Facebook


  FŐOLDAL  SZAKOSZTÁLYOK  SPORTKÖZPONT  KAPCSOLAT



CSATLAKOZZ

CSAPATTAGOK
TISZTELETBELI TAGOK
DICSŐSÉGFAL
ADÓ 1%



TÁMOGATÓINK

merkapt1 trek1 fnt_projekt1
high5_1 hajtany1 moose1
heavytools1 mountainbikeblog rudyproject1

STRAVA



DOLOMITI SUPERBIKE

HEGYIKERÉKPÁR 2013-07-06

THE HARDEST MOUNTAIN BIKE RACE IN THE DOLOMITES

Nem mondhatnám, hogy hirtelen ötlettől vezérelve csöppentem a Dolomiti Superbike maratonra, ugyanis jó 10 éve „az egyszer úgyis megcsinálom” fiókban van a verseny. Az év elején gondoltam egyet és bekarikáztam a naptáramban július 6-át, majd feldobtam a csapattársaknak a kérdést, hogy ki tart velem!? Szerencsére elég sok érdeklődő volt, akik közül Jucus, Buki és Wágner Balu fenn is maradt a rostán, így már tavasz végére összeállt az utazó egységünk.

Természetesen a verseny az egész felkészülésemet meghatározta, mert nem csupán túlélni szerettem volna, hanem jó erőben, jó kedvben teljesíteni. Mikor hetente átlagosan négyszer hajnali 5 órakor megcsörrent az ébresztő mindig a Dolomitokra gondoltam, hogy legyen erőm felkelni és elindulni edzeni. Szerencsére az útitársaim is hasonlóan gondolkoztak, így jól felkészülten készülődtünk az utazásra.

dolomiti_superbike_2013_14

Az indulásra július 5-én, pénteken került sor, amikor reggel 6 óra körül elhagytuk a Budapest táblát, hogy egy óra múlva bepakoljuk Bukit és Balut Székesfehérváron. Jó 700 km-es autózásra vállalkoztunk, ami önmagában is komoly kihívás. A régiót érintő időjárás jelentések nem voltak túl pozitívak, esőt és hűvöset jósoltak, így a kánikulából indulva sok meleg holmit vittünk magunkkal.

dolomiti_superbike_2013_10

Kora délután érkeztünk meg Valdaorába - amely a rajt/cél központként szolgáló Villabassától 14 km-re lévő település -, ahol a szállásunk volt. Gyors lepakolás után már robogtunk is vissza, hogy elintézzük a nevezést, amelyre egy napelemekkel fedett pajtában került sor. Pikk-pakk ment minden, gyorsan megkaptuk a rajszámainkat és nevezési csomagot, ami csöppet sem volt szolid. Kezdve a speciálisan az alkalomra készült Vaude hátizsákkal, az Enervit italon, csokin, italporon át, különféle kekszekig, üdítőig, termékmintákig, egyéb ajándékokig.

Fontos momentumként megemlíteném, hogy a versenyen nem lehet saját felelősségre elindulni, ami annyit jelent, hogy orvosi engedély szükséges hozzá. Ez a licensszel rendelkezőknél nem kérdés, viszont, akinek nincs versenyengedélye, annak meg kell látogatnia egy sportorvost, aki rányomja a kígyós pecsétet a papírra.

A nevezés során nem kellett távot választani, erre menet közben van lehetőség, ami jócskán függ az edzettségi állapottól is, ugyanis különböző limitpontokat kell elérni, ami az első alkalommal a rövidebb táv felé terel, később viszont aszfalton visszavezet és 18 órakor a cél is zár. A rövidebb táv 60 km volt 1785 méter szintkülönbséggel, míg a hosszabb 113 km, 3357 méter szinttel. Mi az utóbit terveztük teljesíteni, lehetőség szerint együtt haladva.

dolomiti_superbike_2013_13

Körbenéztünk még a falu központjában felállított bike expón, ahol kb. 20 kiállító kínálta a portékáját, majd a szállásunk felé vettük az irányt. Az esti pizzéria látogatás során átbeszéltük a másnapot. A legnagyobb gondunk az volt, hogy első bálozók révén az F szektorban kaptunk helyet. Ez azért volt probléma, mert a blokkokat 10 percenként indítják, így könnyen kiszámolható, hogy egy A blokkossal szemben, (aki 7.30-kor indul a mi 8.20-as rajtunkkal szemben) a start pillanatában 50 perc hátrányt kapunk. Ugyan az időmérés a nettó időt veszi alapul, így a célban „visszajön” az 50 perc, de a limitidők fixek és az elsőre ugyanúgy érvényes, mint az utolsóra, így az elejét meg kell nyomni rendesen, ha el akarjuk érni a hosszútáv „kapuját”.

Előző este mindent összekészítettünk, így reggel minden simán ment: reggeli elfogyasztása, felpakolás, autózás, parkolás, készülődés a helyszínen. A 8.10-es, E-blokkos rajtot megnéztük, majd igyekeztünk beállni a helyünkre, ami nem ment könnyen, tekintve, hogy tömött sorok fogadtak, így a szektor végére kerültünk. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy 4000-en voltak előttünk és mintegy 50-an mögöttünk. Fel volt adva tehát a lecke.

dolomiti_superbike_2013

A nemzetközi mezőny javát az olaszok adják, akik 3300-an vágtak neki a Dolomitinek, de a világ 34 országából érkeztek kerekesek. Magyarországot öten képviseltük, így a Merkaptos kvartettünkön kívül egy hazánkfia volt jelen a versenyen, ami azért meglepő, hiszen több mint legendás viadalról van szó, amit ezúttal rendeztek meg 19. alkalommal.

A rajtban nyugodtnak tűnt mindenki, így az itthon előforduló tülekedés, rakétabegyújtás elmaradt tekintve, hogy hosszú menetre készültek az érintettek. Komótosan indultunk az első emelkedőnek, amely aszfalton rántott minket 1670-ig. A mezőny mifelőlünk eső része kimondottan lassú volt, így hosszas kígyózásba kezdtünk a sporttársak között. Mire az első kritikus ponthoz, a 60 és 113 km-es távok szétválásához értünk a mögöttünk lévő 2-3 tucat bringásból, több száz lett. Jó erőben másztunk, így nem volt gond a limitidővel sem, több mint fél órával belül voltunk. A két táv különválása után, az érzés kedvéért volt egy hígsár-folyós párszáz méter, ami nekünk itthoni körülményeket idézett, míg másoknak megoldhatatlan feladatot jelentett.

dolomiti_superbike_2013_7

Furcsa tapasztalat volt, hogy a technikásabb részeken gyorsan zavarba jöttek a kollégák és sokszor egy gyökeres vagy saras rész azonnal leszállásra kényszerítette őket. A használt bringákról elmondható, hogy a nagyobbik fele már 29-es, abból is a merev karbon változat. Szinte hihetetlen, hogy a néhány évvel ezelőtti össztelós őrület milyen gyorsan átadta a helyét egy újabbnak. Furcsa volt tapasztalni, hogy a 26-os bringáink itt már bőven a múltat idézték (főleg Balu és Buki aluvázasa).

Igen kicsi volt az esély arra, hogy a majd 4000 induló között ráakadunk egyetlen honfitársunkra, azonban ez is megtörtént, ám sporttársunk éppen defekttel küzdött, így csak pár szót váltottunk.

dolomiti_superbike_2013_2

Rövid megszakításokkal, másztunk tovább egészen 1800 méterre a Silvesterplatzig, ahonnan 6 km lejtőzés következett, majd elértük a második frissítőt. Talán le sem kellene írni, hogy az ellátás minősége fantasztikus volt: szendvics, dinnye, banán, süti, energiaszelet, keksz, kóla és izotónia minden mennyiségben. Ekkor jártunk 30 km-nél és gyorsan ráhangolódtunk a következő etapra, amely 1180-ról 2050-re vezetett 13 km alatt, Balu itt lógott meg tőlünk, akit már csak a célban láttunk viszont. A kezdetben gyorsabb, a végén lassabb szakasz egy sípályán ment fel - kinek hogy, nekünk mintegy másfél óra alatt. A csúcs közeli utolsó szakasz tekerhetetlen meredekségűvé szigorodott, így feltoltuk a végét, cserébe viszont a panoráma lélegzetelállító volt.

dolomiti_superbike_2013_4

Frissítés, majd kisebb emelkedőkkel tarkított bő 20 km jött lefelé. A jósolt esőnek, rossz időnek nyoma sem volt még 2000 méter felett is kellemes idő volt. A tisztesség kedvéért a hosszú lejtőzésre felvettük a szélkabátot, de az első sík résznél lekerült és többé elő sem vettük.

A pálya második részére, a szokásos sotteres utak mellett, technikás részek is bekerültek, így voltak adrenalint feltornászó szakaszok. A középső szakaszon kimondottan sűrűn voltak a frissítő állomások, ha egy-kettő kimaradt volna, fel sem tűnik. Kétszáz méteres hupli fel, majd le és jött a második hosszú mászós szakasz, ami kb. a 67. km-től 94-ig, 800 métert emelkedve, ismét 2000 fölé röpített minket.

dolomiti_superbike_2013_1

Kicsit tartottunk ettől a 27 km-es emelkedőtől, de a félelmünk alaptalan volt, mert voltak tartalékaink, így komoly tempókülönbséggel vonatoztunk el a riválisok mellett, ahol már bőven voltak a B és C szektorból indulók is, olyanok, akik 30-40 perccel előttünk rajtoltak.
Ide is bekeveredett egy mókás szakasz, ahol egy kiszáradt, köves folyómederben tekerhettünk. 86 km-nél értük el az utolsó limitpontot, ahova 15.35-kor érkeztünk meg, és ahonnan rövid szusszanás után folytattuk az utat, az egyre meredekebb felfelén.

Itt is pazar panoráma kárpótolt minket minden fájdalmas pedálcsapásért, hiába volt még hátra közel 20 km, már tudtuk, hogy meglesz a Dolomit trófeája, hiszen innen kisebb szakaszokat leszámítva már csak lejtőzés következett. Nem is beszélve róla, hogy egy olyan technikás, gyökeres, fenyőerdős, egynyomos ösvény is várt még ránk, ami minden montis álma. Az észtvesztő száguldás után Bukival együtt gurultunk át a célvonalon, de Jucus sem maradt le nagyon, hiszen két perccel később ő is befutott.

dolomiti_superbike_2013_5

Balu már a célban várt minket és mikor újra együtt volt a négyesünk, hatalmas eufóriában ünnepeltük a sikerünket. Fantasztikus érzés mikor egy ilyen versenyen célba érkezve az összes elvégzett munka, az összes monoton edzéskilométer értelmet nyer, és csak egyet tudsz mondani: megérte!

A kalandjaink azonban itt nem értek véget, mert vasárnap még nem vettük hazafelé az irányt, hanem egy levezető tekerést terveztünk. Délelőtt a 2237 méter magas Kronplatz meglátogatását vettük tervbe, azonban a feltekerés szóba sem került, így felvonóval hasítottunk át a szintvonalakon. Fent is ragyogó idő volt. Némi nézelődés és fotózkodás után belecsaptunk a lecsóba és 23 km-es lejtőzésbe kezdtünk. 

dolomiti_superbike_2013_12

A szállásra visszaérve rövid sziesztát tartottunk majd délután újra nyeregbe pattantunk és Villabassa felé vettük az irányt a hegyeken át. Érdekes, hogy a településeket több bringaút is összeköti. Talán a bőség zavara okozta vagy az erdei ösvények hívó szava, de sikerült egyszer-kétszer rossz irányt választanunk, amin nem igazán aggódtunk, hiszen nagyjából sejtettük, hogy merre vagyunk. A verseny helyszínén már alig emlékeztetett valami az előző napi gigantikus rendezvényre, a falu visszazökkent a megszokott kerékvágásba. A visszatekerés, immáron plusz körök nélkül sikerült, ám így is összejött majd 60 km vasárnapra.

dolomiti_superbike_2013_11

Hétfőn már újra az autózásé volt a főszerep, délelőtt 11-kor hagytuk magunk mögött Olaszország északi szegletét. Sokat gondolkoztam azon, hogy a beszámolóban összehasonlítom a nálunk „agyonsztárolt” Salzkammergut Trophyt és a Dolomiti Superbike-ot, azonban mégsem teszem. Főképpen azért, mert nagy butaság lenne bármi negatívat is leírni ezen rendezvényekről, azonban nálam a technikásabb, változatosabb és megkockáztatom, hogy szebb pálya a Superbike felé billenti a mérleg nyelvét. Egyébként meg kipróbálásra ajánlom mindenkinek mindkettőt és döntsön mindenki a saját tapasztalatai alapján. Azt hiszem a többiek nevében is kijelenthetem, hogy számunkra fantasztikus élmény volt a verseny, talán életünk eddigi legnagyobbja!

Beszámoló: Fülöp Miklós


Nos, ha azt gondolod, mindent megtudtál az olaszországi kiruccanásunkról Miki beszámolójából, akkor nagyon tévedsz! Balu ugyanarról ír kicsit más megvilágításban és a dolgok sorrendje sem egyezik ment a fentiekkel. Ugyanaz, csak egészen más.

Nem hiszem, hogy a barátaimmal töltött négy napot le lehet írni. Van, akivel egy városban lakom és mégis havonta egyszer futunk össze. A csapatfőnökkel tavaly találkoztam személyesen, azóta csak a közösségi oldalakon láttam merre falja a kilométereket, illetve néha telefonon beszélek vele. Jucit meg nem is látom csak képeken. De…

Amikor bebújunk a cicanadrágunkba és ráülünk a 26”-os retro MTB-re tudjuk, érezzük, látjuk az összetartást. Nevetünk, beszélgetünk a megunhatatlan versenyélményekről, a csapatról, a felkészülésről, néha belekeveredik egy kis család, magánélet, vezetési tapasztalatok a helyes ívekről.

Eszembe jutott, hogy általában a versenybeszámolókat mindig így kezdem: „kimásztam az ágyból”, „bepakoltam”, „utaztam xy kilométert”, de most megírom az egészet visszafelé csakazértis!

Mivel ez a vége és nem az eleje, szeretném megköszönni a csapatnak az együtt töltött időt és remélem, hogy rengeteg ilyen kalandban lesz még részünk.

Jíhááá! :-)

dolomiti_superbike_51

Így hát kezdjük a végén, mert hétfőn Olaszországból dögfáradtan értem haza este nyolcra, amikor már 10 órát utaztam abban az autóban, amelynek semmi baja nem volt egy darabig. Persze a technika ördöge is velünk jött és felforralta a hűtővizet, nehogy már a 30 fokos kocsiba ne kapcsoljuk be a fűtést, hogy leszippantsa a hőmérsékletet… Persze erre semmi panaszunk nem lehet, mert ha lehúzzuk az ablakot, kaphatunk egy maradandó fülgyulladást a huzat miatt, 60 fokban, az élmény részeként. 

Az éhenhalás elkerült, azért mert hazainduláskor bevásároltam pár húsos pitét, amely egy jolly-joker sütemény, amelynél kibontáskor kiderült, hogy joghurtos-epres töltelékkel tömték teli. Szóval az indulás hétfőn? Semmi extra sem volt, csak egy kis orrlógatás a kötelező „retur” miatt. Maradt volna mindenki, mivel szombaton és vasárnap is szuper jól éreztük magunkat. 

Vasárnap estére mindenki mosolygós zombivá változott, akikről köztudott a „zombies hate fast food” elmélet, így bedobtunk egy igazi olasz pizzát, természetesen egy nagy korsó sör mellett. Kicsit csalódtam, mert a kétujjnyi vastag tészta elmaradt, így gondoltam visszaküldöm reklamálva, de nem akartam pofátlan lenni és kellett az energia, így maradt a korong az asztalon.

dolomiti_superbike_pizza

Mentünk pár kilométert délután a turistaútvonalak sűrűjében tévelyegve egész estig. Kaját elfelejtettünk magunkkal vinni, belemerülve a tekergésbe. Messziről is bármit beledobhattak volna a lepénylesőnkbe, annyira bámultuk a fölénk tornyosuló sziklacsúcsokat és hegyi tavakat, amelyek összeszedték a magasról lecsorduló patakok kristálytiszta vizét. 

dolomiti_superbike_52

Az ebédnél éppenhogycsak hazaugrottunk, a madárlátta finomságot megenni. Nem tartogatott meglepetést a batyu, az kaptuk, amire számítottunk. Otthonról hozott hazai ízek, melegítős konzerv, babgulyás füstölt ízzel és egy kis csilisbab, gondolom ez meg csípős ízzel. Nem szaroznak az ízesítő anyagokkal, azt kapsz, amit kérsz. Ettük az ízletes csemegét, mintha muszáj lett volna. Megsanyargatott testünk ordított minden falatért, amelyet a feneketlen mélyben azonnal felszippantott.

Biztos kimerült a szervezet a vasárnap délelőtti felvonózásban és lejtőzésben, amellyel a Kronplatz csúcsát megjártuk. Az is elképzelhető, hogy a felvonó-diszkó adott neki rendesen, hajnal háromkor. Csak álltunk és mosolyogtunk, mint egy jóllakott óvodás csapat. Mikor? Hogyan kerültünk mi oda? Jogos a kérdés…

Szombaton a verseny után megkezdtük a szénhidrátelvétel és dehidratáció elleni küzdelmet a helyi kisboltból beszerzett sörökkel felszerelkezve, illetve a pasta party éttermeket megszégyenítő kínálatát elpusztítva. Később a teraszunkon iddogálva idéztük fel a verseny jelentősebb momentumait, majd leugrottunk egy hamburgerre. Este tizenegykor… 

Gondolom sokaknak ismerős ez a fajta hamburgerezés, amely valahogy mindig furcsán és viccesen végződik. Mindenki emlékszik mindenre, hiszen sportemberek vagyunk, de történt itt valami meglepő. Amikor a helyi krimó pultjához léptünk és vigyorogva három korsó szénhidrátpótlót rendeltünk érdekes „dráj bír bitte” kiejtéssel, egy kedves magyar lány, elbűvölő mosollyal visszakérdezett magyarul, az olasz-osztrák régióban. Hirtelen sokkot kaptunk és erősen rákapcsoltunk a vigyorgásra. Beszélgettünk pár mondatot és kiderült, hogy pont akkor van „felvonódiszkó” a szomszéd faluban. Felkaptuk a lábunkat és megindultunk a kihagyhatatlan buli felé, mintha semmi nem történt volna szombaton. 

dolomiti superbike 3_1

Semmi, ami mégis valami, amely örökre megmarad mindenkiben. Lenyomtuk Európa egyik nívós maratonjának hosszú távját. Emlékszem a célban mindenki boldog volt, mivel teljesítette a versenyt, nem volt technikai hiba, nem dobáltuk a pereceket. Mentünk, mint a robotok felfalva az összes karbon 29”-es nemzetközi versenyzőt, a legvégén, amatőrben. Íven voltunk a lejtőkön és az F-szektort megszégyenítő bátorsággal, csapattunk át patakon, sártengeren, gyökerek között, próbáltuk felfalni a frissítőpontok kifogyhatatlan kínálatát és örültünk tiszta szívből, hogy ott vagyunk.

dolomiti_superbike_2

Bezzeg az indulásnál ment a matek rendesen. Hogyan lesz? Mint vigyek? Mit egyek? Lesz mit enni? Mennyi zselét egyek? Esőkabátot ki teszi el? Esni fog? Nem fog? Miért nem fog? Hideg lesz? Meleg lesz? Két rajtszámom van, melyiket hova? A hátamra? Mér oda? Jaj, a WC indulás előtt két perccel! Ez minden versenyen ismerős mindenkinek. Az első zselét indulás előtt fél-egy órával kell megenni, de a forgalmazók ráírhatnák, hogy ne húzd még fel a kantárt, úgy is lesz még dolgod a rajt előtt.

bartos_judit_dolomit_superbike

Persze, verseny előtt széthidratálod magad. Mert mérne? Megiszod az egész évi adagot fél nap alatt, mert az úgy is kell a sejteknek. Szóval szombat reggel meg ezzel ment el az egész. Úristen valami otthon maradt. Fél óra gondolkodás után rájövök, hogy semmi.

Szombat hajnal. Nem igaz, nem csörög az óra. Mikor kell már felkelni? A láncot tegnap beolajoztam? Mit keres az olajfolt a könyökömön? Biztos ez az. Istenem, de meleg ez a szoba. Horkol. Nem tudok tőle aludni. Mennyi az idő? Biztos, hogy péntek este mindenki korán lefeküdt, mert szombaton verseny. Ki kellett pihenni az egész éves fáradtságot. Aztán még szerencse, hogy pénteken átvettük a rajtcsomagot miután megérkeztünk és mindenki megnézte mit kapott. Hülyén álltunk ott. Nincs két kiló szóróanyag a nevezési csomagban, sőt még adnak egy hátizsákot is csomó hasznos motyóval. Biztos rossz helyen álltunk, mert egy napelemmel kirakott tetővel rendelkező istálló felé mutatott a nevezési nyíl. 

dolomiti_superbike_54

Ez a pénteki nap olyan gyorsan elment és csak az utazás volt vagy 10 óra. Minek erről írni? Biztos úgy kezdeném, amit mindenki ismer: kimásztam az ágyból, bepakoltam, utaztam xy kilométert…

Beszámoló Wágner Balázs
Fotók: Merkapt SE, Sportgraf

NÉZD CSAK MEG!



CIKKAJÁNLÓ



2018-04-17  HEGYIKERÉKPÁR

ZSELIC MARATON A KELLYS SÁTOR MELLŐL

Fördős Panni, a Zselic Maraton master 1-es női győztesének küzdeleme a verseny előtt, közben és után. [...]




KOMMENTEK



L.Laci2014-01-21 11:57:36
De jó volt újra elolvasni! idén elmegyek szerintem.
Miki2013-07-14 14:19:06
vdavid! Csak ajánlani tudjuk a Dolomitit! Nem fogsz csalódni azt garantáljuk! :-)
vdavid2013-07-13 21:06:57
Srácok, köszi a beszámolót nagyon élvezetes volt, meghoztátok a kedvem ehhez a maratonhoz...
Név:Keresztes Nagy Tünde2013-07-13 15:55:13
Üzenet:Gratulálok a teljesítményetekhez! S irigykedem is, mert nekem már nem lehet részem ilyenben!!Ez fantasztikus volt!! :) Köszi a beszámolókat, a videót, szépen összefoglaltátok. Juci! Te voltál az első maratonista ismerősöm, most ebben is Te vagy az első!! :) Puszi: Tünde Csabival megbeszéltem, jöhettek a Tóth Kocsmába egy személyes élménybeszámolóra !
Ervin2013-07-10 14:40:49
Hát, ez nagy lehetett. Szuper beszámoló!








Kérlek add meg számmal az alábbi két szám összegét: kilenc + egy =