Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ




Sportagvalaszto_logo

underworld_logo



ELHUNYT VARGA ZOLTÁN

LABDARÚGÁS 2010-04-13

A Merkapt SE tavaszi igazolásaként alig várta a szezonkezdést. A futballpályán érte a halál, hatvanöt éves volt. Volt játékostársa úgy tudja, Vargának korábban két infarktusa volt, ennek ellenére friss sportorvosi igazolással lépett pályára.
  „Varga Zoltán péntek este az első félidő 27. percében lépett pályára a Merkapt FC színeiben a Skála-Rosco elleni öregfiú meccsen a Kövér Lajos utcai Danuvia-pályán. Nyolc percet játszot, ezalatt volt pár ragyogó labdája, majd a szünetben szólt, hogy nem érzi jól magát, cserét kért. A második félidő 3-4. percében a kispadon lett rosszul, lebicsaklott a feje és már nem tért magához. Azonnal szívmasszázst alkalmaztunk, hogy újraélesszük, de nem jártunk sikerrel. A 24 perc múlva kiérkező mentősök még 30 percig próbálkoztak de már valószínűleg csak a halál beálltát tudták megállapítani.” – mondta el Horváth János a Merkapt FC csapatvezetője.

varga_zolt__n

Varga Zoltán 1945. január 1-jén született Válon. 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal, amelyben tizenkétszer lépett pályára, és kétszer volt eredményes.  

Tizenhat évesen a Ferencvárosban kezdte pályafutását, ahol hét év alatt 135 mérkőzésen 53 gólt és négy bajnoki címet szerzett. A zöld-fehérekkel - a döntőben a Juventus elleni 1-0-s sikerrel - 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját.  Az 1968-as olimpia előtt disszidált, így Mexikóban már nem játszott a válogatottban. 1969 és 72 között a német Hertha BSC-ben 34 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a skót Aberdeenben 26/10, a holland Ajaxban 12/2, a német Borussia Dortmundban 51/10-es meccs/gól átlagot produkált. Utolsó csapata játékosként a belga Gent volt.

Játékospályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött, tavaly május óta a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia szakmai tanácsadója volt.

Bánki József szerdánként együtt focizott Varga Zoltánnal, és az egyik tévécsatornánál is együtt dolgoztak szakkommentátorként. "Óriási élmény volt látni, hogyan bánik a labdával, még hatvanöt évesen is" - mondta a volt Fradi-játékos. "Tizennyolc méterről ugyanúgy felrúgta a labdát a vasra, mint annak idején. Nemcsak technikás volt, de remek szeme is volt a játékhoz. Mindig nagyon sokat adtam a véleményére, hihetetlen volt, ahogy azonnal kiszúrta a tehetségeket.

Novák Dezső játékostársa a hatvanas évek négyszeres bajnok ferencvárosi csapatában: "Ahogy gondolom mindenkit, engem is váratlanul élt a szörnyű hír" - mondta az [origo]-nak az egykori világválogatott védő. "Nem tűnt úgy, hogy beteg lenne, fiatalos volt, mindenképpen fiatalabbat mutatott a koránál. Az az igazság, személyesen már elég régen nem találkoztunk, de a nyilvános megjelenéseiből úgy tetszett, nincs semmi baja. És most tízpercnyi játék után összeesett a futballpályán, és meghalt. Egyre többen távoznak el a mi korosztályunkból, bár Zoli pár évvel fiatalabb volt nálam. Egyre sűrűbben csapkodnak körülöttünk a villámok, egyre többünket találják el. 

Nem is tudok mit mondani, le vagyok sújtva, össze vagyok törve" - mondta a 76-szoros válogatott Fenyvesi Máté, aki szintén a Fradiban játszott együtt Vargával. "Nem egészen egy hónapja találkoztam Zolival, amikor az 1965-os Vásárvárosok Kupája-győztes együttesünk még életben lévő tagjairól készítettek csapatképet. Nagyon jó barátságban voltunk, annak ellenére, hogy tizenkét évvel fiatalabb volt nálam. Ezért is olyan tragikus a halála, hiszen voltaképpen még fiatalember volt. Bár nagyon jól tartotta magát, s még mindig futballozott, olyan híreket hallottam róla, hogy mostanában kétszer is infarktust kapott. Sajnos, egy vérrög bármikor keletkezhet, és akkor ez történik." 

varga_zoltan___merkapt_se

Labdarúgó csapatunk játékosának, Varga Zoltánnak a temetése 2010. április 16-án, pénteken 15 órakor lesz római katolikus szertartás szerint a Szent István Bazilikában.  Csapatunk hazai meccse ezen a pénteken halasztásra kerül.


CIKKAJÁNLÓ



2017-12-05  LABDARÚGÁS

TAO: PÁLYÁZATI DOKUMENTUMOK 2017/18

Közzétételi kötelezettségünknek eleget téve a weboldalunkon nyilvánosságra hozzuk a pályázati dokumentumokat. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: kettő + hat =