Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



OL ISTRIA MTB TOUR - PARENZANA MARATON

HEGYIKERÉKPÁR 2013-09-29

Egy bringásnak minimum három élete van. Azért merem ezt így leírni, mert a hétvégi többnapos versenyzés során minden nap meghaltunk egy kicsit és mégis megvagyunk mindannyian. De nem sokon múlt…

Kis csapatunk Poreč-ben járt, a horvát tengerparton, kiélvezve az idei szezon talán utolsó olyan napjait amikor még csobbanni is lehetett. Viszont elsősorban nem ezért voltunk ott: Hajtányék meséltek még valamikor év elején egy több napos szeptemberi versenyről, amit már régóta látogatnak. Szezonvégi versenynek ideális, mivel ilyenkor már az ember ingerküszöbe kezd kitolódni, sokszor már a bringát is a pokolba kívánja amikor a hétköznapi edzések miatt nem alhat reggel még egy órával tovább.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_7

Ismeretlen pályák, más környezet mint amihez itthon hozzá vagyunk szokva, tengerpart egy köpésre, négy nap, amikor semmi mással nem kell foglalkozni, hát kell ennél több? A kiírás szerint az első, pénteki napon mintegy bemelegítésképpen 33 km vár ránk 180 méter szinttel, délután négy órás rajttal, ami elég szívet melengető annak tükrében, hogy már előző nap megejtettük a leutazást.

Szombaton már egy kicsit hosszabb szakasz következik 47 km hosszan 630 m szinttel, majd vasárnapra marad a királyszakasz a maga 77 kilométerével és 1850 méter szintjével. Utólag tisztult ki, hogy noha a szervezőgárda szinte teljesen ugyanaz, külön értékelik az első két nap összetettjét és a vasárnapot. Magyarul egy kétnapos és egy egynapos versenyt teljesítünk, az OL Istria MTB Tour-t és a Parenzana maratont.

Aránylag korán elkezdtünk szervezkedni, hogy biztosan meglegyen a létszám, amivel megtöltjük a Hajtány-mobilt, a végső névsor Szilvi, Orsi, Szabolcs, Alex, Miki és én lettünk, igaz Orsi és Szabolcs csak egy kis kikapcsolódásra nevezett be, körbebringázták a környéket, csinálták a semmit, de azt nagyon hatékonyan. Csatlakozott még hozzánk Laura és Attila, az év eleji vendéglátóink a kolozsvári Bükk maratonról saját autóval. Utunk eseménytelenül telt, de igencsak hosszú volt, ezért kihagytam a délutáni közös fürdőzést és inkább pörgettem egy órácskát a környéken, mint utólag kiderül a másnapi, első szakasz egy részét sikerült bejárnom.

Nagy felfedezés volt számomra, hogy elég sok kerékpáros útvonal van kijelölve a környéken (tavasszal már jártam itt edzőtáborozni, de akkor csak főutakon közlekedtünk, nem fanyalodtunk olyan úri huncutságokra, mint a kerékpárút). Igaz, hogy néhol el-el tűnnek a jelzések, hogy később újra előbújjanak, de egy térképpel minden bizonnyal azért könnyebb lenne elnavigálni, csak erre most nem volt lehetőségem.

Pénteken reggeli után még visszabújtam az ágyamba egy kis ejtőzésre nevezés előtt, mert az jó és így beszélgetni sem olyan fárasztó, mint például ülve... Mint kicsivel később kiderült, kellett is a lazítás, mivel a versenyszervezőknek sikerült az idegeinkkel játszani azzal, hogy önkényesen, a már előre beregisztrált versenyzőket nem értesítve nevezési díjat emeltek. Nem volt korrekt a részükről, de egy vállrándítással elintézték. Szívesen leálltam volna velük vitatkozni, de mivel az egész csapat pesztrálása rám maradt, nem akartam húzni az időt, lenyeltük ezt a békát. Egyébként vasárnapra is maradt egy kis bosszúság, de ennek ellenére azt mondom, hogy nagy élmény volt a verseny, jövőre ismét ott leszek a rajtnál, ha törik, ha szakad. Legfeljebb egy kicsit határozottabb énemmel fognak szembesülni a szervezők.

A délutáni rajtra kényelmesen készülgetett a társaság, egy kis bátorító pálinka után ebéd, majd bringa szerelgetés következett miután el is indultunk a szomszédos faluba, ahol az első szakasz rajtja volt. Nem bonyolították túl a helyiek, egy rajtkapu, időmérő berendezés, kétoldalt korlát volt az egyedüli felszerelés, a szomszédos focipálya épülete szolgált mellékhelyiséggel és bringamosó slaggal.

Érződött, hogy ide inkább versenyezni jönnek az emberek, nem nagyon láttunk komplett családokat, nincs szükség a kiegészítő programokra. A mezőny is jellemzően nemzetközi, Olaszországból valamint Csehországból aránylag sokan jöttek, talán még a helyieknél is többen voltak. Újra láthattuk azt, amit már a Dolomitin megfigyeltünk, nagyon sokan 29-esekkel mennek, de ami nagyon durva volt, az a Cannondale bicajok aránya az olaszok köreiben, szinte mindegyik ezen gyártótól származott. Persze újra feltűntek a számunkra viccesen hangzó gyártók karbon vázai is, sőt, volt pár újabb márka, amiről még soha nem is hallottam. :) 

Ami szerintem nagyon korrekt volt, az a beszólítás, az elit versenyzőket előre hívták, majd ezek után aszerint, hogy vasárnapra ki milyen távot választott, besorolták a többieket is. Minél hosszabb távot megy valaki az utolsó napon, annál erősebbnek számít, ezért előbbről indulhat. A versenybíró normális hangnemben beszélt az emberekkel, és a versenyzők is kulturáltan előreengedték Szilvit a hátsó sorokból, mikor beszólították - szabályosan kettévált a tömeg előtte. Valahogy így kellene ennek itthon is működnie. Alex véleményét majd érdemes lesz meghallgatni erről az egészről, mivel később határozottan kijelentette, hogy a továbbiakban csak a mezőny végéről hajlandó rajtolni. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy az életéért küzdött az első pár kilométeren. Mivel a mezőny egész erős, elég daráló hangulata van a rajtoknak, a lassabb bringást kerülik mindenhonnan, még akkor is, ha az út szélére próbál húzódni.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_1

A verseny előtt volt egy halvány próbálkozás, hogy menjünk végig együtt, de személy szerint én szerettem volna versenyezni egy jót. Mivel a Bölcske maratonon kiálltam, el akartam lőni az összes puskaporom még így a szezon végén. Az első pár km jól is ment, bolyoztunk egy gyorsabb csapattal, amikor egyszer csak elkezdett ugrálni a láncom a soron.

Haladni már nem tudtam, így inkább megálltam kiszedni a gazt a sor lánckerekei közül. Itt ment el mellettem szinte mindenki, először Attila, majd Szilvi és Miki, míg végül Alex meg is állt, annak ellenére, hogy mondtam neki menjen nyugodtan, megoldom gyorsan. Azt a választ kaptam, hogy ő ugyan nem megy, inkább pihen egy kicsit. Mindezt körülbelül 15 perc versenyzés után. :)

Együtt indultunk tovább, majd egy kis idő elmúltával, ahogy újra ráéreztem a ritmusra, elhagytam Sanyit és végig előzgettem mindenkit, aki csak elém került. Annak ellenére, hogy a pálya nagy része sík, élvezhető is, a pár emelkedő, lejtő, illetve kisebb hupli ébren tartja az embert. Jellemző adat, hogy a 33 kilométert végül 1 óra 21 perc alatt sikerült megtennem, szóval tényleg iszonyatos tempót diktált a mezőny.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_2

Ha már említettem, hogy nemzetközi mezőny gyűlt össze, megemlíteném, hogy a soproni Focus Team Hungary is itt volt több fővel, egy keveset szocializálódtunk is Kakas Laciékkal. A futam után betértünk egy helyi étterembe, ahol a pincér már vagy öt perce azt nézte, hogy mi a fenét lehet 8 darab egymás mellett álló bringán annyit fényképezni. Persze ő, mint földi halandó nem tudta, hogy mindent, de mindent részletesen dokumentálni kell, mert különben eljön a világvége! :D

A környék érdekessége, hogy szinte minden étterem kínál sült malacot, amit szép lassan tűz fölött forgatva készítenek el. En inkább valami másra vágytam, egy sör kíséretében befaltam egy pljeskavicát, ami darált marha- és disznóhúsból készült húspogácsa jól átsütve, ajvárral, sült krumplival és hagymával tálalva. Ezután kicsit nehezen indultunk vissza a szállásra, de legalább egy kis levezetés is volt a nap végén. Persze a vége az lett, hogy Szilvivel először csak poénból meglószoltuk a többieket, majd mikor Attila és Alex is vette a lapot, az egész átcsapott véresen komoly sprintbe és sikerült lihegve, savasodó izmokkal beesni az apartmanunkhoz.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_4

Végső lazításképpen történt még egy kis borozás a közeli karaoke bár aktív közönségét hallgatva. vicces hangulata volt annyi szent. :) Az előző nap laza reggeléhez képest szombaton kicsit feszesebb volt a programunk, de nem volt gond, megoldottuk szépen. Alex és én úgy döntöttünk, hogy lábon gurulunk át Tar városába, ahol az aznapi rajt volt. A csaknem 10 kilométert könnyedén, alig fél óra alatt tettük meg annak köszönhetően, hogy más versenyzők is úgy gondolták, hogy az odaúton oldják meg a bemelegítést. Szilvit, szegényt megint beszólították, kapta a nyakába a vadak egy részét, mi viszont akarva-akaratlanul is a mezőny végére tudtunk csak beállni, mivel egy kicsit későn kaptunk észbe. Nem is volt ezzel semmi gond, innen szép nyerni, ahogy szokták mondani.

Miután egy kicsit széthúzódott a mezőny, elkezdtem előzgetni, szerettem volna inkább saját tempót menni és nem megragadni a lassabb versenyzők között. Attilával egymásra találtunk és felváltva segítettük egymást az első emelkedős szakaszon. Nem nagyon voltak itt még kistányéros szakaszok, azt a szakasz második felére tartogatják a szervezők. Ismét volt egy hosszabb, sík rész, ahol igazából csak bolyozva érdemes haladni, egyedül nagyon szívja az erőt. Be is fizettünk egy tizenöt fős gyorsjáratra, 33-34-es átlagot hajtva hagytuk a hátunk mögött a poros, kavicsos utat. Mondanám, hogy unalmas volt, de ennél a tempónál már nagyon kell figyelni, nem igazán ér rá az ember ilyesmire. Elég egy kis hiba és már tízen esnek át rajtad, egyszerűen nem fér bele a figyelmetlenség, főleg, hogy szinte vakon megy az ember, csak az előtted lévő kerekét látod.

A pálya vége tartalmazza a nagyobb mászásokat, valahol itt éreztem úgy, hogy a többiek föltartanak és egy-két sporttárssal megléptünk a vonatból, majd mi is szépen szétszakadtunk. Innen szinte végig egyedül haladtam a célig, csak az utolsó 100 méteren előzött meg valaki, sajnos túl hamar indultam meg, nem tudtam már 200 métert végigsprintelni a célig tartó emelkedőn. Kicsit morcos voltam amiatt, hogy pár kilométerrel korábban egy útkereszteződésben keresnem kellett a jó irányt és ezért veszítettem jó pár másodpercet. Ha az nincs, bőven beérek. Panaszra egyébként nincs okunk, feltűnő színű (rózsaszín és rikító zöld) táblákkal jelölik a pályát, a rossz irányt is levédik táblákkal, rengeteg helyen emberek irányítják a versenyzőket. Az ominózus helyen megláttam egy rossz irányt jelző táblát előttem, ezért jobbra fordultam, amerre maga a betonút is vitt, itt viszont újabb rossz irányt jelző felfestés fogadott. Kiderült, hogy amikor jön az ember, balra, kicsit takarásban van a jó irányt jelző nyíl és mögötte egy ösvény, csak abban a tempóban ez már kicsit későn volt. Volt még egy-két ilyen kereszteződés, de ez nekem bőven belefér, tapasztalatnak jó volt.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_3

Miután mindenki beért, megünnepeltük Szilvi összetett második helyét, volt ám örömködés, főleg amikor előkerült egy boríték is a nyereményből, ami 40 eurot tartalmazott. :) Ezt a szakaszt is nagyon jó idővel tudtam teljesíteni, két órán belül bejöttem a 46 km-ről, ezért megfűztem Alex-et, hogy menjünk hazafelé is bringával. A társaság nem volt annyira felemelő, mint a cseh lányok reggel, de azért jól esett. Úszkáltunk egy kicsit a tengerben, majd kaja, borozgatás és lassan pakolás volt a program, mivel másnap reggel már elhagytuk a szállást, a futam után egyből indulni akartunk haza.

Vasárnap viszont esőre ébredtünk, ami nem tett jót a kedvünknek. Alex a fékbetétek állapota miatt aggódott, Attila magával az esővel meg a sárral nem volt kibékülve, Szilvi talán a ránk váró hideget utálta a legjobban. Szerencsére a rajtnál volt egy kis esőmentes időszak pont az indulás előtt, így mindenki rávette magát a bringázásra. Agyaltunk, hogy mit vegyünk magunkra, végül úgy döntöttem, hogy annyira nincs hideg, mehet a rövid mez és nadrág kettős, legalább alig van ruha rajtam, ami hűteni tudna ha elázok. Ez a nap tartogatta a legtöbb kihívást az egész hétvégén, amolyan királyetap volt. Nem tudom mennyire szándékos, de a három nap szépen illeszkedik egymás mellé, az első nap még csak a ráhangolódás, másnap már növekszik a tét, bemelegítünk a harmadik napra, amikor is majd elszabadul a "pokol". A tempót viszont úgy éreztem, hogy büntetés nélkül meg lehet nyomni az első két napon és még a harmadikon sem volt gondom, igaz, ne kérje tőlem senki, hogy utána még autót vezessek, főleg két országon keresztül, sötétben.

Több szerpentint is megmászunk a harmadik napon, majd ugyanilyen stílusú lejtőkkel találjuk magunkat szemben. Több helyen rámegyünk a régi kisvasút nyomvonalára, jó pár viadukton és hídon kelünk át, valamint itt találkozunk a meglepetés alagutakkal is. Attól meglepetés, hogy van, amelyikben teljes sötétség uralkodik, mert kanyarodik az út, csak ugye azt nem látja az ember lánya/fia, hogy merre. Erre az esetre nekem lámpa híján maradt a tapogatózás a fal mentén, amíg meg nem láttam a kijáraton keresztül beszűrődő fényt. Túrázós tempóban is ez a szakasz adja a legtöbbet, hegyek veszik körbe a bringást, lehet nézelődni.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_6

Nem szóltam még a frissítőkről: az első két szakaszon nem nagyon emlékszem rájuk, mivel meg sem álltam. Talán a második napon föladtak egy pohár vizet, de nem vagyok benne biztos, végig saját kaját fogyasztottam. A célban mindig volt víz, izó, fánk, banán és rétes (almás és túros is). A harmadik szakaszon viszont elég esetlegesen botlottam frissítőkbe. Az első másfél órában semmi, majd az első után fél óra múlva már ott is volt a következő. Vagy az első van túl későn, vagy a második túl korán. Ezen kívül talán volt még kettő, azok már rendesen elosztva, kb. a harmadik és a negyedik óra körül értem el őket. A választék ugyanaz mint amit a szakaszok végén kapunk. Végre egy olyan verseny, ahol nincs szőlőcukor! :) A vizet föladják kézbe kérés nélkül is, de mondjuk ha kaját szeretne valaki, akkor meg kell állni. Ez utóbbit inkább hanyagoltam, volt nálam elég saját "főzet", egy-egy pohár víz elég volt.

Folyadékból egyébként sem volt hiány, mivel a rajt utáni háromnegyed órától eltekintve szinte végig volt valami égi áldás, néha csak szitálás, de volt zápor is. A komfortérzetemmel nem volt gond, nyomtam rendesen, hogy ne hűljek ki, inkább az zavart, hogy a fékeim szépen lassan kezdtek fogyni. Az utolsó 10 km-re már csak az első maradt, de szerencsére innen már inkább csak emelkedett az út.

Ezen a napon is külön utakon jártunk, Alex 55 km után döntött úgy, hogy ennek fele sem tréfa, szinte nulla fékkel inkább autós fuvart kért a szervezőktől. Szilvi és Miki megunván a patakban tekerést rövidítettek a pályán, de így is jóval 50 km fölött lett nekik a napi adag. Attiláról nem tudtam semmit amikor beértem, csak annyit, hogy valahol mögöttem van, meg az első lefelén hagytam ott, azóta nem találkoztunk. Kiderült, hogy azért ért be nagyon későn, mert az utolsó 10 km-en tolnia kellett egy defekt miatt. Sajnos pont az a pumpa hiányzott neki a szereléshez, amit még aznap korábban kölcsönadott egy hölgy sporttársnak, csak utána elkerülték egymást.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_8

Tele jóérzéssel, öt órán belül értem be, természetesen mocskosan, mint egy vadmalac. Gyors bringamosás és átöltözés után még jobb lett a hangulatom, örültem, hogy ott lehettem és tisztességgel sikerült végigcsinálni a három napot. A bringa már a Hajtány Művekben van, meglátjuk mi adta meg magát a Maggin. Csak a végén nyüszített egy kicsit a hátsó fék miatt, de ettől eltekintve nem volt gond vele. :) A végére még volt egy kis bosszúságunk, ugyanis mire összekapartuk magunkat és szerettük volna kiváltani nevezéshez járó tésztát, már szinte mindent elpakoltak, be kellett érnünk az almás és túrós rétessel. Ilyen időjárásban igazán figyelembe vehetnék, hogy a versenyző első dolga nem a kaja lesz, hanem a tisztálkodás. Gond nem lett belőle, gyorsan túltettük magunkat ezen is, Szlovéniában a Mekiben (mert ugye verseny után lehet! :D) már senkit nem érdekelt az egész.

OL_ISTRIA_MTB_TOUR___PARENZANA_MARATON_9

Szóval, így történt ez a kis kiruccanásunk Porečbe, bízom benne, hogy jövőre többen is részt vennének majd a csapatból egy ilyen kirándulásban, mert sok élménnyel lesz gazdagabb az ember, nem csak a bringázás és a tengerpart miatt, hanem a bandázásnak is megvan a maga hangulata. :)

Beszámoló: Buki


CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

Fördős Panni, a Zselic Maraton master 1-es női győztesének küzdeleme a verseny előtt, közben és után. [...]




KOMMENTEK



Szilvi2013-10-02 10:25:52
Buki! Akkor már 3-an biztos vagyunk!








Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: kettő + négy =