem is kényelmes és végig tartható volt. Váltott vezetéssel haladtunk nagyon sokáig, amit sajnos egy Buki által összeszedett lassú defekt vágott ketté. Pedig nem sokkal előtte szóltam át Bukinak, hogy most már be kell rángatnia a célba bármi is lesz. Tényleg kegyetlen érzés volt, amikor csak annyit hallottam, hogy menjél, nyomjad végig, ne állj meg. Szerettem volna Bukival áthaladni a célvonalon.

Hogyan tudnád értékelni a saját teljesítményedet? Elégedett voltál magaddal?

Edzésnek indult, verseny lett belőle. Azt gondolom a kategória 9. hely mindent elmond. Elégedett voltam, nem maradt bennem hiányérzet. Minden összejött, minden a helyén volt.

maratonul_fagetului_merkapt_se_2

Arról mi a véleményed, hogy itt lányok is indulhatnak a hosszú távon?

Látványos és motiváló… Ha itthon 8-10-24 órában indulhatnak hölgyek egyéniben, akkor nem látom akadályát annak, hogy a hosszú távú maraton versenyeken is ugyanezt tegyék. De talán ezt a szervezők nálam jobban tudják…  

Milyen volt a szervezés, a pályajelölés, a frissítőpontok, és az ott lévő segítők?

Rövidtávos versenyzőként nem sok tapasztalattal rendelkezem, hiszen ott kevés frissítőpont van, valamint azokon sem szoktam megállni. Ugyanakkor az itt tapasztaltak nagyon jók voltak. Mindenhol elegendő segítő volt, akik minden kérésre (sőt nélküle is) ugrottak. A kulacsot is kivették a kezedből, hogy te a frissítéssel tudj törődni, a kulacstöltést elvégezték helyetted. A frissítőpontok bőségesen el voltak látva mindennel, így kis túlzással, üres zsebbel is el lehetett volna indulni. Jelölés, végig érthető, talán egy helyen volt hiányos, ahol egy kicsit eltértünk, de gyors korrigálással helyreállt a rend.

maratonul_fagetului_merkapt_se_3

Volt-e valami befutócsomag, a verseny után kaja, érem?

Igen minden, ebben a sorrendben…  Bőséges rajtcsomag jó minőségű pólóval, hosszútávon a TOP 50 összetett befutónak emlékérem, a verseny után egy tányér gulyásleves, valamint alkoholmentes sör, ja és uborka. :-)

Ja, és netán nyertél valamit a tombolán?

Igen, volt még meglepetés is! A verseny szervezői az indulók között ajándékcsomagokat sorsoltak ki. Én egy nagy Squeezy csomaggal lettem gazdagabb.  (kb. 20 termék volt összesen benne)

maratonul_fagetului_merkapt_se_9

Miben volt más ez a hétvége, mint egy hazai verseny hétvégéje?

Egyértelműen az utazásban, melynek minden métere és perce vidáman telt. Nagyon jó érzés ennyire egységesen utazni, megjelenni egy versenyen.  Több időnk maradt egymásra, a közös élményekre. Összességében egy csapatépítő is volt ez a hétvége. Nincs rohanás, mindenki megvár mindenkit és nem csak futólag találkoztunk. Igazi csapathangulat uralkodott az első perctől kezdve…

Ha egy-egy szóban kéne összefoglalni, mi volt a legjobb és legrosszabb dolog a 2 napban, mit mondanál?

A legjobb a közös hétvége, a rengeteg élménnyel (kicsit több, maradhat?), a legrosszabb pedig az, hogy vége lett.

Milyen volt az első napod a verseny után?

Fáradt… Próbáltam a munkára koncentrálni, de valahogy nem ment és ugye a friss élmények is elvonták a figyelmemet.

Önszántadból írtad meg ezt a beszámolót?

Nem! Rám lett kényszerítve, mondván itt az ideje, hogy a tollamból fogyjon a tinta, valamint aljas módon ki lett használva a jó eredményem(master1 - 9. hely) által keletkezett jókedvem… Ám, hogy a végére értem, megköszönöm a segítséget a csapattársaknak, így ezt is csapatmunkának tekinthetjük!

Beszámoló: Háden Tamás


CIKKAJÁNLÓ



2018-11-13  HEGYIKERÉKPÁR

ÉLMÉNYBRINGÁZÁS AZ ŐSZI ERDŐBEN

Vasárnap kihasználtuk az évszakhoz képest meleg időt és Fehér Csabi budai edzőkörét derítettük fel közösen. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: öt + öt =