Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



BÜKK MARATON GYŐZELEM?

HEGYIKERÉKPÁR 2013-08-03

Soha ne add fel! Egy hajszálon múlott, hogy mégis megtörtént. Ez a verseny nem volt megnyerve az utolsó 100 méterig, de erről majd később, ugyanis először a verseny végéről mondanék pár szót a nem mindennapi befutó okán. Volt egy diszkrét bája a történetnek... 

Utólag mindig mértani pontossággal látja az ember a szituációt. Meg persze jönnek a kommentek, okoskodók. Tudom, hogy írtam a részidőkről stb., de közben bennem is leülepedett a dolog, és másképp látom már a történetet. Tulajdonképpen csalódottnak kéne lennem, és megvallom őszintén, az is vagyok egy kicsit. Természetesen nem a helyezés miatt. Ellenben két dologra feltétlen rávilágított számomra ez az eset: 1. a sprintbefutó nem fehér holló gyakoriságú, tehát meg kellene tisztelni a versenyzőket azzal, hogy a felelős személy (főbíró?) vigyázó tekintetét rájuk emeli ilyen kritikus pillanatban. 2. Aki egy ilyen befutó után elsőnek tekinti/érzi magát, az felveti a sportszerűség kérdését. Én biztos nem tettem volna így, és nem fogadtam volna el a fődíjat sem. 

Ennyit erről. Vissza a versenyre.

bukk_maraton_befuto

Az ötödik Bükk Maratonom igencsak rendhagyóra sikerült, a megelőző napot is beleértve. Több okból nem akartam indulni, amiből egy igen nyomós volt: szombaton még antibiotikumot szedtem egy makacs torokfájás miatt. 

Szombat: este 6-kor nincs se nevezésem, se Odinos regisztrációm. Nővérem a helyszínről hív, és kitartóan zaklat, míg végül igent mondok, és benevez. (Jót röhögtek rajtam a nevezésnél a fiúk, mivel ritkán történik az utolsó pillanatokban helyszíni nevezés.) A dolog pikantériája, hogy ha ezt nem teszi, akkor ezt a beszámolót most nem én írnám.

Vasárnap elaludtam, így 9-re érkeztem a szokásos fél 8 helyett, és ez fel is borította rendesen a ritmusomat. Rajt 10-kor, és mivel a középtávosokkal szoktam beállni, így alapvető dolgokra sem maradt időm. Ellenben sikerült szinte az első sorba beállnom, ami perdöntő tud lenni ebben a versenyszámban.

Nem túl kellemes 35 fokban várakozni (kb. 45 perc) a fire-re, de azért van jó oldala is ennek, mert ilyenkor legalább tudunk 1-2 szót váltani az ellenfelekkel. Kezdjük már megismerni egymást, nemcsak személytelenül nyomjuk a pedált, aztán hazamegyünk. Érződik, hogy mindenki tiszteli a másikat, a pályán, és azon kívül is. Nyújtogattam is a nyakam, hogy megtaláljam a fő riválisokat (Dallos Kornél, Marquetant Tamás, Farkas Joci, Filó Andris). Örömmel nyugtáztam, hogy nem marad el most sem az adok-kapok. Feltűnt pár régi és új arc is, köztük Takács Tamás (Tufi), akit én személy szerint most láttam először ezen a távon. Illetve egy-két szegedi kolléga is, akik igen erősnek bizonyultak (az elején).

bukk_maraton_rajt

Rajt után a kb. 13 km jól ismert felfelé várt ránk. Itt egy cél van: megmaradni az élbollyal. Ha ez sikerül, akkor félig nyert ügyünk van. Na, ez az ami nem jött össze. Kezdettől igen kemény tempót mentünk, egy szegedi srác (Krisz) vitte a mezőnyt többnyire, de érződött, hogy ez nem lesz tartható sokáig. Aki már ment élbolyban, az tudja, hogy folyamatos helyezkedés, pofozkodás van. Figyelni kell, mert könnyen hátul találja magát az ember. Finoman-agresszívnak kell lenni. A tempó nem állandó, valaki általában megrángatja.

Tűz a nap, kb. 2-3 percenként 1 korty víz szükséges. Első helyen találom magam egy rövid lefelén, a többiek leszakadnak. Erdős részen visszaveszek, beérnek. Vízátfolyásos-erdős szakaszon utolérjük a középtáv hátulját. Dallos harmad-negyedmagával előre áll, nagyon erős tempót diktálva. Kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok. Próbálom tartani a lépést. Nem megy, szép lassan elnyúlnak. Megfordul a fejemben, hogy feladom dobogós reményeimet, és ezzel vesztek egy kis lendületet is. Legalább a 3. hely lenne meg-vágyakozom.
Próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat a fejemből. Tovább nyomom, ránézek az órára: 12 km a 37-ből.

Tudtam, hogy ma Dallos és Marquetant erősebb, ez az ő napjuk lehet, nem kérdés, és akkor még itt van Tufi is. De még a felénél sem vagyunk, nem szabad feladni, bármi lehet. Erősebbek, mit akarsz? Elmentek, ennyi. Hogy érsz fel rájuk? Majd leszel 4.-5., oszt akkor mi van? Ezt mondom magamnak. Tudtam, először magammal kell megküzdenem. Tufival maradunk ketten.

Igen acélos felfelé, alig tudok menni vele. Együtt érünk az első itatóhoz, ami az első időmérő pont is egyben. Az élboly lőtávolon kívül. Felértünk. Ezzel helyre tettem az agyam. Ok. Akkor most megnyomod, ami csövön kifér, lefelé-felfelé, nem adod fel, bármi is lesz! Koncentrálsz! Határon! De okosan! Itt jegyzem meg, hogy nem kis részben a gumik nyerték meg nekem ezt a versenyt. Nyújtóztam, aztán elkezdtük tolni lefelé.

Kicsit tartottam Tufitól, rendesen tolta lefelé ő is. Feltűnt, hogy kanyarokban lassabb, csúszkál, illetve mintha kipörgetné a nagytányér-kónuszt. Lemaradt. Egyedül vagyok, technikás-nyomvályús-köves szakasz. Határon megyek, lefelé is 170-be belenyal a pulzus. Idegesít, hogy nincs porfelhő sehol. Tovább gürcölök. Erdős rész megint. Hoppá! Valaki felverte a port! 1-2 kanyar: utolértem egy felnőtt fiút. Kiállva, mindent beleadva megyek el mellette, meg se próbálja rakni a kereket. Mintha állna, ez pszichikai hadviselés.

Megint legüres tér. Kegyetlen nyomvályúk, oldalirányban is csúszik az út. Valaki feltűnik. Ismerős. Kornél az, nem hiszem el, megvan! Szenved a kopott gumikkal, mint később kiderült. Ebbe a versenybe a kopott gumi nem fért bele. Megismétlődik az előző szituáció. Nyomom, ahogy bírom. Még nincs vége. Hol a Marquetant? Hát itt! Kiérünk az aszfaltra, horizont kicsit kitárul, meglátom. Nincs messze, de tudtam, pokolian megy felfelé. Beállok egy masszív, erőltetett tempóra, meglátjuk mit lép. Centiről-centire közeledek. Nem merek hátranézni, pedig muszáj. Megteszem. Dallos-Tufi duó közelít. Jézusom! Ha beérnek, a célig már nem tudom lerázni őket. Akkor négyes-sprint lesz. Meg kell őrizni az előnyt, nincs mese!

Zárul az olló: Marquetant közelebb, de a mögöttem lévők is. Még mindig felfelé. Fáradok, túl erős a tempó, alig tudok inni is. Végre lefelé. Utolsó esélyek egyike, hogy megfogjam. Nyilvánvaló, kőkemény ellenfél. Beérem, de meglépni nem tudok, felfelé jobb, de fárad ő is. Mégis megpróbálom. Elnyúlok, de felzárkózik. Előre látom, ebből sprintbefutó lesz. Nem bírunk egymással. Mutatom: váltva vezessünk.

Utolsó 5-6 km: messze feltűnik a későbbi „győztes”, Somlai András. Jelzem, hogy fogjuk meg. Váltott vezetéssel szinte felérünk, félelmetes a tempó. A megérkezés: aszfaltútról éles jobbos letörés vezet a célterületre, ahol egy félkört kell még tenni a perforált földúton a szalagok között.

Nekem sikerült jobban a letörés, Tamás kicsúszik, de szorosan a nyomomban. Sajnos elakad az egyik gödörben, lemarad.

Célegyenes: valószínűtlenül messze a Somlai, nem tudom miben bíztam, de elkezdtem sprintelni. Azt végképp nem tudom, honnan volt erőm. Gyakorlatilag az utolsó 10-15 méteren előztem meg, és kerültem elé egy gép-hosszal. Ezzel vége. A szokásos földöntúli megnyugvás és gratulációk. 2. Marquetant Tamás, 3. Dallos Kornél.

bukk_maraton_2013_gyozelem

Beszámoló: Imre Szablocs


CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

Fördős Panni, a Zselic Maraton master 1-es női győztesének küzdeleme a verseny előtt, közben és után. [...]




KOMMENTEK











Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: három + öt =